Belestünk A kalóz jelmezes próbájára a Szegedi Nemzeti Színházba

Giuseppe Verdi A kalóz című operáját április 14-től a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség Göttinger Pál rendezésében – szerdán a jelmezes próbán jártunk.

Az előadás nem csak azért lesz kuriózum, mert a vidéki színházak közül egyedülálló módon Szegeden már az évad második operabemutatójára készülnek, hanem azért is, mert Magyarországon A kalóz színpadi változata itt látható először.

Verdi életművében különleges helyet foglal el a darab, hiszen a zeneszerző a legtermékenyebb időszakában írta, az ismertebb művei társaságában. Abban az alkotói periódusában keletkezett, amire „a gályarabság éveiként” szoktak hivatkozni. A zeneszerzőt elhalmozzák megrendelésekkel, 8 év alatt 13 operát komponál.

A kalózt a fergeteges zene és a sodró lendületű történet ellenére mégis világszerte ritkán tűzik műsorra. A nagyszabású előadást a Szegedi Nemzeti Színház teljes mértékben egyedül, saját táncosokkal, énekesekkel, meghívott vendégművészek bevonása nélkül képes létrehozni, és ez mutatja, mennyire erős a szegedi operatagozat.

Göttinger Pál rendező mindig örömmel tér vissza Szegedre, szeret a társulattal dolgozni, és ezúttal is nagyszerű munkát végez, ez a produkció ugyanis remek szerepeket, lehetőségeket kínál a művészek számára.

A szövegkönyv alapjául szolgáló Byron költemény a romantika korában hatalmas népszerűségnek örvendett. Verdi mellett megihlette Berliozt és a Giselle szerzőjét, Adamot is. A társadalom peremén rekedt, kitaszított ember a korszak kedvelt témája volt. Verdi is előszeretettel tette meg operáinak főhősévé a kurtizánt, a testi hibával élő Rigolettót vagy éppen a kalózt.

Az előadásról, az alkotókról, a szereplőkről részletesebben itt olvashat.

Fotók: Frank Yvette