Monodrámák és stúdióelőadások fesztiválja Tatabányán

Március 23. és 26. között tartják a IX. MOST FESZT-et a Jászai Mari Színházban

Nyolc, zömében független előadás érkezik.

A Jászai Mari Színház 2015-ben azzal a céllal hívta életre MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et, hogy egy speciális seregszemle keretén belül biztosítson bemutatkozási lehetőséget a vidéki, a független és a határon túli társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásaiból kiválasztott produkcióknak. Ezek az előadások a színházkultúra talán legkülönlegesebb területének képviselői közé tartoznak, sem témaválasztásukat, sem a megvalósítás formanyelvét, helyszínét tekintve nem illeszkednek a fősodorba. Az általuk képviselt művészi érték azonban éppen a kevés néző befogadására alkalmas intim közeg, a monodrámát egyedül játszó színész jelenléte vagy a kísérletezőbb jellegű alkotói megoldások okán a színházi szcéna pótolhatatlan része. A szervezők töretlenül hisznek abban, hogy a monodráma és a stúdiószínház az a két forma, mely megérdemel egy olyan speciális tematikájú fesztivált, mely négy napon keresztül a legjelesebb alkotóknak szenteli a figyelmet. Mára már megszámlálhatatlan azon alkotóközösségek száma, akiket a Jászai Mari Színház 2015 óta vendégül láthatott a MOST FESZT-en.

Crespo Rodrigo a MOST FESZT 2023 kapcsán elmondta: "Nagy öröm és komoly büszkeség számomra, hogy 9. alkalommal rendezhetjük meg a Jászai Mari Színház MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját. Az elmúlt évek válságos körülményei, a járvány okozta nehézségek után a jelenlegi gazdasági helyzet kedvezőtlen feltételei között sem vezetett bennünket más cél, mint hogy a MOST FESZT-et életben tartsuk. Hiszek abban, hogy a monodráma és a stúdiószínház két olyan forma, mely értékeivel rengeteg örömöt jelent játszónak és nézőnek egyaránt, ráadásul ez a fesztivál olyan színt képvisel a Jászai művészi palettáján, melyet legnagyobb sikereink között tartok számon. Reményeim szerint ebben az évben is sikerült olyan programot összeállítani, mely függetlenül attól, hogy elgondolkodtat, mélyen megérint vagy szórakoztat, mindenképpen magában rejti a katarzis lehetőségét. És amennyiben előadásaink mellett nézőink kiegészítő programjainkon is részt vennének, hagyományainknak megfelelően az ITT ÉS MOST KONCERT, ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ, ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ elnevezésű sorozatból választhatnak.

Az idei fesztivál speciális adottsága, hogy párhuzamosan zajlik a tavasszal megrendezésre kerülő 10. Színházi Olimpiával, melynek két tatabányai előadását, a Kassai Állami Színház Liliom és a Szlovén Nemzeti Színház, Maribor Immaculata című produkcióját a MOST FESZT 2023-hoz kapcsolódva mutatjuk be április 3-án és 6-án.

Úgy gondolom, az idei MOST FESZT program igazán színes, így hát jómagam, kollégáim és a játszók nevében nem kívánok mást nézőinknek, mint a színház csodájának megélését és talán még egyet, hogy jövőre, a jubileumi 10. MOST FESZT-en találkozhassunk!"

2023. március 23. és 26. között négy monodrámát és négy stúdiószínházi előadást láthatnak az érdeklődők a Jászai Mari Színház Kamaraszínházában és nagyszínpadára épített nézőterén. A stúdiószínházi előadások között a VISSZHANG (Tandem Színház), a Darázs (Delta Produkció), a Körtükör (KVTársulat) és a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad (TÁP Színház) című produkciók, a monodrámák között a Shirley Valentine (Jászai Mari Színház, Garázs Színház), a Nagymamával álmodtam (Staféta, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Színműhely Alapítvány), a POKOL (Orlai Produkció, Katona József Színház) és a Szindróma című előadásokat láthatják a nézők.

A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészül, az előadások után pedig az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethetnek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. Az ITT ÉS MOST KONCERT március 25-én kerül megrendezésre, az ÖNésÖN zenekar „Tegnapról mára” című albumának lemezbemutató koncertje lesz hallható a fesztiválon.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2023 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethetik meg magukat. A háromtagú zsűriben Göttinger Pál, rendező, Turbuly Lilla, kritikus és Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője foglalnak helyet. A közönségzsűri tagjait – szintén a korábbi évek hagyományát folytatva – a szervezők a fesztivál nyolc előadásos bérletét megvásárló nézők közül sorsolják ki.

RÉSZLETES FESZTIVÁLPROGRAM

2023. március 23. csütörtök 18.00 – Kamaraszínház – monodráma

Willy Russell: Shirley Valentine

Fordította és rendezte: Ujj Mészáros Károly

lírai komédia

A Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közös előadása

Játssza: Balsai Móni

Rendező: Ujj Mészáros Károly

2023. március 23. csütörtök 20.30 – Nagyszínpad – monodráma

Göndör László – Katona Éva: Nagymamával álmodtam

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

one-man-show

A Staféta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a SzínMűHely Alapítvány előadása

Rendező: Göndör László és Laboda Kornél Dzsangaman

2023. március 24. péntek 18.00 – Kamaraszínház – stúdiószínházi előadás

Fábián Gábor forgatókönyvéből írta: Khaled-Abdo Szaida: VISSZHANG

Az előadást 18 éven felülieknek ajánljuk

dráma

A Tandem Színház előadása

Rendező: Herczeg Adrienn

2023. március 24. péntek 20.30 – Nagyszínpad – stúdiószínházi előadás

Morgan Lloyd Malcolm: Darázs

Bognár Péter fordítása nyomán átdolgozta Bíró Bence

Az előadást 16 éven aluliaknak nem ajánljuk

krimi

A Delta Produkció előadása

Rendező: Ördög Tamás

2023. március 25. szombat 16.00 – Kamaraszínház – monodráma

Dante: POKOL

Fordította: Nádasdy Ádám

monodráma

Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása

Játssza: Gyabronka József

Az előadás létrehozásában közreműködött: Kocsis Gergely és Török Tamara

2023. március 25. szombat 18.30 – Nagyszínpad – stúdiószínházi előadás

Annie Baker: KÖRTÜKÖR

Fordította: Hudáky Rita

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

„…meditáció a színházról, az életről, a halálról és az idő múlásáról….” (Annie Baker)

A KVTársulat előadása

Rendező: Dohy Balázs

2023. március 26. vasárnap 16.00 – Nagyszínpad – monodráma

Dedovity Tomity Dina: Szindróma – Mojca Kumerdej azonos című novellája alapján

Az előadást 12 éven felülieknek ajánljuk

tragikomédia

Rendezte és játssza: Dedovity Tomity Dina

2023. március 26. vasárnap 19.00 – Kamaraszínház – stúdiószínházi előadás

Bíró Zsombor Aurél: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad

Az előadást 14 felülieknek ajánljuk

A TÁP Színház előadása

Rendező: Kizlinger Lilla

További információk: