GÖTTINGER PÁL LETT A SZÍNHÁZ FŐRENDEZŐJE

Alig töltötte be a krisztusi kort, mégis eddig hatvannál több produkció rendezésében vett részt. Jellemzõ sokirányú tehetségére, hogy kicsiny korától kezdve idõnként hangjátékokban, színpadon és filmen szerepelt, a Firkin zenekar (ma már csak tiszteletbeli) alapító tagjaként furulyázik, gitározik, énekel, zenét szerez, ráadásképpen mûvészpalántákat segít a mesterség fortélyainak megismerésében...

Kaposvártól Debrecenig, a pesti Merlintõl a Bárka Színházig, Temesvártól Kolozsvárig sok-sok teátrumban dolgozott már, de gyakornokként betekinthetett kicsit London és Poznan színházi életébe is. Egy ideig a Pesti Magyar Színház fõrendezõjeként tevékenykedett, január elsejétõl pedig a Móricz Zsigmond Színházban tölti be ezt a pozíciót. Thália nyíregyházi kedvelõi olyan kiváló rendezéseit láthatták már a VIDOR Fesztiválon, mint a Bivaly-szuflé Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, A gyógyír északi szélre Fullajtár Andreával és Õze Áronnal avagy A csemegepultos naplója Ötvös Andrással. A Telefondoktor címû monodrámában nyújtott színészi alakításáért 2014-ben Pulcinella-díjat kapott. Mikor került elõször kapcsolatba a Móricz Zsigmond Színházzal? – kérdeztem tõle egyebek közt.


ÖRÖMTELI NYÍREGYHÁZI ÉLMÉNYEK


– Varró Dániel és Szabó Borbála Líra és Epika címû mesejátékában dolgoztam itt elõször rendezõként 2009-ben. Nyíregyházához más örömteli élmények is fûznek, hiszen a VIDOR-on szép sikereket értünk el az általam színre vitt vagy játszott darabokkal. Nagyon örültem, amikor Kirják Róbert igazgató úr felkért, vállaljam el a fõrendezõi feladatokat. A végsõ döntéseket, ahogyan az a legtöbb teátrumban van, egyszemélyi felelõsként a színházigazgató hozza meg. A fõrendezõ a napi mûvészeti munka koordinálását és felügyeletét végzi. Tartja a kapcsolatot a vendégmûvészekkel, javaslatot tesz egy darabhoz rendezõre, egy rendezõhöz darabra, egy szerephez színészre...

Mint lapunknak elmondta, bár a különbözõ színházakban sok általa rendezett darabot adnak elõ ebben az évben is, az élete most Nyíregyházához köti majd. Jóllehet színészként játszik olykor, de ezt kirándulásnak tekinti, aminek célja, hogy rendezõi munkájához tanuljon meg különbözõ dolgokat. Magát nem tartja igazi színésznek, bár persze örül annak, hogy a Nyíregyházán is játszott Telefondoktor ilyen hosszú szériát megélt: a 127. elõadásnál tart, ráadásul díjat is kapott érte. Korábban tanított is a Pesti Magyar Színiakadémián, de nyíregyházi elfoglaltságai miatt órák tartását már nem vállalja, ám a jó kapcsolata változatlanul megmaradt a diákokkal. Ezekben a napokban izgalommal készül színre vinni a Castel Felice címû Hamvai Kornél drámát, melynek próbái január végén kezdõdnek városunkban.

– Nagyon örülök, hogy sikerült úgy intézni: új minõségemben ez legyen az elsõ munkám itt. Nyolc egyenrangú szerepet kínáló játék ez. Történelmi darab is: az események 1958-ban zajlanak. Kamaradarab is: ahogy a kivándorlók egy óceánjárón távolodnak az óhazától Ausztrália felé, mindinkább kiderül, más-más dolgok elõl menekülnek. Dráma is: van, aki ÁVO-s volt, van, aki üldözött. Krimi is: az óceán közepén az egyikük eltûnik. Ki a tettes? És nagyon szórakoztató is: nagyszerû figurák, szövegek, helyzetek és megkapó líra keveredik benne. A feledésrõl, a megbocsátásról szól – és az új élet lehetõségérõl vagy lehetetlenségérõl.

Sz. Kántor Éva