Kezdődik a huszadik!

Kezdődik a huszadik!

2008. június 19.

Június 19-én, csütörtökön, amikor bele fele haladunk éppen a nyárba Kisvárdára gyűlnek a határon túli színészek, színházak, művészek, pártolók, bámulók és a neves közönség (reményeink szerint), hogy este hat órától ünnepélyesen megnyíljon a Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja. Azután, pedig egészen június 28-ig parádés kísérőprogramokkal és 41 meghívott előadással mutatkozzanak be a színházak. Megmutatják magukat azok az előadások is, akik néhány hete jártak a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó), így a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című előadása Bocsárdi László rendezésében, a Love and Money Dennis Kelly kortárs angol szerző tollából, amelyet egy magánszínház, (ha jól értesültek vagyunk Erdélyben egyedülálló vállalkozás) a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház vítt színre, és semmiképp sem utolsó sorban a szabadkai Kosztolányi Színház Urbi et orbi című előadása Urbán András rendezésében, amely különdíjjal és egy rendkívül izgalmas ellentétekben gazdag posztos szakmai beszélgetéssel is büszkélkedhet. ▪ Természetesen, akad, aki azt gondolja, felesleges a kisvárdai válogatót Pécs felől megközelíteni, és teljeséggel igaza van. Hiszen itt annyi és oly sokféle sokfelől érkező és induló alkotást láthat a közönség. Emeljünk ki, hát, valami idevágót, a kerek évfordulót! Idézünk, tehát Darvai Nagy Adrienn művészeti tanácsadó köszöntőjéből: „A neves bukaresti kritikusnő tavaly például azt írta róla: »úgy tudom, a kontinensen is egyedülálló a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja ./.../ A magyar nyelvű színházi emberek számára pedig Kisvárda nem csupán egy hely, ahol az évad legjobb eredményeit csillanthatják meg, de a szó szoros értelmében vett műhely, továbbá olyan küzdőtér is, ahol a színházművészetről szerzett tapasztalatokat, elképzeléseket és véleményeket ütköztetni lehet.« (Alice Georgescu). ▪ S tegyük még hozzá a legfontosabbat: TALÁLKOZÓ. Egy olyan állandó összejövetel színtere, amely nemzetközileg fogja egybe a - mindenféle értelemben - egy nemzethez tartozókat, hogy a színházi nagycsalád öt országban élő tagjai legalább évente egyszer, együtt lehessenek. Így válhatott Kisvárda ebben a szétforgácsolt, kusza, gyűlölködő világban is biztos ponttá az életünkben. Mert Ön sem foglalkozott a korlátoltak gőgjével és bántó megjegyzéseivel, az irigyek gáncsoskodásával, de még a gazdasági helyzet romlásával sem, hanem szíves vendéglátóként, évről évre, érdeklődésével és szeretetével halmozza el az idelátogatókat.” ▪ Végezetül egy felsorolás: a szabadkai Népszínház Kicsik és polgárok, és a Szomorú vasárnap című előadásokkal, az Újvidéki Színház a Rocky Horror Show, a Bernarda Alba háza, és A rózsa két illata című előadásokkal, a Tanyaszínház A Pál utcai fiúk című előadással, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház pedig az Urbi et Orbi című előadással mutatkozik be.

A fesztivál programja.

vmmi.org