Színháztörténeti séták, nyílt próbák és premierek a Színházak Éjszakáján

Szeptember 16-án hatodik alkalommal hívja közös kalandra a kultúrára vágyókat a Színházak Éjszakája.

Idén 35 színház több tucat programmal várja a karszalaggal rendelkező érdeklődőket. A Színházak Éjszakája keretében először szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja a játékos kedvűeket. A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban és online is vásárolhatók karszalagok szeptember 1-jétől.

A hagyományokhoz híven a programsorozat már délután elkezdődik és egészen másnap hajnalig tart: lesz karaoke Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival és duett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel; kulisszajárás Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben; nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbák; nyilvános munkarendi értekezlet és beépítés; slampoetry és stand up est; kézműves foglalkozások és mesejátékok gyerekeknek; premier filmvetítés és színházi bemutatók; impró- és részvételi színházas workshopok; tiszteletbeli bábszínész képzés és beszédtechnika óra; jelmezpróba és túrós csusza party; vidéki vendégjáték és mester-tanítvány találkozás; táncos mulatság hajnalig – együtt, közösen.

„A játék izgalmát szeretnénk a szervezőkkel együtt megtartani és továbbadni. Nem véletlenül jelent meg a kommunikációban is a játékos kirakó motívuma. A színházak, színészek, szervezők és a nézők is összerakják mindazt, ami a színházi kultúra területén egy éjszaka alatt összetehető. Idén a játékkal is, de a program kialakítása során is még inkább a gyerekek, fiatalok kerülnek a középpontba. Kibővült a szervezői kör és belépett a Radnóti csapatába a Jurányi is. Így együtt próbálják meg a fiatal közönséget hangsúlyosabban megszólítani és színházba hívni” – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

Az idei programsorozatnak többek között az is a célkitűzései között szerepelt, hogy új, fiatalos lendületet vegyen, valamint hogy még szélesebbre tárja a kapuit, hogy azok is kedvet kapjanak a nyílt naphoz, akik szabadidejükben csak ritkán vagy egyáltalán nem járnak színházba. Ezért tartották fontosnak a szervezők, hogy már nyáron, a különböző művészeti fesztiválokon is arra buzdítsák a fiatalokat és a családosokat, hogy váltsanak karszalagot az Éjszakára. Egy hatalmas tértetris fogadta a Thealter, a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan fesztiválozóit: a motiváció is adott volt, hiszen akik aznap a leggyorsabban kirakták a Színházak Éjszakája kockáját, páros belépőt nyertek a szeptemberi eseményre.

A résztvevő színházak listája:

Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts& Café, RS9, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház

Karszalagvásárlás:

Szeptember 1-jétől a résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet vásárolni.

(Forrás: Színházak Éjszakája / http://szinhaz.hu)