Ugrás a fő tartalomra

MOST ÉPP EZ

Snoblesse Oblige: Bohémélet

Snoblesse Oblige 2021/41. október 22., péntek, 19.00: Bohémélet „A választásom legfőbb szempontja az volt, hogy a társulati tagoknak élmény legyen játszani, és persze hogy a művek a közönség számára is ismerősen csengjenek” – nyilatkozta nemrég a Szegedi Nemzeti Színház új zeneigazgatója, Dinyés Dániel. Puccini klasszikusát már ennek jegyé­ben állította színpadra Göttinger Pál. Az előadást október 24-én és 26-án, illetve november 19-én és 20-án (a legutóbbi napon 15.00 órai kezdéssel) játsszák. (Szegedi Nemzeti Színház, Szeged, Vaszy Viktor tér 1.) forrás:  https://magyarnarancs.hu/

MÁR PRÓBÁLHATNAK A MAGYAR SZÍNHÁZAK VIDÉKEN!

“Ez volt a legfontosabb üzenet, amit a mai online munkaértekezleten elmondhattam az intézményvezetőknek és szakembereknek. Az adatelemzések azt mutatják, hogy sikerült ellaposítanunk a járványgörbét, aminek következtében vidéken óvatosan ugyan, de beindulhat az élet. Ez a kultúrát is érinti” – közölte Fekete Péter.

Fekete Péter közleménye:

“Fokozatosan, minden jogszabályt és az emberek védelmét szem előtt tartva visszaállítható a kulturális szakmai élet. A szabadságra vagy otthoni munkavégzésre küldött kollégák folytathatják a munkájukat, próbákat.
A lazítás nem érinti a közönségforgalmi tereket, így vendégek fogadására továbbra sincsen lehetőség. És a lazítás nem érinti a fővárost és Pest megyét sem, de bízom benne, hogy ez is hamarosan bekövetkezik. 

Az államtitkárság folyamatosan ellátja az Operatív Törzset szakmai információkkal és a szomszédainknál látott intézkedésekkel, annak érdekében, hogy mindig pontos és naprakész információk birtokában legyenek a döntések meghozatalakor.

Fontos üzenete, sőt tanulsága a pandémiás helyzetnek, hogy számtalan jó példát vezettek be intézményeink, művészeink és szakembereink. Ezeket nem szabad feladni és elfelejteni. Egyfajta forradalmat valósítottak meg intézményeink és olyan felületeket, csatornákat indítottak be, melyek korábban nem élveztek elsőbbséget, noha rendelkezésünkre állnak. De nem csak a felületek, a szolgáltatások szélesítése is igazi érték. Ezeket nem szabad veszni hagynunk, nem szabad visszadugni a fiókba”.