Szolnokra várják a fesztiválozókat

Négy színpadon zenés programokat, színházi produkciókat, gasztronómiai különlegességeket, valamint tiszai sétahajózást kínál a Tiszavirág fesztivál kedden kezdődő és szombatig tartó rendezvénysorozata Szolnokon.

A fesztivál egyik kiemelt fellépője a kortárs francia sanzon reprezentánsa, Yves Jamait lesz, aki első alkalommal vendégszerepel Magyarországon. Szintén először hallható és látható az olasz Gattamolesta zenekar, amely zeneiségét a balkáni nép- és cigányzene dallamvilágára alapozza. A visszatérő külföldi művészek sorában a dán Tim Lothar Petersen blueszenész énekel Szolnokon – mondta Kovács Ákos főrendező.

A hazai könnyűzenei élet képviseletében többek között a Kiscsillag, a Budapest Bár, a Kowalsky meg a Vega és a Roy&Ádám Trió zenél, a cimbalomra építő Cimbaliband pedig Ferenczi György szájharmonikással közösen lép a közönség elé.

A Nyári Színház a város főterén lévő Damjanich múzeum belső udvarán négy előadással várja a nézőket, többek között Göttinger Pál és Fenyő Iván vendégszereplésével.

A szolnoki Tisza-partra települő fesztiválon a református templomtól a Tisza szállóig kiépítik a Borházak utcáját, ahol 35 pincészet és pálinkaház várja a vendégeket. A sörök imádói az öt napra Maláta térre átkeresztelt Tiszai hajósok terén fogyaszthatnak cseh, angol vagy hazai kézműves söröket.

A hídi vásárt csütörtöktől kereshetik fel az emberek a Tiszavirág gyalogos- és kerékpároshídon, ahol zsűrizett iparművészeti termékeket kínálnak az árusok.

Az egyórás Tiszavirág hajótúrát a fesztivál minden napján megtartják, az utazó szemtanúja lehet a Tiszavirág kérészfaj június közepi násztáncának a folyó felett.

A főrendező elmondta: az öt napig tartó eseménysorozat végig ingyenes, a fesztivált az árusoktól és támogatóktól kapott pénzekből finanszírozzák. A tavalyi programokon 25 ezren fordultak meg, a rendezők most szeretnék elérni a 30 ezres látogatói számot.

forrás: http://mno.hu/