Több napfényre vágyva - Magyar Hírlap


Több napfényre vágyva
Fesztivál

Az esős időjárás sok tekintetben rányomja a bélyegét a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Ez azért is baj, mert az idén jó néhány olyan kamarajellegű produkció szerepel a versenyprogramban, amelynek nézőterére kevesen férnek be, a kint maradóknak is kárpótlást jelenthettek volna a szabadtéri műsorok.

A békéscsabai Jókai Színház például egész napos szabadtéri programot tervezett péntekre, a Színház térre, eljött szinte a teljes társulat, több zenekar, fölállították a színpadot, aztán a mostoha időjárás mindent elmosott. Amikor kijöttünk az esti előadás után, Fekete Péter, a békéscsabai direktor még odaszaladt hozzánk, és mondta, hogy húsz perc múlva feltétlenül jöjjünk vissza, mert akkor hőlégballon emelkedik a magasba, azt jelképezve, hogy a békéscsabai színház felszálló ágban van. Ez tüneményes ötlet, csak aztán sajnos ebből sem lett semmi, mert a pillanatokra viszonylag kedvezőnek látszó időjárás, megint rosszabbra fordulva, ezt a tervet is meghiúsította. A Sétatér – ahol színpad is áll – szintén szomorú képet mutatott szombaton, jó időben itt nyüzsög a fél város, és a fesztivál népe, számtalan borkimérés és lacikonyha működik. Szombaton szintén kihalt volt a városnak ez a része, majd a felhős időjárás ellenére, még éjfél előtt is igencsak zajlott ott az élet, hogy aztán vasárnap délelőtt megint kiadós eső zúduljon a városra.

Természetesen fedél alatt temérdek előadás látható. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának III. évfolyamos, színész szakos növendékei a Pécsi Nemzeti Színház nagytermében Bulgakov Bíbor sziget című szatirikus komédiáját adták, amelyet Babarczy László már rendezett a rendszerváltás előtti időkben is. Akkor maróbb volt a gúny az előadásban, ami azért így is erőteljesen pellengérre állítja a hatalomért bőszen marakodókat. És remek játéklehetőséget nyújt tehetséges fiatalok garmadájának, s ők nagy hevülettel, lelkesen vesznek részt az ötletekben tobzódó játékban, amely egy szigetecske megszerzése körüli perpatvarokon keresztül nyelvet öltöget a mai visszásságoknak is, és nagy tetszést arat. A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love & Money előadása intim közeget igényel, csak százan férnek be rá alkalmanként, Pécsett is többen kívül rekedtek.

Göttinger Pál rendezésében a színészek Dennis Kelly darabjában szinte beszélgetnek a nézőkkel, gyakran felénk fordulva, jóformán tőlünk tanácsot várva dilemmáznak, miközben olyan embereket játszanak, akiknek a lába alól kicsúszott a talaj. A Szabadkáról érkező Urbán András Társulata Urbi et Orbi című előadásának szereplői lába alatt tán már talaj sincs. Végletekig elbizonytalanodott embereket játszanak, próbálnak megfelelni a társadalmi látszatnak, igyekeznek nem szembenézni magukkal, de amikor kicsit elbizonytalanítják őket, összeomlanak.

A fesztiválozók viszont tartják egymásban a lelket, ha nem lehet a máskor bevált teraszokon ücsörögni, akkor rengetegen szorulnak a színészbüfébe, ilyenkor nagyobb ott a népsűrűség, mint a pesti 6-os villamoson csúcsidőben. A találkozó tovább folytatódik, reméljük, derűsebb napok is virradnak ránk.

Bóta Gábor