Énis, teis: ősbemutató - Újabb próbafolyamat vette kezdetét a Weöres Sándor Színházban

Ősbemutató helyszíne lesz október 13-án a Márkus Emília Terem – adta hírül a Wöres Sándor Színház. Légrádi Gergely Énis, teis című drámájából Göttinger Pál rendez előadást. A próbafolyamat – szokás szerint az olvasópróbával – már megkezdődött.

ÖLBEI LÍVIA

Göttinger Pál nem ismeretlen a szombathelyi-vasi közönség előtt: a Weöres Sándor Színházban a Nyolc nő című bűnügyi komédiát vitte színre 2016 elején (minden bizonnyal emlékszünk a magányos hegyvidéki házban összegyűlő, a felismerhetetlenül elmaszkírozott szereplőkre – a nagyszerű szombathelyi színésznőkre), a Kőszegi Várszínházban pedig nemcsak rendezőként találkozhattunk vele az elmúlt években, hanem alkalomadtán színészként és játékmesterként is.

A Weöres Sándor Színházban most a lélek rejtelmeire apellálnak. A szerző, Légrádi Gergely is itt volt az első próbán. Göttinger Pál rendezi az Énis, teis előadást, amelyben az előzetes szerint „olyan történet tárul elénk, amelyet egyesek abúzusnak élnek meg, míg mások feledésre ítélt, szerencsétlen alkalomként gondolnak rá.

Emlék és titok: egymás fénytörései. Csakhogy míg az előbbi, a rejtőzködő és szégyenlős emlék számol saját sérülékenységével, illékonyságával és határaival, addig az utóbbi – dacolva mindezzel – eltökélt, felfelé tör és kész bármire, hogy fény derüljön rá, hiszen titok, ilyen a természete”. Légrádi Gergely darabja mélylélektani szondaként mesél el egy rég elfeledett, de most felszínre bukkanó esetet. Van, aki belekeveredik, van, aki szenzációként csap le rá, és vannak, akik kéretlenül segítenek, hogy aztán a történet hősévé váljanak, sőt kulcsává. „De hol marad mindebből az áldozat, a bántalmazott nő, aki amint letenné a fájdalmát, mások feltépik a sebeit? Képes-e megvédeni magát, képes-e lépni? És miképpen reagál a bántalmazó és az ő családja, környezete? Hiszen a dolog kulcsánál mégiscsak fontosabb a dolog nyitja.”

Szereplők: Horváth Ákos, Bálint Éva, Csonka Szilvia, Némedi Árpád, Kelemen Zoltán, Nagy-Bakonyi Boglárka, Szabó Tibor, Szabó Róbert Endre. Az Énis, teis premierje – azaz ősbemutatója – október 13-án, pénteken 19 órakor kezdődik a Márkus Emília Teremben.