Indul a Kortárs Drámafesztivál!
,,Idén immár 12. alkalommal rendezzük meg a Kortárs Drámafesztivált Budapesten november 28. és december 8. között. A fesztivál küldetése az, hogy minden évben…
,,Idén immár 12. alkalommal rendezzük meg a Kortárs Drámafesztivált Budapesten november 28. és december 8. között. A fesztivál küldetése az, hogy minden évben…
A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek felemelése éppen olyan fontos küldetés a Prima Primissima számára, mint az értékes életművek elismerése. A Junior Pr…
Szabó Borbála író-drámaíró-dramaturggal találkozhattak nyíregyházi gimnazisták a Móricz Zsigmond Színház MŰvész Stúdiójában. „Az író iskolája” című rendezvény…
szerző: Kertész Anna Rév Fülöp, Pesti Magyar Színház. Évszázadok óta kétségbevonhatatlan, hogy anélkül felnőni sem kishölgynek, sem fiatalúrnak nem szabad(na)…
szerző: Harka Éva Meg a Göttinger Pál rendező és az egész estét előadó Ötvös András is így akarta többek között, mármint úgy, hogy Gerlóczy Márton azonos című…
Seress Zoltán - akinek igazgató mandátuma novemberben lejár a Bárka élén - elmondta: ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. állami tulajdonba vegye a…
<b> 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, 7 vagy több pontot kapott előadásokból. A 7 óra 7 jövő heti ajánlója a hét utolsó napján, este 7 óra 7 perckor.</b> Hé…
<b> Két és fél éve keres fenntartót a józsefvárosi színház, amely ezt az évadot már el sem tudta kezdeni. Színészek már nincsenek, van viszont több mint százmillió…
<b> Miután Őze Áron mandátuma lejárt, hárman pályáztak a Pesti Magyar Színház igazgatói posztjára: Őze Áron mellett Salamon Suba László és Zalán János. A bíráló sz…
Parti Nagy Lajos komédiája a Bartókban szerző: Szabó Szabolcs Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy sikerdarab érkezik jövő hét végén a Bartók színpadára. Parti…
<b> Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az Elling és Kjell című darabban nyújtott alakí…
A friss szerzemény Ágoston Péter naiv, ám fürge mozgású, gyors észjárású legényként hamar a középpontba kerül Jeney Zoltán mesejátékában. Fegyverhordozója…
Elmentem a Magyar Színházba Rév Fülöpöt nézni, mert olykor én is írok a Spirituszra. (Az a biztos. Ha én írok. Mármint nekem, a szerkesztőnek.) Kicsit nehezem…
Több mint tíz év, csaknem száz külföldi előadás, több száz külföldi vendég több mint félszáz országból, öt kontinensről – a Kortárs Drámafesztivál Budapest tö…
Ajánlott vacsorázni, mielőtt az ember megnézi a Zsolnay Negyedben A csemegepultos naplóját: füstölthús-illat között színesen-szagosan mutatja be Ötvös András …