Ördögkatlan – a dátum már megvan, a fellépőkre még várni kell

Nem babonából, hanem a koronavírus-járvány jelentette létszámstopp után maradt el a tizenharmadik Ördögkatlan Fesztivál. A 2021-es évben már kijelölték a dátumot, de a rendezvény sorsa még nincs kőbe vésve. Bérczes László lapunknak súgott.

Idén augusztus 3. és 7. között bolydul meg főként Nagyharsány környéke, amikor öt napig prémium koncertek, színházi előadások és egyéb programok állnak majd a kultúra szolgálatába. A tizennegyedik fesztivál fellépőinek sora még nem látott napvilágot, de Bérczes László, a rendezvény egyik fő szervezője az Új Harkányi Híreknek elárulta: szándékuk szerint legalább kétharmadban a tavalyi terveket fogják követni, és a legpozitívabb forgatókönyv szerint április második felében, májusban számolhatnak be sok-sok konkrétumról. A konkrét szerződésekkel, felkérésekkel várunk – tette hozzá a rendezés járvány jelentette bizonytalanságaira utalva.

Felidézte: tavaly a 30Y húszéves évfordulóját akarták megünnepelni, de a 21 ugyanolyan fontos, mint a húsz, így ha lesz Katlan, Zoliék a középpontban lesznek. Mint Bérczes László emlékeztetett, tavaly díszvendégnek hívták meg Bereményi Gézát, ami idén is így lesz. Szintén díszvendég lett volna a Nézőművészeti Kft. számos előadásával, és most sincs okuk másként tenni. Az azért nem biztos, hogy ugyanazok az előadások érkeznek – árulta el.