A Susotázsról az Applia oldalán

Mészáros Fanni cégvezető visszaemlékezése, hogyan is indult az APPLiA és a Susotázs kapcsolata…

Egy szép őszi napon ücsörögtem az APPLiA Magyarország irodájában, és a bejövő emaileket olvasgattam. Egyszer csak a sok hivatalos és szakmai levél közé érkezett egy kicsit más jellegű, egy ismeretlen feladótól. Egy bizonyos Tóth Barnabás nevű filmrendező írt nekem, személyesen. Kíváncsian nyitottam meg a levelet, amelyben Barna a bemutatkozása mellé egy rövidfilm forgatókönyv-tervét is mellékelte.

Ahogy az nálam már lenni szokott, elkezdett pörögni az agyam, száguldottak a gondolataim. Annyira tetszett a forgatókönyv és Barna ötlete, hogy esetleg kérhetne-e hozzá szakmai segítséget az APPLiA Magyarországtól, hogy pár nap múlva már egy kávózóban ültünk és közösen ötleteltünk a lehetőségeken. Mondtam neki, hogy szerintem ez az egész történet annyira jó, hogy ne is az APPLiA Magyarország legyen a partnere, hanem én megpróbálnám bevonni az APPLiA Europe-ot, sőt, rábeszélni Paolot, az ügyvezető igazgatónkat, hogy ő maga szerepeljen a filmben. Barna kérdezte, hogy én nem szeretnék-e szerepelni benne. Erre – viccesen – azt válaszoltam, hogy majd, ha ő Paoloval a vörös szőnyegen fog sétálni a csillagokat jelentő Oscar-szobrocska átvétele felé, lehet, hogy meg fogom bánni, de úgy érzem, hogy nem, sokkal jobb lesz a filmnek, ha Paolo és az APPLiA Europe szerepel benne.

Ebben maradtunk tehát, én pedig elkezdtem fejben készülni arra, hogyan is tudok egy romantikus komédiát (aminek ráadásul akkor még Flört volt a tervezett címe) „eladni” egy hatalmas európai, szigorúan szakmai szervezetnek. Végül elküldtem egy hosszabb, három nap alatt legalább tízszer átfogalmazott, újra átolvasott, megint átfogalmazott emailt Paolonak, és izgatottan vártam a visszajelzést. Paolo gyorsan reagált, és jelezte, hogy neki nagyon tetszik az ötlet, de be kell mutassam azt egy videokonferencia keretében tartott prezentáción a kollégáknak. Remek, gondoltam, szóval készítsek hivatalos prezentációt az energiacímke-munkacsoportban egy Flört című romantikus filmben való szereplésről egy nemzetközi, háztartásigép-szakemberekből álló közönségnek.

Hmm… Végül úgy döntöttem, hogy ha már belevágtam, nincs visszaút, beleadtam anyait-apait, teleszórtam a prezentációt szivecskékkel, Oscar-szobrocskákkal, Osvárt Andrea képeivel (mert, hogy ő volt a film főszereplője), Paolo fényképeivel, és, persze, azért szakmai érvekkel is, hogy miért is jó ez az egész az APPLiA-nak. Annyira azt éreztem végig, hogy ez az egész egy szuper ötlet, szuper lehetőség, és egyszerűen nem lehet, hogy ne jöjjön össze! Össze kell jönnie! És össze is jött! Végül az APPLiA Europe szakmailag és anyagilag is támogatta a film elkészültét. Az energiacímke témáját kibővítettük a teljes körforgásos gazdaságra, és Paolo mellett Korrina kolléganőm is szerepelt a filmben. A filmben, amely végül számos hazai és nemzetközi díjat begyűjtve egészen a Oscar-jelölések tízes rövidlistájáig menetelt. Ez lett a Susotázs… Tóth Barnabás rendező rövidfilmje. Ahogy Barna később mondta, „…egy isteni szimbiózis történt igazából”.




Fontosabb elismerések, díjak
Oscar-díj jelölés a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában (valójában csak shortlist - a szerk.)
Rhode Island Nemzetközi Filmfesztivál – legjobb rövid filmvígjáték
Manhattan Rövidfilmfesztivál – „Ezüst Medál” a legjobb filmnek
Kinofil Manchesteri Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – legjobb rövid filmvígjáték
Innsbrucki Természettudományi Filmfesztivál – legjobb film
Hickory Footcandle Filmfesztivál – legjobb rövidfilm
High Wycombe Fisheye Filmfesztivál – legjobb rövidfilm, színész, forgatókönyv
Marosvásárhely AlterNative – fődíj
Szentpétervári Orosz Indie Filmfesztivál – legjobb színész Göttinger Pál
Hét Domb Filmfesztivál – legjobb kis-játékfilm