Fennállásának legsikeresebb évadát zárta a Szkéné Színház

Tartalmas évadot zárt június 20-án a Szkéné Színház. A 240 előadáson (11 bemutató, amelyből 9 koprodukció) több, mint 30.000 néző fordult meg színházunkban szeptember 4. óta, amely 92.8%-os látogatottságot jelent, a nézőszám 40%-kal nőtt az előző évadhoz képest. Soha ennyi előadás és néző nem volt még korábban egy évad alatt a színházban!

Ahogy a sajtóközlemény kiemeli, Csákányi Eszter először dolgozott Pintér Bélával, és a következő évadban, a társulat készülő bemutatójában is viszont láthatják az érdeklődők. Pintér Béla Szép Ernő-díjban részesült a színpadi nyelv megújításáért, a XX. Nemzetközi Könyvhétre pedig nyolc drámája jelent meg kötetben.

A színház Kő, papír, olló című osztályterem-színházi előadása a pályaválasztás előtt álló diákok számára készült, amit elsősorban hátrányos helyzetű települések iskoláiba vitték el, ahol a tanulókkal az előadás kapcsán a továbbtanulást megelőző nehézségekről beszélgettek. A foglalkozáson eddig több mint háromszáz diák vett részt.

Vendégeskedett a Műegyetem rakparton a sepsiszentgyörgyi M Stúdió valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is. Ez utóbbi által megrendezett TESZT Fesztiválra a Szkéné három előadása is meghívást kapott éppúgy, mint a nyár végén rendezendő Vidor Fesztiválra, ahol a Bivaly-szuflé, a Bányavakság és A 42. hét is szerepel.

A következő évad első bemutatója a POSZT-on felolvasó színházi keretek között már bemutatott Bányavíz lesz, amely a Bánya-trilógia záró epizódja. Beugrással lesz látható Szegeden a THEALTER Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon A nagy füzet Zsámbékon, ahol Nagy Norbert szerepét Keresztes Tamás, a Katona József Színház művésze veszi át.

forrás: http://7ora7.hu/