Operabeavató, megújulás Szolnokon és filmes Happy end – a Papageno Klasszikban




A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása szeptember 2-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Dinyés Dániellel, Ignácz Kristóffal és Trokán Nórával.

A Dinyés Dániel és Göttinger Pál nevével fémjelzett Operabeavató tíz éve teszi mindenki számára élménytelivé az opera műfaját. Az összeszokott páros stand up-ja egy-egy opera szórakoztató elemzésével és improvizációval teszi érthetővé a művet, a műfajt. Az alkalmakon a karmester-zeneszerző Dinyés Dániel vezeti be a nézőket a zene rejtelmeibe, míg az operai próbafolyamatba Göttinger Pál rendező enged betekintést. Idén Puccini Bohéméletét szedi ízekre a csapat a Magyar Zene Házában, ezzel párhuzamosan pedig a 6szín színpadán indul el A néző közbeszól című sorozatuk.

Új ügyvezetők menedzselik nyár óta a Szolnoki Szimfonikus Zenekart: Patkós Imre ügyvezetővel a következő öt évben Ignácz Kristóf fog együtt dolgozni, aki édesapját, Ignácz Ervint követi az igazgatói székben. Patkós Imre több mint negyven éve a Szolnoki Szimfonikus Zenekar tagja, szólamvezetője, majd különböző szervezeti formákban igazgatója, szakmai vezetője. Ignácz Kristóf édesapját, Ignácz Ervint követi az igazgatói székben, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a szolnoki kulturális élet pezsgővé tételében, a zenekar elmúlt másfél évtizedes fejlődésében. Ignácz Kristóf 2016 óta dolgozik a zenekarnál – igazgatói megbízásáig nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető menedzseri munkakörben tevékenykedett.

Premier előtt lesz látható a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban szeptember 8-án az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével létrejött, MÚVILÁV – majdnem, mint a filmeken című zenés romkom fantázia. Népszerű romantikus filmjelenetek momentumai sodorják útjukon főhőseinket. Éber álmodozás a mozivásznon, álomszerű valóság a színpadon. Rengeteg humor és a filmtörténet legromantikusabb dallamai csendülnek fel egy érzelmektől izzó színházi estén. A Radnai Márk rendezte előadás dramaturgja Zöldi Gergely, zongorán közreműködik Szitha Miklós. A színpadon Klem Viktort és Trokán Nórát láthatjuk.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2023. szeptember 3-án, vasárnap este nyolc órától kerül sor. Szerkesztő: Kádár-Csoboth Judit, műsorvezető: Szerémi Nóra. Az interjúk megtalálhatók a Papageno Klasszik blogban is. A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.