Rendhagyó párterápia humorral fűszerezve

A Hogy szeret a másik című vígjátékot a Városmajorban mutatták be a napokban – A végtelenségig csűrt-csavart történetben remekelnek a színészek.

„A színháznak alapvetően élőnek kell lennie. Olyan pillanatnak, amikor azt mondom a nézőnek, aki egy különleges estére érkezik, ez az előadás pusztán neked készült. Az élő színház izgalma és spontaneitása nem fogható semmi máshoz” – írta honlapján Sir Alan Ayckbourn a hónap idézeteként.

A Tony-díjas brit drámaíró és rendező pályája során csaknem száz darabot írt, műveit a West Endtől a National Theatren át a New York-i Broadway-ig bemutatták. Idehaza a napokban a Hogy szeret a másik című vígjátékát láthatta a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon Röttinger Pál rendezé­sében. Az előadáson átélhettük az élő színház izgalmát és spontaneitását úgy, hogy közben a rekesziz­maink sem pihentek.

A történet középpontjában egy viszony eltitkolása miatti félreértéssorozat áll, amely három házaspár életébe enged betekintést. A jómódú Frank (Pataki Ferenc) Bob (Ötvös András) és William (Nagy Dá­niel Viktor) főnöke. Bobnak viszonya van Frank feleségével, Fionával (Ulmann Mónika), miközben saját feleségével, Teresával (Grisnik Petra) egyre élesebb vitái vannak. William felesége, az introvertált Mary (Edvi Henrietta) pedig alaptalanul arra gyanakszik, hogy férjének van valakije. Bob és Fiona folyton azt hazudják párjuknak, hogy William házasságát szeretnék megmenteni. Amikor viszont mindkét házaspár meghívja vacsorára Maryt és Bobot, a biztosnak tűnő alibik összedőlni látszanak.

Ebben a végtelenségig csűrt-csavart történetben egytől egyig remekelnek a színészek, s ami még inkább dicséretes, hogy végig bírják szuflával. Pataki Ferenc kitűnően játssza el a rigolyás, mindent tudni akaró főnök és férj szerepét, míg Ulmann Mónika könnyedén hozza a türelmes, elegáns, kacérkodó feleséget. Ötvös András és Grisnik Petra tökéletesen bújik bele a folyton civakodó házaspár szerepébe, a darab legkomikusabb és legemlékezetesebb jelenetei azonban Nagy Dániel Viktor és Edvi Henrietta alakításához kötődnek.

Ondraschek Péter kettős, puritán és fényűző polgári lakásbelsőket idéző díszletei és Cselényi Nóra káprázatos jelmezei sokat hozzáadnak az előadás hangulatához. A rendező pedig azzal veszi le a lábáról a közönséget, hogy ügyesen „ugrál” a képzeletben megosztott térben, így felváltva látjuk a párok viszá­lyait a színpadon. A zseniálisan felépített, pörgős párbeszédek, valamint a rengeteg helyzet- és jellemkomikum úgy épül fel, mint egy hatalmas, csodálatos puzzle darabkái.
A Hogy szeret a másik a házassági problémákat, a megcsalást és a szövevényes hazugságokba belebukó férfiakat és nőket karikírozza ki úgy, hogy közben néhány tanulságot is megfogalmaz. Ám az előadás, amelyet legközelebb szeptember 24-én láthat a közönség a Belvárosi Színházban, rendhagyó párterápiának sem utolsó.

Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik
(Belvárosi Színház)
Vígjáték két részben
Rendező: Röttinger Pál (Sic! - a szerk.)

forrás: https://www.magyarhirlap.hu/