A FÉM is évadot nyit!
Közösségi támogatással kezdi meg ötödik évadát a Váci utcai teátrum. A független színház örül, hogy még létezhet, s annak még jobban, hogy egy bemutatót ebben az évadban is megtarthat. Mert a lényeg: 2023 őszén 5 éves lesz a FÉM!
Sok más független színházhoz hasonlóan, a Fém Arts & Café is nulla forintos állami támogatással kezdi meg a 2023/2024-es évadot. Megfogadva a kulturális vezetés tanácsát, mecénásokat kerestek, és sikerrel is jártak. 5.000.000 Ft volt a kitűzött cél, hogy elindulhasson az évad. Végül 5.289.019 Ft gyűlt össze adományokból, valamint két mecénás előadásuk bevételéből. Az évadot egy Mecénás esttel indítják, ahol szinte valamennyi, más előadásban szereplő színészük színpadra lép. Szeptember 20-án pedig Lengyel Tamás önállóestjét mutatják be, melynek teljes bevételét a színház működésére ajánlották fel az alkotók.
Az évad továbbra is Cziczó Attila, alapító író-rendező műveire épül: DZSON MEKLÉN VAGYOK, A KIRÁLY MEZTELEN, ISKOLAPÉLDA. Műsoron marad még Kosztolányi rendezése is, az ESTI KORNÉL, és budapesti játszásra a FÉMbe költözik Göttinger Pál saját írásából rendezett SZÉNAKUTYÁK c. monodráma, melyet Kálid Artúr remeklésével élvezhetnek a nézők. A gyerekek sem maradnak szórakoztató kulturálódás nélkül, az idei évadban is várja őket a Helytelen Társulattal közösen létrehozott MICIMACKÓ c. bábjáték.
Az évad egyetlen ősbemutatóját március legelején láthatják először a nézők. Cziczó Attila ismét saját drámáját rendezi – és zenéjét is jegyzi. A romantikus, zenés történet egy fiatal szerelmes pár próbálkozásait követi végig, melyet szüleik segítenek, vagy éppen tönkretesznek. A darab címe LÖLÖLAND, szereplői Pignitzky-Németh Viktória, Hajnal János, Murányi Tünde, Stubnya Béla és Horváth Máté.
A színházi programok mellett markánsan jelen lesz a zene, melyet jórészt a társulat színészei szolgáltatnak – nem csak a maguk örömére: az ACOUSTIC ESTEK mellett CHANSONS & PARIS címmel francia slágerek újragondolásait énekli Kása Tímea, akit több előadásban is láthatnak színészként az érdeklődők, és a népszerű TRÁGÁRKOCSMA esteken is elhangzik néhány pajzán zenei feldolgozás. A pódiumon zenél még a TEÁT RUMMAL és a HAJNAL JANI ÉS A TOFU színészzenekar, valamint hosszú idő után újra koncertet ad a FISHMOJO rockzenekar is. A többi művészeti ág is képviseltetve lesz. A táncot Böröcz Petra FLAMENCO formációi képviselik, a képzőművészeti KIÁLLÍTÁSOK pedig idén is kéthavonta váltják egymást a színház exkluzív kávézójában.
Idei szlogenjük, melyet érdemes meghallgatni: „ESTE 7-KOR VÁRLAK A FÉMBEN!”
forrás: http://artnews.hu