Fontos színház, nyitott színház, zárt ajtók
<b> Aradi Hanga beszámolója és jegyzete a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatáról és a színházigazgató-jelöltek (illetve csak egy részük) szerda esti vitájáró…
<b> Aradi Hanga beszámolója és jegyzete a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatáról és a színházigazgató-jelöltek (illetve csak egy részük) szerda esti vitájáró…
<b> A szakmai bizottság meghallgatta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjának négy pályázóját, és titkos javaslatuk alapján november 17-én zárt közgyűlésen hoz…
<b> Rázga Miklós igazgatói megbízatása jövő év elején lejár, a meghirdetett igazgatói pozícióra pedig a szeptember 28-i határidőig két egyéni és két páros tervezet…
A társulati szavazáson több mint 80%-á megkapta a szavazatoknak Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven. A társulati szavazásról Mint arról korábban beszámoltunk, nég…
<b> A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázók között rendezett beszélgetést az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor folyóirat szerda este, a rende…
<b> Este 18 órától zajlott a Jelenkor folyóirat és az Emberség Erejével Alapítvány által közösen szervezett vitaest , amelyen a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posz…
<b> Hitről, határátlépésekről, kompromisszumokról, a közösség valódi erejéről és a kapaszkodó szerelésének fontosságáról mesélt Ötvös Andrást. A színművész három é…
A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, …
<b> Könnyed szórakozás, önfeledt nevetés, egymás után záporozó poénok, jól megrajzolt karakterek. Az Orlai Produkció számos előadásában kínálta már nekünk az említ…
Szemmel alig követhető, mit csinál éppen Szemenyei János. Hol Freddie Mercuryt énekel hideglelős hitelességgel, hol Schubert-dalokat ad elő az Óbudai Danubia Z…