Interjú Nagy Dániel Viktor színművésszel

Nagy Dániel Viktor a fiatal színészgeneráció egyik legsokoldalúbb alakja. Szabadúszóként nagyon változatos produkciókban és szerepekben láthatja őt a közönség. A színház mellett egyre többet foglalkozik zenével. Nemrég közös turnéra indult Hrutka Róberttel, akivel teljes zenekaros felállásban mutatják be saját dalaikat. Szerepelt már mozifilmben, mellette szinkronizál és Szilágyi Csengével a “100 szóban a Város” előadásukat viszik évről-évre a színpadra.

Arra voltam kíváncsi, hogy hogyan merít ihletet mindehhez, hogyan fogalmazza meg magát ezekben a szerepekben és mit jelent neki az alkotás. Dani szavaiból valami hihetelen bölcsesség árad, inspiráló volt hallgatni. Olvassátok figyelemmel ebből a különleges és végtelenül őszinte beszélgetésből született interjút!

Pure Delicates: Kezdjük a beszélgetést a legaktuálisabbal! Június végén mutattátok be a Mojo című darabot a Belvárosi Színházban, amiben fantasztikusat alakítottatok mindannyian, miközben a háttérben több nehézséggel is szembe kellett néznetek. Hogy érezted magad az elmúlt hetekben?

Nagy Dániel Viktor: Próbára tett mindannyiónkat emberileg és szakmailag is a próbafolyamat. Belázasodtam a főpróbahét elején, és otthon feküdtem egy napot. Rá két napra Milán (szerk. Schruff Milán) esett össze a színpadon, majd egy napig kórházban volt. Aztán a bemutató után Tomi (szerk. Szabó Kimmel Tamás) kezdett rosszul lenni, de végül ő nem esett ki. Vártam ezt a szerepet és nagyon jól is érzem magam benne. Egészen más előadás ez, mint amilyenek eddig Tibor (szerk. Orlai Tibor) repertoárján szerepeltek. A vulgaritás sem megszokott az előadásaiban és maga a téma sem hétköznapi. A történet középpontjában gengszterek állnak és végignézhetjük, hogy hogyan reagálnak egy gyilkosságra drogmámoros állapotban.

PD: Egyébként hogyan indulsz el, amikor egy új szerepet kell megfogalmaznod? Ha már a Mojo-t említettük, Baby esetében például ki tudtál volna indulni abból, hogy hogyan játszották már mások?

NDV: Igazából teljesen mindegy, hogy minek állunk neki, én egyszerűen hiszek az ihletben, az ihletett állapotban és abban, hogy az emberek, akik együtt dolgoznak hatással vannak egymásra. Ez a hétköznapokban is így van. Vannak energiák, amiket nem látunk, de működnek. Egy alkotóközösségben is az a fontos, hogy mit hozunk ki egymásból. Ahhoz, hogy ezek a kreatív energiák fel tudjanak oldódni, szükséges bizonyos fokú szeretet és bizalom egymás iránt. Sok minden magától történik. Ha az emberben ott a tehetség – és nem csak a színészetre gondolok –, akkor oldott, kreatív állapotban formát tud adni a láthatatlannak. A próbafolyamat is ilyen. Van a jelenet, van a szöveg és egyszer csak ráengedjük az ösztöneinket. Létezel vele egy kicsit, születnek formák, majd ezekre folyamatosan reagálsz. De a zeneírás is ilyen. Írok valamit, majd egy hét múlva hozzányúlok és mintha valami fura, idegen dolog lenne. Kívülről figyelem, eszembejut róla valami és azt hozzáteszem. Folyamatosan reflektálok az általam létrehozott dologra. Ezért szerintem nem feltétlenül kell megnézni, hogy mások hogyan csinálták, úgyis adni fogja magát.

PD: És mi van akkor, ha van benned valami, amit ki szeretnél fejezni, de valamiért mégsem megy?

NDV: Rengeteg oldalról meg lehet közelíteni egy szerepet. Akár egy gengszter karaktert is. Ha akarom komikus, ha akarom drámai. Ez az a finomhangolás, amit már az utolsó héten iszonyatosan élvezek. Amikor már megvan, hogy minek kell történnie a jelenetben, hová kell menni a színpadon, milyen interakciók történnek, de hogy annak drámai a hangolása vagy kikönnyített, az rajtam múlik. Ezek apró döntések. Sokféle megoldás van és nagyon sok lehetőség. Ez is egyfajta szabadság az alkotásban.

PD: Az jutott eszembe a színészettel kapcsolatban, hogy a pillanat művészete. Sosem lesz kétszer ugyanolyan. Az előadások után mindig emlékszel, hogy hogyan játszottál az adott estén? Vissza tudod idézni?

NDV: Az érzeteket igen. Van ilyenkor egyfajta kamera az emberben. Azon keresztül látom, hogy megcsináltam-e, amit akartam, de valójában azt gondolom, hogy a legtöbb kreatív munka és alkotás akkor igazán jó, ha jelen vagy. Nem azok a dolgok fontosak ilyenkor, amit gondolsz, amiket meg akarsz csinálni, hanem az, hogy mit érzel abban a pillanatban igaznak. A színészet ezeknek a pillanatoknak az egymásutánja. Nem utánozni akarok valakit, nem haragos akarok lenni mondjuk, hanem valami igazit hívok elő magamból, amikor a haragra gondolok. Adott a szöveg és, hogy mi történik a figurával, de a pillanatok intimek és a sajátjaim. A saját haragom, a saját szórakozottságom. Ezek azok a megszentelt pillanatok, amikor jelen vagy. Ezt nem igazán lehet pontosan leírni. Szerintem ez erős összekötettésben van a láthatatlan világgal, amit meditációval vagy lelki gyakorlatokkal könnyebben megtapasztalhatunk.

PD: Akkor mondhatjuk, hogy inspirációt nem másokból merítesz, hanem önmagadból?

NDV: Színészként igen. Egy alkotói folyamatban úgyis az a fontos, hogy egy adott pillanatban belőlem mit hoz elő a szerep. Persze lehet nézni másokat, de talán elbizonytalanítja az embert. Hiszen te is egy eredményt látsz, ami ugyanúgy bentről született.

PD: És, ha azt kellene megfogalmaznod, hogy mitől lesz valaki jó színész akkor azt mondanád, hogy ettől? Az őszinteségtől, az igazitól?

NDV: Azt gondolom, hogy a jó színészethez – mint általában bármilyen alkotómunkához – nagyon sok gyakorlás és alázat szükséges. A színészetben az önismeret nagyon fontos, hogy tudjam, hogy bizonyos dolgokra hogyan reagálok. Nem azért, hogy aztán azt reprodukálni tudjam a színpadon, hanem azért mert minél jobban megismeri az ember a saját lelkét, annál könnyebben tud megszabadulni a negatív dolgaitól. Én pedig arra törekszem, hogy minél inkább szabad, kreatív és pozitív állapotban legyek. Ez sok munka, sok odafigyelés. Számomra ez kell a színészethez. Lehet nélküle is, csak sokkal nehezebb. De egyébként nincsen erre recept, mert valaki szeret a szorongásaiból dolgozni és kifejezetten attól lesz jó, hogy csak azokra koncentrál.

PD: Valahogy én is ezt fogalmaztam meg Veled kapcsolatban. A szabadságot. Látszik rajtad, amikor a színpadon vagy, hogy benne vagy az adott pillanatban és nem görcsölsz rá. Ez valóban így van?

NDV: Érdekes ez. Ebben az évadban utoljára játszottam a Leszámolás velem monodrámát. Az eggyel korábbi előadás nagyon jól sikerült és most valamiért nem volt kedvem hozzá. Nagyon szerettem volna valahol máshol lenni. Mi Rolanddal (szerk. Rába Roland, a darab rendezője) azt gyakoroljuk folyamatosan, hogy amikor nem vagyok indíttatott arra, hogy ezt a történetet elmeséljem, akkor a világért ne próbáljak meg több érzelmet mutatni, mint amit kivált belőlem a történet. Egy ilyen intim műfajban azonnal lejön, ha az ember “színészkedik”. Egyedül vagyok a színpadon, sokszor nézek a nézők szemébe és egyszerűen érezhető a hamisságga annak, ha valamit “csinálok”, ahelyett, hogy élném azt a pillanatot. Tudom, hogy a darabban hol vannak olyan részek, ahol néha teljesen elszáll az agyam és síró- vagy nevetőgörcsöt kapok. Most, ezen az előadáson ezek sem kívánkoztak. Megcsináltam azt, amit Rolanddal beszéltünk, habár a színész énem bizonytalan volt és tiltatkozott, mert tulajdonképpen nem játszottam. Aztán az előadás végén olyan hosszú volt a taps, mint még soha. Zavarban is voltam. A szöveg ereje és a csupasz pillanatok megteremtették a hitelességet.

PD: Ez a monodráma az első az életedben. Ha jól tudom valamennyire megengedi az improvizációt is.

NDV: Megengedhetem magamnak, hogy – ha nincs kedvem hozzá – bizonyos dolgokat nem mondok el , de ilyen még nem fordult elő. Illetve bármennyi szünetet tarthatok, ahol akarok. A Rolanddal való munka iszonyatosan inspirál arra, hogy ne a megszokottat csináljam, hogy hozzam zavarba magamat és a nézőt is. Az, hogy egy lelkileg rosszul lévő fiú – akit játszom –, hallgat egy-két percig a színpadon az furcsa, de érthető. Ellenben azt is jelentheti, hogy a színész elfelejtette a szöveget, vagy rosszul van, vagy nem folytatja az előadást. Ez a gondolat aztán zavarba hozza a nézőt és kimozdítja a kényelmi helyzetéből, ami pedig az előadás célja.

PD: Az előbb már említetted a zenét. Azt gondolnám, hogy a zenében még inkább benne van Nagy Dani. Ott nem egy szerepet halászol elő magadból, hanem ott Te vagy jelen.

NDV: Amikor zenélek vagy énekelek a színpadon, valóban olyan részemet engedem szabadjára, amit máshol nem. A zenének sajátossága, hogy katartikus élményt képes okozi. Ez az, amit keresek. Semmi nem tud olyan lenni, mint egy jó dalban létezni. Megállított néhány napja egy kolléga, hogy a Karma dalt mennyire szereti és gratulál. Ettől elképesztően boldog vagyok, mert emlékszem azokra a percekre, amikor írtam. Emlékszem arra, hogy mit akartam kifejezni és nagy öröm látni, ahogy ez célba ér.

PD: El tudnád mesélni, hogy például a Karma dal hogyan született? Vagy, hogy alapvetően hogyan írod a dalaidat?

NDV: Emlékszem, hogy a Belvárosi Színházból mentem haza rollerral és a Ráday utcán bevillant egy dallam és egy furcsa, sötét hangulat. Elkezdtem dúdolni egy dallamot, megszületett két-három sor, hazamentem és a gitáron megkerestem az akkordokat. Egy héttel korábban írtam egy szöveget, ami máshoz nem volt jó és ide pont illett, úgyhogy azzal kiegészítettem. Aztán egy héttel később hozzátettem még valamit, aztán még egy hét és még valami és így tovább. Az egyébként úgy van, hogy amíg egy dal nem készül el, addig folyamatosan azzal kelek és fekszek. Amíg nincs meg, addig az megy a fejemben, mint egy verkli. Egy idő után egyébként nagyon idegesítő (szerk. nevet).

PD: De ha közben elengednéd, akkor nem az lenne, hogy az már sosem készül el? Nekem ez a saját tapasztalatom.

NDV: Nem lehet tudni, hogy viszatér-e egy-egy elhagyott mondat vagy dallam, ez egy kicsit rajtunk kívül álló dolog. Az viszont biztos, hogy ha valaminek meg kell születnie, mániákusan rajta vagyok. Ha valahonnan hiányzik egy oda illő szó, addig nem nyugszom, amíg az nincs meg. Innen kiindulva, felemelő érzés látni, ahogy Robi (szerk. Hrutka Róbert) is hozzáteszi a sajátját, és lassan megszületik egy dal. Ezért is jó az együtt alkotás. Hozzárakunk egymás művészetéhez. Azt gondolom egyébként, hogy az alkotás – függetlenül attól, hogy valaki művész-e vagy sem –, minden embernek meghatározza az életminőségét és ez dolgunk is a földön. Megtalálni saját magunkban a tehetséget, a kreativitást. Az élet az alkotásról szól és a saját alkotásainknak a megtapasztalásáról. Mindegy, hogy az egy család, egy ház vagy egy dal. Minden, amit csinálsz, az egy ok és annak van egy okozata. Ha a karma törvényét vesszük alapul, mindennek van jelentősége, amit csinálsz, a saját tetteid és gondolataid következményét tapasztalod. Amennyi pozitív energiát teszel bele a munkádba vagy az alkotásodba, annyi hat vissza az életedre.

PD: Mesélj még egy kicsit a Hrutka Róberttel való közös zenélésről, a Felhangolva turnétokról! Mennyire tekinthető ez a Te projektednek? Te mozdítod előre ezt az egészet?

NDV: Itt a művészet dominál. Robival nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkozunk. Mindketten azt érezzük fontosnak, hogy művészileg és emberileg mit tudunk adni egymásnak, mit hozunk ki egymásból. Most beszélgettünk az első felveendő dal hangszereléséről. Szeretnénk, hogyha nem lenne popos, inkább az alternatív hangzást keressük majd. Abban is egyetértünk, hogy muszáj a művészi vonalat képviselnünk, mert abban leljük meg a szabadságunkat. Iszonyatosan boldogít az az alázat, amivel ő a munkához áll. Mindenben ezt érzem vele kapcsolatban. Az a célunk, hogy olyan legyen, amit még nem csináltunk, ami izgalmas és a sajátunk. A produktum az tulajdonképpen fölöttünk van és mi vagyunk érte és alatta. Szerintem ez egy áldásos állapot.

PD: Ha hosszabb távon nézel előre, akkor most azt látod, hogy a színház és a zene lesz az, ami kiteljesíti az életedet vagy van valami, ami még nagyon vonz? Például a rendezés?

NDV: Az életem mostani szakaszában nagyon-nagyon indíttatott vagyok, hogy a zenében meg tudjam magam fogalmazni. Nem tudom elmondani, hogy mennyi örömöt ad. Annyi mindent szeretnék mondani, adni. Akarok fölkészülni, fáradni azért, hogy ott állhassak a színpadon és nagyon sok embernek el tudjam énekelni ezeket a dalokat. Jelen pillanatban nagyon erősen látom ezt magam előtt. Hajt a kiváncsiság és szeretném majd kipróbálni magam a rendezésben, de ez majd kiadja magát. Csinálom a színházi munkáimat, építem a 100 szóban a Város projektet, zsűrizem a 100 szóban Budapest történeteket. Hozzáteszem, hogy át is emelek belőlük. A Felhangolva koncerteken ott vannak a dalok között ezek a budapesti történetek és iszonyatosan jót tesz a színházi véna a koncertanyagnak. Továbbra is mindent megteszek, hogy ezek a rövid, de annál értékesebb emberi történetek mindenkihez eljussanak. Én most nagyon jól vagyok ott, ahol vagyok és reményteli várakozással vagyok tele az elkövetkező időt illetően.

PD: Most folyamatosan írod a dalokat, dalszövegeket?

NDV: Teljesen változó. Amikor van szabad időm, és megadatik az ihlet, írok. Amikor munka van, akkor arra koncentrálok. Most épp munka van. A pályázás, a koncertek levezénylése, a hangszerelés, a dalok föléneklése. A Felhangolva koncertet első turnénkon összesen öt helyszínen játsszuk, de tervben van, hogy egy budapesti helyszín ősztől havonta műsorra veszi.

PD: Akkor most boldog vagy.

NDV: Igen. A dolgok, amiket csinálok, fejlesztenek is és örömöm lelem bennük. Támogatást kapok a céljaim megvalósításához és ennél több nem nagyon kell. A törekvéseimhez a megfelelő emberek társulnak és úgy érzem azt csinálhatom, amiért – többek között – itt vagyok a földön.

PD: Meg tudnál fogalmazni egy üzenetet az olvasóknak? Azoknak, akik kicsit benneragadtak a hétköznapi mókuskerékben, de vágynak az önkifejezésre, az alkotás szabadságára. Hogyan induljanak el?

NDV: Az igazság az, hogy én amikor az első dalszövegemet megírtam, borzasztó bizonytalan voltam. Nekiálltam és csak írtam, ami jött, bírálat nélkül, nem vizsgáltam felül magam. Rengeteg rossz sor született, de néhány jó is, amiből aztán építkeztem. Csináltam, ami jött. Valamit létre akartam hozni magamból. Neki kell állni és ki kell próbálni magad, mert különben nem fogod megismerni, hogy mi lakozik benned. Vagy a félelem vagy a lustaság tart minket vissza attól, hogy valami olyat csináljunk, amit szeretünk. Én is ugyanezekkel küzdök. De ha nem próbálom meg, nincs boldogság, nincs elégedettség. Csalódás és sikertelenség nélkül pedig nincs fejlődés. Lehet, hogy csalódni fog az ember saját magában, de a befektetett munka mindig megtérül. Bárki, aki szeretne alkotni valamit, én azt javasolom, hogy kezdje el, ne gondolkozzon rajta, ne tervezgesse. És van itt még valami, amit nem vehetnek el tőlünk: a belső világunk. Ha azzal is foglalkozunk kicsit, leülünk meditálni, vagy csak sétálunk egy nagyot, egyedül, teret engedve a nyugalomnak, az közelebb vezet a céljainkhoz. Nemcsak egy jobb állapotba kerülünk, hanem jobban meg is tudjuk fogalmazni saját magunkat. Azt gondolom, hogy ha az ember akár csak pillanatokra is felfedezi ezt, akkor nyert ügye van, mert ezeket az állapotokat aztán újra és újra keresni fogja.

Köszönöm szépen Daninak a beszélgetést! Nekem nagyon sokat adott, remélem Hozzátok is eljutott az az üzenet, ami hozzám.
Kövessétek Danit a Facebookon, és ha szeretnétek tudni, hogy hol láthatjátok, hallhatjátok őt legközelebb, kattintsatok!
Köszönöm Balogh Máténak (kortársPRos), hogy segített megszervezni a Danival való találkozást!

Megosztás:
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed