NONPROFIT CÉGET ALAPÍTANAK A JURÁNYI HÁZ MŰKÖDTETÉSÉRE

Nonprofit vállalkozást alapított a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (Füge) a Jurányi Ház működtetésére. Az egyesület csaknem tíz éve nyitotta meg a Jurányi Közösségi és Produkciós Inkubátorházat, amelynek fenntartása a Füge legnagyobbra nőtt színházi projektje lett.

Az alapítók most úgy döntöttek, hogy ha ismét eredményesen pályáznak a Fővárosi Önkormányzatnál az egykor iskolaként működött, 6500 négyzetméteres budai épületre, akkor az üzemeltetést már a Jurányi Nonprofit Kft. fogja végezni – mondta el a HVG érdeklődésére Rozgonyi-Kulcsár Viktória ügyvezető elnök.

Abban bíznak, hogy az egyesület és az üzemeltető cég így nagyobb eséllyel indulhat pályázatokon; erre annál is inkább szükség van, mert a járvány első évében a Jurányinak gyakorlatilag egyáltalán nem volt bevétele, így csak a tartalékaikból tudtak fennmaradni.

Forrás: HVG / https://szinhaz.online