A Kőszegi Várszínház írja a pinceszínházi Veráról

Az úgy kezdődött, hogy Gelencsér Ildikót, a Kőszegi Várszínház igazgató-helyettesét, művészeti titkárát lenyűgözte a Vera, amikor elolvasta Grecsó Krisztián "legszemélyesebb hangú" regényét. Még erős hullámokat vetett akkor a pandémia. Gelencsér Ildikó arra gondolt, színpadi előadást kellene a Verából csinálni. Csinálnia a nagyszerű Grisnik Petrának. És rendezze meg, mondjuk, Göttinger Pál. Grisnik Petrát szintén lenyűgözte a Vera, színpadra írta, Göttinger pedig megrendezte neki. Grecsó látta, szerette, szereti az előadást. Közben a Vera - mint regény - díjat kapott, kultregénnyé lett, a Vera - mint a Kőszegi Várszínház produkciója - körberagyogott már számos helyszínt Grisnik Petra zseniális egyszemélyes előadásában. Most pedig Pesten fog hosszabban időzni, a Pinceszínházban. Itt mutatják be november 6-án, aztán még játsszák november 25-én is.
Kedves Budapesti Barátaink, Barátaink Barátai, nézzék, nézzétek meg a Verát. Nem azért, mert a mi előadásunk. Hanem azért, mert a tiétek. A Verában - Grecsó szerint - „a sérthetetlenség ábrándja foszlik szét”, és "új bizonyságokat, új hiteket, új reményeket kell keresni, hogy a hétköznapokat folytatni lehessen".
Köszönjük!!!