Két évtizednyi görcs, három évtizednyi sör, most meglett a jutalma

A Szabadtéri Színházak Szövetsége különleges megtiszteltetésben részesítette Kálid Artúr színművészt. A 17 intézményből álló szervezet, amely a magyar művészvilág egyik legnagyobb színházszakmai társasága, Gedeon József Amfiteátrum-díjjal jutalmazta a színészt. Az elismerést a több mint két évtizede műsoron lévő G.Ö.R.CS. című darab előadása utána adták át Kálid Artúrnak a budapesti 6Színben 2024. május 10-én.

A nyár közeledtével újból életre kelnek a szabadtéri színpadok. A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2024-ben is megrendezi éves találkozóját, melynek újfent a Kultkikötő ad otthont. A szezon kezdete előtt azonban átadták a színházi szakma egyik legrangosabb elismerését, a Gedeon József Amfiteátrum-díjat – amely nevét a Gyulai Várszínház egykori legendás igazgatója után kapta.


A DÍJÁTADÓRA MÁJUS 10-ÉN, PÉNTEK ESTE KERÜLT SOR A 6SZÍNBEN, AHOL ÉPP A G.Ö.R.CS. CÍMŰ DARABOT ADTÁK ELŐ.

A produkció végén a vastapsot az intézmény társigazgatója, Kerekes-Katz Petra és a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke, Pócza Zoltán törte meg, akik a nézők előtt jelentették be, hogy a szervezet egyhangúlag döntött Kálid Artúr mellett – mint 2024-es díjazott.
 
KAPCSOLÓDÓ



A színészt meglepte és meghatotta az elismerés – noha rajta és a közönségen kívül szinte mindenkit előre értesítettek a meglepetésről. A darab másik két színésze – Gáspár András és Kálloy Molnár Péter – is beavatott volt, akikkel Kálid Artúr 24 éve játssza a G.Ö.R.CS. című darabot – az előadást már több mint 200-szor vittek színre.

Emellett a három színész másik sikerprodukciója is hasonlóan kultikussá vált az évek során. A S.Ö.R. című előadást – amit jelenleg szintén a 6Színben játszanak – már 670 alkalommal adták elő, idén júniusban lesz a darab 30 éves.

Tíz éve vagyok szabadúszó, amióta megszűnt a Bárka Színház. Mázlim van, mert folyamatosan jó feladatok találnak meg. Nagyon jóleső érzés, hogyha valahol dolgozom, oda visszahívnak, mert szabadúszóként tulajdonképpen ez az egyetlen visszajelzésem. Illetve most a Gedeon József Amfiteátrum-díj, amely rendkívül megtisztelő

– idézi Kálid Artúrt a hozzánk eljuttatott közlemény.

A színművész rendszeres vendége a szabadtéri színpadoknak, nyári színházaknak. Első ilyen fellépése még 1991-ben volt a Porgy és Bess című darabban, a Margitszigeten. Ezen túl a közönség láthatta már többek közt Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kultkikötőben, a Mézesvölgyi Nyáron, a Veres 1 Színház fesztiválján és a Kőszegi Várszínháznak eddig négy produkciójában – többségében Göttinger Pál rendezésében. Itt most készül ötödik darabjára. Júliusban a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja majd, amelyet Őze Áron rendez.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége még 2022-ben indította útjának a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amit idén is megtartanak. Akkor azt tűzték ki célul, hogy a – jelenleg 17 tagintézményből álló – országos szövetség előadásai eljussanak több helyre, tovább maradjanak fenn. Az idei, harmadik találkozónak a Kultkikötő ad otthont három helyszínen: Balatonbogláron, az Alsóörsi Amfiteátrumban és Balatonszárszón. Összesen hét előadást láthat majd a közönség, gyerekeknek és felnőtteknek szólókat egyaránt.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – 17 tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. És ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban

– idézi Pócza Zoltánt, az 1997-ben alapított Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét a hozzánk eljuttatott közlemény. A szövetség célja a folyamatos erősödés, így 2023-ban a hozzájuk tartozó intézmények három hónap alatt mintegy 400 ezer nézőt fogadtak, 29 saját bemutatóval várták közönségüket, és 613 előadást játszottak.