Színházak zárt ajtók mögött

Van, aki teljesen leállt, más a biztonsági intézkedések betartása mellett tovább próbál. Az évad és a költségvetés sokadik újratervezéséről színházakat kérdeztünk.

Az újabb járványügyi szigorítások a teátrumokat is érintik, ismét kényszerű intézkedésekre késztetik a direktorokat. Át kell ütemezniük a bemutatóikat, át kell szervezniük a belső munkamegosztást, kreatív megoldásokat kell keresniük. Túl kell élniük. - Az anyagi helyzete a színháznak az EMMI támogatás szinten tartása miatt ebben az évben stabil. A terhelés alapvetően emberi, lelki. Az újraindulás anyagi terhei jelenleg nem felbecsülhetőek. Ezek közül a legnagyobb bizonytalanságot az jelenti, hogy milyen gyorsan tér vissza a közönség. Folyamatosan figyeljük a számokat, a legnagyobb kihívás a tervezhetetlenség, de igyekszünk a bemutató állapotáig eljuttatni az előadásokat. A jelenlegi járványhelyzetben azonban a próbafolyamatokat és az élő streameket is leállítottuk, kivárunk - fogalmazott Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója. A mostani korlátozások alatt nincs tiltva a munkavégzés a színházakban, ugyanakkor az előttünk álló két hétben úgy szerveztük át a munkákat, hogy azok a lehető legkevesebb kontaktussal járjanak: home office, szabadság kiadások, közösségi munka, elkülönített munkavégzés - mondta Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója. - Nálunk most nincs próba, így ezzel nem kell foglalkoznunk, március 22-től kezdünk új próba időszakot. A szinten tartó próbákat lemondtuk, hogy senkit ne sodorjunk veszélybe. Összességében folyamatosan dolgozunk és mindenki számára találunk értelmes feladatot, igaz nem feltétlenül az eredeti munkakörében. A gazdasági egyensúly megtartása a legfontosabb feladat, hiszen úgy kell készülni a nyitásra, hogy nem tudjuk mikor és milyen ütemezéssel fog megtörténni. Vidéki színházként elsősorban a bérletes nézőinkre támaszkodunk, nem mindegy mikor lehet bérletet hirdetni és azt se felejtsük el, hogy még pótolnunk is kell. A fenntartó önkormányzat sincs könnyű helyzetben, szeretném ha magunk tudnánk megoldani a felmerülő problémákat, ugyanakkor bízom a pályázatokban, a pandémiás keretben és az átgondolt tervezésünkben. A nézőinkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az online térben, decembertől már 11 előadásunkat streameltük és az évad végéig tervezünk így leadni előadásokat - jegyezte meg Crespo Rodrigo. Sajnos a színház eddig is zárva tartott a közönség előtt, de legalább a művészeti munka, a próbák és néhány stream-előadás folyhattak élőben. Most ezek is újra leálltak. A meghirdetett streameket felvételről fogják sugározni, a tervezett új, élő programokat pedig későbbre halasztják. Élőben streamelt előadásaikat rögzítették, így felvételről továbbra is tudnak streamelni. Ahogy színészeik biztonságosan színpadra léphetnek maszk nélkül is, úgy az élő streamet folytatják - tájékoztatta lapunkat az Örkény Színház, amelyik intézmény még tavaly nyáron saját stúdiót is épített a stream előadások közvetítésére. A hiányzó jegybevételek miatt a fővárosi támogatás és a tartalékaink segítségével, valamint az állami bértámogatással nagyon feszes gazdálkodással egyben tartják a színházat, de ma már ehhez nagy szükségük van a streamelt előadások jegybevételére is. A próbák egy része zoomon folytatódik, a munkatársak pedig home officeban dolgoznak - tették hozzá. A Vígszínházban a már rögzített előadásokat tudják streamelni, érezhető igény van rá a nézők részéről - tette hozzá Mádi Zoltán. Emellett az archívumban lévő felvételek utómunkálatait végzik. - A Vígszínház szerencsés helyzetben van ilyen szempontból, változatos tematikájú felvételek állnak rendelkezésünkre - fogalmazott a gazdasági igazgató. - A nézőkkel való kapcsolattartás egyértelműen az online felületekre tevődött át az elmúlt időszakban. Számos levelet, hozzászólást, megkeresést kapunk, amelyek arról szólnak, mennyire hiányzik a miskolciaknak a színházi élmény és a társulat. Igyekszünk közösségi felületeinken olyan izgalmas tartalmakat közzétenni, amivel továbbra is közel tudunk maradni nézőinkhez. Decemberben elindult "A deszka népe-történetek a színfalak mögül" című videósorozat, amelynek hetente jelentkező részeiben a kulisszák mögé pillanthatnak be a nézők. Rendszeresen adunk hírt a próbákról, a készülő produkciókról is, hogy nézőink lássák, mi most is értük, nekik dolgozunk, és ahogy lehet, újra magas minőségű előadásokkal várjuk őket három játszóhelyünkön. Februárban elindult saját fejlesztésű stream oldalunk is, ahol minden csütörtökön és szombaton az elmúlt évek legsikeresebb előadásainak rögzített felvételét közvetítjük. Amint a járványügyi helyzet megengedi, élő streamekkel is jelentkezni fogunk - mondta Béres Attila a miskolci teátrum igazgatója. Arra a kérdésre, hogy miként érinti a színház helyzetét a mostani újabb szigorítás Béres Attila elmondta: ahogy az elmúlt időszakban, úgy most is a zárt ajtók mögött folyamatos a munka színházban. A biztonsági intézkedéseket betartva, rendszeres tesztelések mellett készülnek az új bemutatók. Januárban elkészült a Producerek című musical, februárban a Miskolci Balett új produkciója, A helység kalapácsa, jelenleg pedig a Hermelin című színműre készül a társulat, a próbákon résztvevők számát a lehető legkevesebbre csökkentve, szigorú biztonsági előírások mellett. A színház minden munkatársa várja már, hogy újra nézőket fogadhassanak, és ahogy nyithatnak, rögtön új produkciókkal várják majd a közönséget. A 2021-2022-es évad tervezése is folyamatban van, hamarosan kezdődik a szerződtetések időszaka. Mindent megtesznek, hogy ebben a nehéz helyzetben is fenn tudjuk tartani a színház működésének megszokott rendjét. - Minden színház nehéz helyzetben van, hiszen közel egy éve tart már a járvány. Az idei költségvetésünk kapcsán bizakodóak vagyunk, reméljük, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikerül a korábbi feltételekkel és az előző évek magas színvonalán működnie a közel 200 éves Miskolci Nemzeti Színháznak - tette hozzá Béres Attila. Azt is kérdeztük a teátrumoktól, hogy a jelenlegi helyzetben kell-e a munkatársaik szerződését módosítani. - Mivel jelenleg is folyik a munka a színházban, így eddig nem volt szükség a szerződések módosítására - közölte Béres Attila. A Vígszínházban a munkavállalók esetében nem történt szerződés módosítás. Külső szerződések esetében igen, ami különböző arányú csökkentést jelent. Az Örkény Színházban egyelőre szerencsére nem kényszerültek ilyen lépésre. Arra is kíváncsiak voltunk miként terveznek, számítanak-e a mostani nehéz helyzetben fenntartói kompenzációra. További kompenzációra nincs esély ebben az évben. Tekintettel arra, hogy a finanszírozásunk szinten maradt, bár az előadások bevételei kiesnek, ugyanakkor az élő előadások elmaradásával, az azok létrehozásával kapcsolatos költségek is csökkennek, így talán nem billen nagyot a gazdálkodásunk - jegyezte meg Mádi Zoltán - A fenntartó részéről egyelőre nem volt szó a jegybevétel kiesés miatti kompenzációról - fogalmazott az Örkény Színház illetékese.