Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


Interjú a Színháztv.com oldalán

„A színházi stream robbanásszerűen fejlődni fog – sosem látott közönségekhez ér majd el, és vadonatúj eszköztára lesz. A technológiában is rengeteg a kiaknázható lehetőség, a felvett anyag és az élő keverése, a többhelyszínűség, az interaktivitás… ha úgy vesszük, a valós időben jelen lévő több ezer emberrel egy gyorsan pergő kommentfolyamban már-már élőbb is a kapcsolat, mint a nézőtér sötétjében.”

Göttinger Pál két rendezése nagy sikerrel fut a SzínházTV műsorán, és hamarosan debütál a harmadik előadása is. Pályájáról, terveiről és a színházról beszélgettünk vele.

Mi a különbség a 20 évvel ezelőtti rendezői gondolkodásod és a mostani között? Ugyanabban a színházban hiszel ma is, mint akkor?

20 évvel ezelőtt 17 éves voltam, gimnazista, és nem rendezőnek készültem. Szóval mit is mondhatnék, a különbség… átható. De komolyan véve a kérdést: a később aztán elinduló rendezőpályám elején kíváncsi voltam és mohó, ám meglehetősen fogalmatlan. Mindenfélét ki akartam próbálni – és elég sok helyen meg is fordultam, messze az egészséges terhelésen túl. Meg is fizettem az első tíz év árát, magánéletileg is, egészségileg is – de azért nyertem is rajta. Viszont nem volt menet közben színházideálom… új munka, új helyzet, új metódus, ez volt a szakemberré válás útja számomra. Mert ez, hogy idővel szakember legyek, akiben megbízhatnak a körülötte dolgozók és a megbízók, az mondjuk az elejétől fontos volt. De minden más… magától alakult, kapkodás és nemtörődömség is volt benne időnként, máskor meg nagy elszánás. Ma sem tudnám egyébként a színházideálomat plasztikusan körülírni (pláne azért nem, mert amit szívesen csinálok, és amit szívesen nézek, az két külön dolog), de annyi azért mégis változott, hogy most már elég pontosan meg tudom állapítani, hogy miben érzem jól magam. És ez a szempont, már hogy én magam örömmel töltsem ezzel a mindennapjaimat, fel is értékelődött az idővel.

Mennyire keresed a formai újításokat, mennyire fontos neked, hogy feszegesd a határaidat?

A határfeszegetésnek nincs számomra abszolút értéke, még akkor sem, ha egyébként minden arra tanít minket, hogy ez a művészlétben elengedhetetlen. Valóban megtisztító és felemelő, ha eljön a pillanata, és (legalábbis az igénye) okvetlenül el is jön mindannyiunk pályáján, ha komolyan vesszük magunkat – de az erőltetése nem élethalál-kérdés. Organikusan is előállhat, magától is kitermelődhet. Én magamtól nem kerestem ezt a bizonyos túlfeszítést soha – bár ha szembejött, igyekeztem megugrani. Az adott feladatba ásom magam, és ha egy olyan megoldás vagy forma adja ki magát, ami számomra is idegen terep, akkor sem ijedek meg, hanem beleállok. De ez nem az újítás vágya igazából. Nincs kedvem olyat csinálni, amilyet már csináltam – ez inkább önérdek, semmint művészi program. Ha valamit elunok, simán továbbállok, csinálok helyette mást. Általában azt figyeltem meg, hogy kevésbé tartom magam művésznek, mint azok, akik körülöttem dolgoznak. Csodálatos művészek között lehettem mindig, és sokuknak vagyok igazi rajongója. De én magam… nem mérem magam senkihez. Ha sikerül maradandó, nagy pillanatot létrehoznom – hálás vagyok érte. De amikor úgy fordul, hogy nekem egy nálam ezerszer tehetségesebb ember nagy pillanatát kell aládúcolnom szinte észrevétlenül, akkor sem marad bennem hiányérzet. A felépülő katedrális a fontos, nem az egyes kőfaragók kínjai.

Mi alapján választasz munkát? Ha ki kéne emelni az előadásaid közül egyet, ami a te úgynevezett "névjegyed" lenne, melyiket választanád?

Nagyrészt azért fordítva van… engem választanak ki a munkákra. Ez nem ideális, de ez van. Szüntelenül a magam mániáival foglalkozni biztos üdvözítőbb és gyümölcsözőbb is lenne, de hát itt és most élek, ebben az országban, ebben a közegben, ebben a korszakban – amit ráadásul őszintén szeretek, pedig korlátos, hogy mekkora mozgásterem van. Ráadásul nekem semmiképp nem is lenne illő panaszkodnom, mert mindig bőven volt dolgom, sőt, a feladatok beáramlása a pandémia ideje alatt sem apadt el. Általában kész helyzetekre hívnak (mondjuk egy társulatos repertoárszínházban rendszerint az anyag és a szereposztás is a színház szempontjai alapján dől el, legfeljebb a véleményemet kérik ki), úgyhogy a mérlegelendő csak annyi, hogy vállalom-e, vagy nem. Ebben a döntésben pedig meglehetősen felületes vagyok, szándékosan. Körülbelül úgy, mint egy színházműsort lapozgató néző. Érdekel, nem érdekel, jól hangzik, nem hangzik valami túl jól… ilyenek. Ez persze életveszélyes dolog, mint ahogy az egyszeri néző is benn találhatja magát egy olyan előadáson, ami érdekesnek tűnt ránézésre, aztán odabenn derül ki, hogy valójában rémes. Nekem is lettek olyan előadásaim, amelyekről utólag azt lehetne mondani: nagyon nem kellett volna. De én magamnak (és a körülöttem dolgozóknak is) a próbatermi munkával számolok el. Azért az egymás életéből elrabolt két hónapért vagyok felelős. A belőle születő előadás… más tészta. Az éppenséggel el is hasalhat időnként – aki hosszú távra játszik, annak ez nem rendellenesség, hanem a munka velejárója. Aki feláll belőle, és csorbulatlan tenni akarással áll neki a következőnek, az ért hozzá igazán. Fejlődés szempontjából is a bukást feldolgozó belső rendrakás, a lelki beomlásból kivezető út az izgalmas. Az tart frissen. Halász Péter azt mondta a főiskolán nekünk: “A sikertelenség az nem kudarc. Ott kezdődik a munka.” Úgyhogy számomra a siker az más. Az kegyelem. Mint egy barát. Örülünk, ha látjuk egymást, és töltekezünk a találkozásból – de azért nem lakunk együtt. A névjegy-kérdésre nehezebben válaszolok, mert egy így megnevezett előadás lehet programadó és összegző is. A pályám legelejéről a Love and Money című kortárs angol darab vagy a Cupido és a Halál című barokk opera, későbbről a Bárka Színházban készített Tengeren, a Szabadesés, az Esterházy-féle Haydn-darab, vagy Az elvarázsolt disznó című közösségi operaprojekt, a nyíregyházi Leenane szépe, az Erkel Színházban a Sly, a mostaniak közül A csemegepultos naplója, a Telefondoktor, a Momentánnal töltött nyolc év, a Vera, Kőszegen Az Öreghíd alatt… ezek meghatároznak. Nem is az előadások színházesztétikai minősége szempontjából, hanem inkább úgy, hogy honnan indultam, és most ki vagyok én. Professzionális bikkfanyelven: hogy mire vagyok használható.

Szerinted a rendezést meg lehet tanulni? Meg lehet tanulni egy olyan technikai tudást, amivel kvázi minden darabot egy bizonyos szinten meg lehet rendezni?

Igen, ez vitán felül áll. Léteznek alapos mesteremberek – elkeserítően kevesen. A színház áldott-áldatlan természetéből az következik, hogy ezek nem mindig a legjobbak is egyben – de ettől még igenis van olyan, hogy valakinek bármit oda lehet adni, meg fogja érteni, hogy mi vele a teendő, kikkel és kinek készül, és aztán eszközöket és munkamódszert az adott helyzethez választva megcsinálja úgy, hogy a végén mindenki elégedett legyen, színész, néző, igazgató, kellékes, mindenki. Sajnos ebből a leírásból a középszerűség rémalakja int felénk, de én ettől még nagyon makacsul úgy gondolom, hogy az erős fősodor lenne mindannyiunk érdeke. Az elitnek, a legjobbak legjobbjainak is termékenyebb közeget teremtene. Több az érdekesség most, mint a megbízható, kipróbált, kiérlelt produktum. Nem tehetségből van kevés Magyarországon, hanem szakemberből. Aki odasétál, okosan megfigyel, érti a repertoárt, az ottani közönséget, az ottani színészek helyzetét és állapotát, a bérletrendszert, meg ezeket, szóval aki megérti a nehézségeket és meglátja a tartalékokat – és aztán felépít egy próbafolyamatot, készít egy előadást, ami pont akkor és oda való. És mondjuk a szaktudásánál fogva meglehetős pontossággal be tudja lőni, hogy hány előadást fog megérni. De ennek alig van böcsületje nálunk (míg mondjuk a színészeknél az univerzalitást és gazdag eszköztárat nem kárhoztatja senki – hozzáteszem: naná, még az kéne, tejóég). A szüntelen messiásvárás állapota miatt a hazai színházi közvélekedésben a rendező munkája mögé biggyesztett “tisztességes mesterember-munka”, az valami pejoratív kifejezés. Mintha olyan sok tisztességes mesterember lenne. A színházcsinálás innovatív, csillogó, meglepő, divatos edzőcipőit hordjuk és koptatjuk el alig néhány év alatt – suszterek meg sehol.

Te kiknek a munkáit követed? Vannak olyan fiatal rendezők, akiknek meg szoktad nézni a munkáit? Van, akit kiemelkedőnek tartasz közülük? Ha igen, miért?

A sok (és sok különböző városban zajló) munka miatt keveset járok színházba, és hát a huszonegynéhány nap után szabadon maradt egy szem estémet sem adom szívesen oda, az a helyzet. Szóval kinézni valakit, és követni… erre kevéssé van módom. Kérdezősködnöm kell inkább, olyanoktól, akiknek adok a szavára. A genius loci egyébként is fontosabb nekem, a helyek, házak, műhelyek érdekesebbek, mint az egyes emberek külön-külön. Ha vendégeskedem valahol, igyekszem az egész ottani repertoárt végignézni. Amilyen kevesen vagyunk, és amilyen sok helyen megfordulok – sokszor belefutok egyazon rendező más-más munkájába, tehát pár év alatt azért így is az ismerőseimmé válnak. A kiemelkedő-kérdést sem akarom megkerülni: olyan fiatalt mondok, aki nem az, hisz egyidős velem, de csak újabban kezdett rendezősködni, eredetileg színész, tizenegynéhány év kőkemény vidéki és pesti kőszínházi színészi gályázással a háta mögött. Horváth Illésről van szó, aki a nyíregyházi művészeti vezetés felelősségét is elvállalta akkor, amikor én eljöttem onnan. Társulatban gondolkodó, igazi kőszínházi ember. Nagy tapasztalat egyfelől, a pályakezdőkével mérhető vad energia másfelől. Noha mindegyik előadásával volt valami vitám, mégis egy autonóm, elszánt és hosszútávfutásra termett alkotónak látom. Aki bárhol szembekerülve egy helyzettel azonnal érti, hogy mi a feladat. A mostani legfiatalabbak között is olyan szupereket láttam, hogy nincsenek rá szavak. Ünnep volt a nézőtéren ülni. De azért vagyok óvatosabb velük, mert a már másutt is említett messiásvárás miatt pár évnyi figyelem és bizalom szemlátomást mindenkinek jár nálunk, aki valamelyest tehetséges. Szakmai szempontból inkább az lesz majd a sorsdöntő pillanat, amikor át kell kelniük azon a bizonyos láthatatlan Rubiconon, és ígéretesből átváltozni – az egyikké a sok közül. Hogy akkor beomlanak-e, vagy megtapadnak a pályán, azon dőlnek majd el a dolgok.

Van olyan darabálmod, amit még nem csináltál meg, de ha egyszer lesz rá pénz, paripa, fegyver, akkor bemutatod? Például egy nagy musical show-t megrendeznél, ha lenne rá lehetőséged?

A két kérdés teljesen külön van a fejemben – mert az álmaim között csupa szelíd, egyszerű kivitelű, csöndes előadás sorakozik. Sorba vannak rendezve a számítógépemben, dédelgetem és próbálom el-eladogatni őket, hátha valaki rájuk harap. A másik kérdésre: abszolút. Boldogan csinálnék ilyesmit is. Kalandvágyból is, meg a tanulás miatt is.

Két előadásod is fut a SzínházTV-n, és hamarosan bemutatásra kerül a harmadik is. Mit gondolsz a stream-ről, mint jelenségről? A színház hasznára vagy ellene van?

Amikor elindult, mindenki arról bugyborgott: de hát ez nem helyettesíti! Szerencsére most már elkezdtünk rájönni, hogy nem is kell neki helyettesíteni, nem is arra való. Nem jobb, nem rosszabb, hanem… másik. Új műfaj. Persze még egy nagy próbatétel hátravan: ahhoz, hogy a dolog több legyen, mint színházi közvetítés, vagy kvázi tévéjáték, és új formátum létére művészileg érdemes legyen bele fáradságot ölni, előbb ki kell állnia a most már lassan felderengő újranyitás próbáját. Erre van is egyébként esély – elég csak arra gondolni, hogy egy éve teljesen elképzelhetetlennek tartottuk, hogy ilyesmire fizetőképes közönség lesz, vagy hogy értékelhető előadóművészeti élmények érhetik általa a nézőt – és nem lett igazunk. Szóval ha nem fog eltűnni ez a kultúrafogyasztási forma, akkor viszont robbanásszerűen fejlődni fog – sosem látott közönségekhez ér majd el, és vadonatúj eszköztára lesz. A technológiában is rengeteg a kiaknázható lehetőség, a felvett anyag és az élő keverése, a többhelyszínűség, az interaktivitás… ha úgy vesszük, a valós időben jelen lévő több ezer emberrel egy gyorsan pergő kommentfolyamban már-már élőbb is a kapcsolat, mint a nézőtér sötétjében. A stream nem tudja ugyanazt – de valami mást: nagyon. Nem is beszélve arról, hogy a világ minden pontján ugyanabban a pillanatban ugyanazt néző rengeteg ember lényegében betartja az ott és akkor alaptörvényét, amely törvény többé-kevésbé definiálja a színházat. És még csak példátlan sem lenne: a New Yorkból évtizedek óta hetente sugárzott Saturday Night Live világszerte ismert formátum, és bár mondjuk az inkább közéleti kabaré, mint művészeti produktum, de még ebben a minőségében is inkább színház, mint bármi más. És több, mint negyven évad van már benne. Na, hát a stream ennél sokkal többet fog tudni, és sokkal tágasabb műfaji spektrumon. Izgatott vagyok, és alig várom a jövőt. Tényleg alig várom.

+1 kérdés
Melyik a kedvenc mondatod a Csemegepultosból?

“Azonnal látom, hogy az első dolog, amit hazavág, ha tisztességes vagy, az a tisztesség.”


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegek segítenek abban, hogy színészek, rendezők, fesztiválszervezők maradhassunk. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed