Újra otthon gyógyul Benedek Miklós, de 15 kilót fogyott: „Az egyik nap jó, a másik rossz...”

Noha ismét otthon lábadozhat, őszig már biztosan nem lép színpadra Benedek Miklós. A 76 esztendős Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek addig is nagyon kell vigyáznia magára, hiszen nemrég komoly vizsgálatokon esett át, kezelés alatt állt és hamarosan újabb kontroll vár rá.

Benedek már december 11. óta nem léphetett színpadra egészségi problémái miatt. A színészért sokan aggódtak, ám januárban még úgy tűnt, rendbe jönnek a dolgai.

– Már jól vagyok, köszönöm szépen, nemsokára hazamehetek. Egy hónapja itt vagyok, de most már mindegy is, mert jól vagyok – mondta január végén még a kórházból lapunknak a színművész, akinek tervezett februári visszatérése meghiúsult, mivel újra kórházba kellett mennie. A napokban azonban már fáradt hangon, mégis boldogan újságolta, ismét otthonában lábadozhat.

– Nemrég volt egy nagyobb szív- és tüdővizsgálatom, egy hét múlva kell visszamennem kontrollra – mesélte a Blikknek a legendás színész, aki arról is beszélt, miként érzi magát.

– Az egyik nap jó, a másik rossz, ez már csak így van ebben a korban – nevette el magát. – A vízhajtó szedése eléggé megvisel, tizenöt kilogramm ment le rólam, ez szinte mind víz volt, és most nagyon vigyáznom kell, nehogy visszajöjjön, mert az az orvosaim szerint veszélyes lehet. Kímélni kell hát magam, úgyhogy itthon tevékenykedek most leginkább.

Benedek igyekszik otthonában is formában tartani magát, az időt pedig arra igyekszik fordítani, amire eddig a munkái miatt nem jutott ideje.

– A lábam miatt kell egy kis gyógytorna, ez legalább formában tart és a család, az unokák is erőt adnak. Sok elmaradásom van, úgyhogy nem unatkozom itthon, rengeteg könyvet kellene elolvasnom, emellett rendezgetéssel töltöm az időt. Van egy nagy titkos tervem is, amit mindenképpen szeretnék végigvinni, remélem, lesz még elég időm rá – mesélte a művész, aki már a visszatérést is elkezdte tervezgetni.

– Ha minden jól halad, ősszel visszatérek a színházba. Persze azt még meg is kell érni! Új darabot ugyan egyelőre nem tervezek, de a korábbi szerepeimet szeretném visszavenni – árulta el Benedek Miklós, aki egy éven át játszotta hatalmas sikerrel a Hárman a padon című darabot, amit először online mutattak be, a nagy sikerre való tekintettel azonban színpadra is állították.

A darab három nyugdíjasa, Benedek mellett Gálvölgyi János és Egri Márta egy lakótelepi padon osztják meg életük történeteit és titkait, miközben barátokká válnak.

– Ez a két, illetve három magányos ember egészen a szeretetig barátkozik össze, addig a pontig, amikor hiányzik a másik jelenléte – mondta a darabról még a bemutató előtt Benedek.