SUSOTÁZS – ONLINE AZ OSCAR RÖVIDLISTÁS FILM OSVÁRT ANDREA, GÖTTINGER PÁL ÉS TAKÁCS GÉZA SZEREPLÉSÉVEL

Tóth Barnabás Susotázs című filmje 2019-ben a rövidfilmek kategóriájában versenyezett az amerikai filmakadémia díjáért. Beválogatták az Oscar-díj 10 kisfilmet tartalmazó rövidlistájára is.



A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Mikor azonban megtudják, hogy mindössze egy személy hallgatja őket, és az egy csinos nő, az események több, nem várt fordulatot vesznek.

Tóth Barnabás rövidfilmje Göttinger Pál, Takács Géza és Osvárt Andrea főszereplésével először a 6. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon volt látható. A kisjátékfilm ezt követően bejárta a világ filmfesztiváljait, többek között díjazták az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, a Manhattan-i Rövidfilmfesztiválon, a Rhode Island Nemzetközi Filmfesztiválon és az Innsbruck-i Természetfilm Fesztiválon, de szerepelt Palm Springsben, Moszkvában és a miskolci CineFesten is.

Tóth Barnabás korábban olyan sikeres kisjátékfilmeket rendezett, mint az Újratervezés, a Van egy határ, a (Terep)szemle, és a Vonaton. Első játékfilmjét Rózsaszín sajt címmel 2009-ben készítette.