“EZ EGY ÁLDÁSOS IDŐSZAK IS EGYBEN” – INTERJÚ NAGY DÁNIEL VIKTORRAL
A járvány idejére a Jurányi Latte is átalakul. A következő hetek interjúalanyai ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak, mint például hogy mi hiányzik számukra a …
A járvány idejére a Jurányi Latte is átalakul. A következő hetek interjúalanyai ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak, mint például hogy mi hiányzik számukra a …
Ránki Juli vendége volt a Tilos Rádióban Upor László, Novák Eszter, Horváth Csaba és Almási Tamás.
A kormány jövő januártól a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is alapítványi fenntartásúvá kívánja tenni – nyilatkozta lapunknak Upor László, az SZFE rektorhe…
A koronavírus-járvány keresztülhúzhatja a szabadtéri színházak nyári idényét, hiszen a jelenlegi szabályok szerint augusztus 15-ig tilos rendezvényeket tartani…
Azt hisszük, húsz év munkáját nem lehet csak úgy elsöpörni, aztán egy pillanat alatt kiderül: dehogynem – mondja Grecsó Krisztián, aki tavaly kigyógyult a rákb…
Milyen élmény mostanában “rektorkodni”? Miként zajlik a felvételi koronavírus idején a Színház- és Filmművészeti Egyetemen? Hogy érintik az intézményt ért táma…
Az Orlai Produkciós Iroda ügyvezető igazgatója évtizedek óta először nem pörög napi 16-18 órát, legalábbis a színházban nem. Nincs megijedve a jövőt illetően, …
“Ez volt a legfontosabb üzenet, amit a mai online munkaértekezleten elmondhattam az intézményvezetőknek és szakembereknek. Az adatelemzések azt mutatják, hogy …
interview with Klára Kolonits We have talked to Klára Kolonits several times. A few weeks after the Kossuth Prize was awarded to her, it was time to meet again.…