Aase-díjat kapott a nyíregyházi színház népszerű művésze

Gobbi Hilda végrendeletében hozta létre a díjat, amit a rangos zsűri idén Tóth Károlynak ítélt.

A kuratóriumi tagok – Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András színművészek – döntése alapján ebben az évben Tóth Károly, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze is Aase-díjas lett (további díjazottak: Sallai Virág, Unger Pálma és Gelányi Imre) - közölte a Szabolcsihírrel a Móricz Zsigmond Színház december 8-án.

Gobbi Hilda egyik kedvenc szerepe volt Aase anyó, aki Peer Gynt édesanyja Ibsen világhírű drámakölteményében. Mindössze rövid idő adatik meg az őt megformáló színésznek, ám mégis felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

Maga Gobbi Hilda ezt írta a díjról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistáknak csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot”.

A színészlegenda 1987-ben a végrendeletében hozta létre az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”-nek, az epizodistáknak, azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és két színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

Tóth Károly 1982-ben kezdte pályáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A társulat egyik legrégebbi, legmegbízhatóbb tagja, egyfajta társulati állandóság, a hagyományok őrzésének és továbbvivőjének letéteményese, ugyanakkor nyitott az új lehetőségekre, élményekre is, kész minden új kezdeményezésekben részt venni. Szívesen dolgozik fiatal rendezőkkel, az újításokra kíváncsian, fogékonyan adja át hosszú és gazdag pályája tapasztalatait - írták róla a színház közleményében.
Karakterszerepek

Számos remek karakterszerep van mögötte, melyeket mindig különlegessé tett személyiségének ereje, játékának szuggesztivitása, egyedi stílusa; a legkisebb színpadi megnyilvánulásokat is főszereppel egyenrangúvá tudja tenni, néma jelenléte magára vonzza a tekintetet, prizmaként sűríti magába egy-egy előadás lényegét.

Villanásnyi pillanatok

A villanásnyi pillanatokban sorsot felmutatni tudó szikár játékstílusa, fanyar humora különösen emlékezetes volt Ivo Krobottal közösen készített munkáiban (Harlekin milliói, Platonov, Túl zajos magány), vagy a Liliom, a Kétfejű fenevad, a Tizenkét dühös ember egy-egy szerepében. Fontos alakítása volt Schiller Don Carlosának Főinkvizítora: bár utolsóként, a darab utolsó húsz percében lépett színpadra, az övé volt az előadás egyik legerősebb szerepformálása, jelenléte.

Épp ilyen megrázó erejű, belülről építkező, részletekben gazdagon megformált a Tengeren című előadás lecsúszott alkoholistája (2019, rendezte Göttinger Pál), vagy a Macbeth (2018, rendezte Horváth Illés) villanásnyi epizódjai, melyeket hol hátborzongató humorral, hol jegesen pontos racionalizmussal formált meg a tomboló káosz mesterművében.

Ilyen emlékezetes alakítása a Közellenség Várnagy figurája is, ahol a kisemberi aljasság, kegyetlenség, hitvány opportunizmus vérfagyasztóan groteszk ábrázolását nyújtja.

Tóth Károly a felnőtt előadások mellett gyakran szerepel mesedarabokban is (legutóbb épp a Varga Péter rendezte A púpos lovacskában), melyeket hasonló alázattal, odaadással formál meg, mint felnőtt szerepeit, és a humor, fantázia és gyermeki kíváncsiság sem hiányzik alakításaiból.