Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Premierek az Ördögkatlanon!

Ezen a nyáron számos színházi bemutató lesz az Ördögkatlan színházi tereiben. Protekciósan kiemelünk két Ördögkatlan Produkciót: augusztus 5-én az Amfiteátrumban először látjuk-halljuk a Másnap című koncert-színházat, melyben Cseh Tamás és Csengey Dénes 1986-ban írt dalait tisztogatja meg, énekli el Beck Zoli és Szűcs Krisztián. Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből írt Fekete-fehér címmel vadonatúj monodrámát Légrádi Gergely – ezt augusztus 7-én játssza az Ördögkatlan mindenese, többek között remek színésze, Göttinger Pál. Az előadást Ujj Mészáros Károly rendezte. És premierrel jelentkezik az „Orlai-művek” is: augusztus 4-én Nem baj, majd megértem címmel a Bodor Johanna önéletrajzi regényéből készült előadás látható a Mokos Pincészet színpadán, rendező: Szikszai Rémusz. Először láthatják a nézők a Tar Sándor írásaiból készült A mi utcánk című produkciót is Köles Ferenccel a főszerepben – ennek hivatalos bemutatója majd ősszel történik meg a Pécsi Nemzeti Színházban. És per

Ez mentheti meg a magyar kultúrát

A SzínházTV alapítójával és művészeti igazgatójával, Radnai Márkkal beszélgettünk a színház jelenéről és jövőjéről az online világban.

Belecsaphatnánk a közepébe, de kezdjük inkább az elején. Évekkel ezelőtt a Bárka Színházban streameltek egy színházi fesztivál keretein belül, és már akkor úgy gondolta, hogy ebben a formátumban több potenciál van. Akkor még nem volt karantén, miért látta így a helyzetet békeidőben?

A Bárkában az volt a felismerésem, hogy az emberek ilyen formában is kíváncsiak a színházra. A színháznak nem csak kizárólagosan úgy van jelentősége, ha fizikailag elmegyünk oda. Ez így van a zene, a film, a festészet és véleményem szerint a színház esetében is. Természetes, hogy ha van lehetőség rá, az a legjobb, ha élőben vehetek részt egy koncerten, vagy végigsétálhatok Párizsban a Louvre termein, vagy kimehetek egy Barcelona-meccsre. De van, hogy nem lehetünk jelen fizikailag, ha elfogyott a jegy, másik országban élünk, vagy bármilyen más ok miatt. Amikor a Bárkában megcsináltuk a 011 Fesztivált, az előadásainkat csak Londonból 3500 ember nézte. Akkor jöttem rá, hogy miközben védjük a színház szakrális jellegét, elfelejtjük, hogy valójában miért is jött létre a műfaj: a nézők miatt.

PÁR ÉVE A FILMFORGALMAZÁS NAGY VITÁJA VOLT, HOGY STREAM VAGY MOZI. HA STREAMELVE VAN EGY FILM, AKKOR AZ NEM IS FILM, ÉS HA NEM MUTATJÁK BE MOZIBAN, AKKOR NE IS MEHESSEN AZ OSCARRA.

Még kimondva is téboly. Hiszen a mozi azért lett kitalálva, hogy minél több emberhez eljuthasson az alkotás. Mundruczó Kornél beszél egy friss interjúban a Pieces of a Woman kapcsán arról, hogy az új filmjét egy hétvége alatt többen látták a Netflixen, mint a Fehér istent összforgalmazásban. Miről beszélünk? Így az egész világ megismerheti a filmet Kambodzsától Alaszkáig, függetlenül attól, hogy az ottani mozik játsszák-e. A nézőnek meg kell hagyni, hogy saját maga dönthesse el, milyen formában szeretné a kultúrát fogyasztani. Én imádok moziba járni, alig várom, hogy mehessek. De nem fogok mindennap kétszer moziba menni azért, hogy filmeket nézzek, ezt senki nem várhatja el, ráadásul éjszaka nem játszanak a mozik, amikor nekem erre időm lenne.

Az ötlet, hogy online közvetítsék a színházi előadásokat, eléggé megosztotta a szakmát, az elképzelés első körben szinte eretnekségnek tűnt.

Az egész színházi világnak ugyanolyan mérföldkő az online tér, mint bármely más művészeti ágnak. Ennek van egy teljesen normális folyamata, mire az alkotók is felismerik: az a legfontosabb, hogy a produkció, az alkotás eljusson a nézőkhöz. Az, hogy ez milyen platformon történik, a néző választása. Szerintem azáltal, hogy a Spotifyon lehetőségem van a kedvenc zenéimhez folyamatosan hozzájutni, nem jelenti azt, hogy nem fogok elmenni egy koncertre sem. Sőt, azért fogok elmenni, mert az év minden napján elérem, így az életem részévé válik maga a zenehallgatás. Tehát nem az a kérdés, melyik élmény a relevánsabb, az élő vagy a streamelt, hanem az a kérdés, hogy kinyitjuk-e a színház világát minden színházkedvelő ember felé, és lehetőséget adunk annak, hogy az országon belül, a határon túl, netalán még Los Angelesben is legyenek rajongói a magyar színháznak. Azért sem véletlenül említem Los Angelest, mert Budapest után a nagyvárosok közül a legtöbb nézőnk onnan regisztrált hozzánk.

Na de mi történt a bárkás évek és a tavalyi év közötti időszakban?

A Bárka után ezzel az ötlettel leálltam. Bárkivel beszéltem, elfordult. Senki sem gondolta, hogy ennek lenne jövője. Viszont figyelemmel követtem a külföldi példákat. Édesapám regisztrált a New York-i Metropolitan Opera oldalára, én pedig figyelemmel kísértem a nemzetközi streamoldalakat, például a National Theatre Live-ot. Aztán megérkezett a vírus, a járvány pandémiává alakult, és végig az volt a fejemben, hogy ezt már régen meg kellett volna csinálni itthon is. Jó tenne a színházaknak, a színészeknek, az egész szakma népszerűsítésének, arról nem beszélve, hogy lehetőséget kapnának a bemutatkozásra azok a kiváló műhelyek is, amelyeknek nincs valódi játszóhelye, sem épülete.

A sokévnyi süket fül után azt gondolta, hogy most nyitottabbak lesznek az ötletre?

A májusi tapasztalatok is azt mutatták, hogy az emberek szomjazzák a kultúrát. Sok színház rakott ki régebbi előadás-felvételeket, és hiába voltak azok rossz minőségűek, megnézte őket több tízezer ember. Elkezdtem házalni az ötlettel a színházaknál, ahol eleinte kikerekedett szemmel hallgattak, mintha egy másik bolygóról jöttem volna.

Mi változott ezután?

Befektetőt kerestem. Majd amikor már nyakig benne voltunk a projektben, újra megkerestem őket. Pár embernek így is sikerült túlságosan részletesen mesélni a projektről: Komáromi Györgyről, aki a Radnóti Színháznak volt gazdasági igazgatója, például kiderült, hogy az e-Színház kuratóriumának elnökségi tagja, vagy valami ilyesmi. Ezt csak most tudtam meg nemrég, de nyáron persze szépen lejegyzetelt mindent, amit felvázoltam, és egy szóval se jutott eszébe megemlíteni, hogy épp a konkurenciát építi. Az e-Színház ráadásul egy hónappal előbb indult, mint mi. Bosszantó volt, de nem tett rosszat a piacnak. A versenyhelyzet mindig jó, így a nézőknek és a színházaknak is lehet összehasonlítási alapja a különböző szolgáltatásokról.

Nemcsak a színházi streamingoldalak, az előadások is versenyeznek egymással.

Magyarország színházkedvelő ország. Rengetegen járnak színházba, azt hiszem, ennyi államilag vagy önkormányzatilag fenntartott színház ritka még Európán belül is. Ezt a kultúrát nem szabad hagyni elveszni, még akkor sem, amikor a szakma elmúlt tíz évét a politika határozta meg. Kiváló előadások, tehetséges alkotók és számtalan izgalmas projekt veszett el a semmibe, miközben telik az idő és generációk tűnnek el a felejtés ködében. Nem baj, ha most kicsit kinyílik a piac, és szakmai szinten is elindul egy verseny. A színházi műveltségünket nem korlátozhatja le, hogy hol lakunk és este hétkor épp ráérünk-e.

Miért éri meg egy színháznak valamelyik oldalon keresztül közvetíteni az előadásokat, nem pedig a saját felületein?

Erre jó példa a Netflix. Minden színház be tud szerezni megfelelő eszközöket, és fel tud venni szakembereket ahhoz, hogy magas színvonalon tudjon streamelni. De ez olyan, mintha a Netflixen minden filmet a saját gyártója oldalán tudnánk csak megtekinteni. Ahhoz, hogy a közönség megnézze az alkotásokat, 18 különböző helyre kéne regisztrálni, arról nem beszélve, hogy a minőség a legjobb szándék ellenére is különböző lesz. Egy saját marketingcsoportot rendkívül költséges fenntartani azért, hogy azt a 8-10 előadást, amire van jogi engedély, feltöltsék az oldalukra. A színház nem egy website. A színháznak az a feladata elsősorban, hogy színházat csináljon. A Berlini Filharmonikusok a világ egyik leghíresebb zenekara. Több éve csináltak saját streamfelületet, ahol a saját koncertjeiket lehetett elérni. Az emberek viszont mégsem hozzájuk regisztráltak, mert bár imádják őket, olyan platformra mentek, ahol megtalálható volt a chicagói vagy a bécsi is. Ennek felismerése itthon még hátravan, de be fog következni, mert a nézők elérése a legfontosabb szempont kell hogy legyen, különben ez a műfaj csak egy szűk réteg kiváltsága lesz.

Nem tart attól, hogy ha elmúlik a veszélyhelyzet, a színházaknak nem lesz szükségük és igényük a streamingre?

Lehet, hogy az igény részükről kisebb lesz, de a nézők részéről nem. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy amíg egy nagyobb színház kevesebb nézőszám mellett is tud lavírozni, a magánszínházaknak vagy a függetleneknek pénzt kell keresniük, hogy lehessen új előadást létrehozni. Egy jó produkció pedig megérdemli, hogy minél többen láthassák. Hatvan ember helyett így egy előadást egyszerre több ezren is megnézhetnek.

Ezeket az előadásokat nem csak közvetítik, a felvételeket, ha jól tudom, meg is tartják?

Úgy gondolom, hogy a művészeti alkotásokat kötelességünk nem kidobni az ablakon. Az egy dolog, hogy nem használhatom fel, hiszen három tulajdonosa is van egy ilyen felvételnek: a szerző, a színház és a SzínházTV. De saját költségre tároljuk, mert azt gondolom, mindegyik értéket képvisel. És ami eddig elveszett a magyar színházi életből, most életben marad, itt az idő, hogy a jövőre is gondoljunk.

Azt mondja, hogy húsz-harminc év távlatából lesz igény visszanézni színházi előadásokat?

Belegondolni is hihetetlen, hogy milyen volna, ha meglennének felvételen Székely Gábor, Bodó Viktor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás vagy Máté Gábor kultikus előadásai, vagy akár Vidnyánszky Attila beregszászi rendezései. Biztos van néhányból valamilyen rossz minőségű felvétel, én is sok ilyen előadást láttam, de azok élvezhetetlenek. Messze nem adják vissza a színházi előadás varázsát. De ma a technika ezt lehetővé teszi. Ezek bizony ma hatalmas kincsek lennének, ugyanis a színházi szakma nagy része egy idősödő generáció tagja, akikről azt gondolom, hogy nem adták át időben a stafétabotot.

MAGYARORSZÁGON AZ A DIVAT, HOGY HA EGYSZER MEGSZEREZTÉL EGY POZÍCIÓT, AHHOZ FOGGAL-KÖRÖMMEL RAGASZKODJ, ÉS SOHA TÖBBÉ NE ADD ÁT, KI TUDJA, MIT HOZ A JÖVŐ.

Így viszont generációk maradnak ki a színházvezetésből, kevés fiatal alkotónak adatik meg, hogy 28 évesen vezessen egy intézményt. Márpedig ha a színházat frissen akarjuk tartani, akkor helyet kell adni azoknak a progresszív alkotóknak, akik új irányokat jelölnek ki. Ma a legtehetségesebb rendezők nagy része külföldön dolgozik. Egyik oldal sem számol velük. Jó lenne, ha a szakmában újra a színházról lenne szó, de nincsenek naiv ábrándjaim.

Akkor ezek szerint a SzínházTV lehetőséget biztosít a független, újító társulatoknak?

Pont a minap keresett fel egy vidéki, pici társulat. Olyan alkotók, akikről még sosem hallottam. Az jutott eszembe, milyen jó lehetőség, hogy fel lehet fedezni olyan csapatokat, amelyekről az emberek nem igazán tudnak. Nyilván nem lehet dömpingszerűen elárasztani az oldalt ilyen előadásokkal, de rájuk is szükség van. Azt gondolom, minden műfajra szükség van, mert minden nézőre gondolni kell, de elképzelhetőnek tartom, hogy aki eddig csak operetteket nézett, az ennek a platformnak köszönhetően kis kitérőt tesz, és megnéz egy független vagy egy vidéki előadást. Miért ne tenné, ha van rá lehetősége?