Kelemen Zoltán írja a Sly-ról a Momuson

A tárgymutatóban: , , ,
Sly-bemutató az Erkel Színházban 

Ermanno Wolf-Ferrari (1876-1948) német-olasz zeneszerzőnek tudomásom szerint eddig három operáját játszották Magyarországon, az akkor még Magyar Királyi Operaházban: 1911-ben a Susanna titka című egyfelvonásos vígoperát, 1928-ban a Négy házsártos c. zenés komédiát, majd 1931-ben a Sly, avagy legenda az újra felébresztett alvóról című lírikus drámát. Mindhármat magyar nyelven játszották. Viszont ha jól tudom, azóta egyetlen dalműve sem hangzott el hazánkban, és mi tagadás, én még felvételről sem ismertem egyik operáját sem, noha tizenhármat írt, a többségük vígopera. 

A Magyar Állami Operaház ebben az évadban William Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékezve számos operát tűzött műsorra, melyek a nagy angol drámaíró művein alapulnak, és most, az évad végén egy Shakespeare-fesztivál keretében sorra el is hangzanak két-két előadásban. Így a Falstaff, az Otello, a Macbeth, a Rómeó és Júlia, a Hamlet, a Vihar, a Lear és a Windsori víg nők mellett a Sly is bekerült a programba. Hogyhogy, hiszen Shakespeare nem írt ilyen című drámát!? Valóban nem, viszont a Makrancos hölgy című vígjátékának (általában elhagyott) prológusában tesznek említést egy Ravasz Kristóf (Christopher Sly) nevű kocsmai költőről, aki részegen elaludt, majd felébresztették és elhitették vele, hogy gróf, csúnya tréfát űzve vele. Ebből az alapötletből írt operalibrettót Giovacchino Forzano, akit leginkább két Puccini-egyfelvonásos, az Angelica nővér és a Gianni Schicchi szövegírójaként ismerünk. A szövegkönyvet Forzano először természetesen Puccininek ajánlotta fel, aki nem szándékozott azt megzenésíteni, ezután Alberto Franchettihez ment vele, aki elfogadta, de négy évig halogatta a dolgot, míg végül aztán Wolf-Ferrarinál kötött ki a librettó, és megszületett a Sly című háromfelvonásos opera. Az ősbemutató a Milánói Scalában zajlott le 1927 decemberében, a címszerepet a kor emblematikus tenoristája, Aureliano Pertile énekelte. Az opera, ha nem is vált gyakran játszott repertoárdarabbá, azért nem is merült teljesen feledésbe, a '80-as évektől kezdve játszották többek közt Hannoverben, Zürichben, Washingtonban, Barcelonában sőt még a new yorki Metropolitan Operában is, olyan neves tenoristák, mint José Carreras illetve Plácido Domingo főszereplésével (a 2000-es barcelonai előadás felvétele José Carreras, Sherrill Milnes és Isabelle Kabatu főszereplésével CD-n is megjelent.)

Milyen is a Sly zenéje? Nos, szerintem egy kicsit eklektikus. A kor uralkodó olasz zenei stílusa a verizmus volt, ennek jegyében fogant a darab, ugyanakkor a Turandot ősbemutatója után egy évvel keletkezett, tehát a Puccini-féle áradó, olaszos dallamosság is felfedezhető benne, de szinte csak nyomokban; sokszor elindul egy-egy dallamvonal, de töredék marad, nem bomlik ki teljesen, néhány vissza-visszatérő dallam viszont nagyon jellegzetes, könnyen megjegyezhető. Zárt számot elég keveset találunk a műben, leginkább Sly bemutatkozó, medvés áriája, Dollyval énekelt II. felvonásbeli duettje vagy a harmadik felvonásbeli monológja nevezhető annak. Reminiszcenciaszerűen számos apró "utalást" fedezhetünk fel benne, egy helyen egyenesen a reneszánsz madrigálokat idézi, másutt ragtime-os lüktetést kap a zene, engem helyenként emlékeztet a néhány éve Szegeden játszott Adriana Lecouvreur-re illetve Francesca da Riminire is, hiszen ezek sem sokkal korábban íródtak. Néhol kissé disszonáns, tipikusan huszadik századi jellegű hangzatok is helyet kaptak ugyan benne, de soha egy percig sem nevezhető kellemetlennek vagy fülbántónak, sőt minél többszöri hallja az ember, annál több rejtett szépséget fedezhet fel benne, és főleg a hangszerelése kifejezetten színes, változatos. Én már a betanulási szakasz során megkedveltem, és nagy örömmel vettem részt a produkcióban.

A mostani, olasz nyelvű Sly-bemutató az Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójaként kerül színre. A május 27-i premier színhelye az Erkel Színház, ahol még további három alkalommal adjuk elő: május 29-én, majd pedig 2017 január 13-án és 15-én, illetve Szegeden is lesz belőle néhány előadás a következő évadban. A címszereplő László Boldizsár, aki nagy elánnal vetette magát a szerepbe, láthatóan élvezte a költővel való azonosulást, és nem mellesleg kifejezetten passzol a hangjára a szólam. Dolly szerepét Kónya Krisztina, a szegedi színház vezető szopránja énekli; szerintem remekül áll neki a figura és jól összeszokott párost alkotnak László Boldizsárral, hiszen számos darabban léptek már fel együtt. Az én szerepem a darabban Westmoreland grófja, aki voltaképpen a cselekmény fő mozgatója, hiszen az egész tréfa ötlete az ő fejéből pattan ki az első felvonás végén, amikor is látva az ájultan heverő Sly-t, a kastélyába viteti. A második felvonásban aztán a palotában főlakájnak beöltözve látjuk viszont a Grófot, aki különféle maskarákba öltözött udvaroncaival együtt álságosan komédiázva hitegeti a hüledező költőt, apránként beadva neki, hogy ő valójában a kastély ura, "Sly őkegyelmessége", akinek ezüstbányái vannak, és egy hű felesége, aki tíz éve mindennap imádkozva várta, hogy felébredjen végre. Amikor Sly mindezt elhiszi, akkor jön csak az igazi felébredés: a Gróf a rendőrfőnök hangját utánozva közli, hogy azonnal a börtönbe kell vinnie Sly-t. Ettől Sly visszatér a valóság talajára, majd a Gróf inasaival a pincébe dobatja, ahol egy törött borosüveggel felvágja ereit, és a későn érkező Dolly már csak a haldoklónak nyújthat némi sovány vigaszt, hogy egyedül ő nem komédiázott, részéről őszinte volt az érzés.

A darabot a fiatal prózai rendező, Göttinger Pál rendezte, akinek nem ez az első operarendezése, kolozsvári Haramiák-rendezését játszották már az Erkel Színházban is, Szegeden azonban ezzel a produkcióval debütál majd. Jómagam kifejezetten élveztem a próbafolyamatot, végig nagyon kellemes volt a légkör. A meglehetősen nagy létszámú előadói apparátust sikerült kellőképpen "csúcsra járatni", hiszen gyakorlatilag a teljes szegedi operatársulat: szólisták, kórus, tánckar és a zenekar teljes létszámmal részt vesz a produkcióban, számos kis szerepet pedig az énekkar tagjai énekelnek. Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója vezényli az előadásokat.
Horgas Péter díszletével és Bujdosó Nóra jelmezeivel a darab keletkezésének korába, tehát a múlt század húszas éveibe helyezett, látványos és ötletgazdag előadás született, amely remélem, sikerre számíthat a budapesti és a szegedi operakedvelő közönség körében egyaránt.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks