Az év legvidámabb hete idén is tartogat meglepetéseket a VIDORgóknak!

by - 16:26:00



Immár tizenhetedik alkalommal rendezzük meg a VIDOR Fesztivált, mely az eltelt közel két évtized során egyre nagyobb jelentőségre tett szert, határon innen és túl is. A VIDOR igazi örömünnep, melynek keretében most is sokféle programot kínálunk az ide látogatóknak, a színházi előadások minél szélesebb spektrumán át a szabadtéri koncertekig, filmvetítésekig, irodalmi ínyencségekig. Ahogy már megszokhatták, a város is ünneplőbe öltözik majd, az utcákon és tereken mutatványosok és improvizatív játékok szórakoztatnak, és az élvezetek tárházából ezúttal sem maradhat ki a gasztronómia. A fesztivál eredeti célkitűzése továbbra sem változik: a vidámság és a derű mindenkié, vagyis a programok 90 százaléka ingyenesen látogatható – ami nagyban köszönhető a megnövekedett kormányzati és városi forrásoknak valamint a helyi sikeres vállalkozóknak – különösképp a fesztivál főtámogatójának, Bige László úrnak, a Bige Holding Kft. elnök-tulajdonosának. 


Idén először: két ingyenes színházi előadás a főtéren

Fontosnak tartja a színház vezetése azt is, hogy minden évben valami újjal, eddig nem látottal kedveskedjen a fesztiválozóknak, elsősorban az ő igényeiket, kívánságaikat figyelembe véve. Évek óta hiányérzetet kelt nézőinkben, hogy a színházi előadásokra (nagy örömünkre) olyan nagy az érdeklődés, hogy nem mindenki tud bejutni egy-egy vágyott programra. Idén talán az egyik legjelentősebb újdonság, hogy az érdeklődők két produkciót is megtekinthetnek ingyen a Kossuth téren. Az egyik a Játékszín Tied a világ című előadása, mely többek között Bródy János fellépésével az Illés zenekar slágereit vonultatja fel, a másik pedig a Legénybúcsú című musical, Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével. Reméljük, sok nézőnek szerzünk örömöt ezzel, s hogy mind több emberhez tudjuk ezáltal is közelebb vinni a színház élményét. 

Új helyen a VIDOR falu és a filmvetítés

Új helyszínen találhatják a helyi gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők a VIDOR falut, melyet közelebb hozunk a fesztivál eseményeihez, a Kossuth térhez – a Városalapítók szobra köré, a Hősök terénél állítjuk fel a különböző standokat és bodegákat, hogy kisebb legyen a távolság a programok nézői és résztvevői között.
Az újításokhoz tartozik az is, hogy a szabadtéri filmvetítéseket most először nem a hagyományos kivetítőn, hanem a koncerteknél is használatos óriás led falon tekinthetik meg a nézők, ezzel is fokozva a befogadói élményt. A filmvetítések este 10-kor kezdődnek majd, a kisszínpadon, s igyekszünk minél több paddal, ülőalkalmatossággal is fokozni a látogatók kényelmét. 
Az irodalmi programok többségének idén először már a felújított és megszépült Bencs Villa ad majd otthont. Ez alól csupán a IV. Nyírségi Limerick Bajnokság és a Művészasztal Háy Jánossal lesz kivétel, melyeket továbbra is a Művész Stúdióban rendezünk meg. 
A Dózsa György utca sétáló utcai szakaszán a Pécsi Országos Színházi Találkozó nagyszabású szabadtéri plakátkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, amely több száz plakátjával az ország színházi évadjának teljes keresztmetszetét mutatja be. 



VIDOR forgatag hagyományos szereplőkkel

A főtéren továbbra is várja a programok közt megpihenni vágyókat a VIDOR Terasz, és megszokott helyén a VIDOR Kert is, amire nagy szükség lehet, mivel az érdeklődők késő estig válogathatnak majd a különféle művészeti ágak gazdag kínálatából, melyek nélkül nem lenne teljes a VIDOR forgatag: a bábszínházak, utcaszínházak, artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok, tűzzsonglőrök, karikaturisták performanszaiból. A programok döntő többsége Nyíregyházán kerül megrendezésre, de a szervezők megye szerte mintegy 20 települést vontak be a helyszínek közé. A részletes programokkal kapcsolatban az ingyenes műsorfüzetet, valamint a www.vidor.eu oldalt ajánljuk az érdeklődők számára. A fesztiválra készülődők és a résztvevők folyamatos tájékoztatását a VIDOR mobil alkalmazás is segíti, melyen megtalálhatják a részletes programokat, színházjegyek is elérhetőek, a „push” üzenetekkel pedig a legfrissebb információk is hamar eljuthatnak a felhasználókhoz. A VIDOR app letölthető a moriczszinhaz.hu és a vidor.eu felületekről egyaránt.

Wellhello, Caramel, Pápai Joci a VIDOR-on

A nagyszínpad vendégei között idén is neves sztárfellépők lesznek, ellátogat hozzánk a Wellhello, Caramel, Pápai Joci. Olyan, a hazai könnyűzenéből jól ismert előadókat is láthat és hallhat itt a közönség, mint a Sugarloaf, Sena, Ferenczi György, Paso, Tompos Kátya, Aurevoir, Góbé, Karmapirin, valamint a nyitónapon fellép a nyíregyházi kötődésű Kelet Brass Band is, akik idén megnyerték az Egri Utcazene Fesztivál fődíját, és a Szatmárnémetiben megrendezett Utcazenészek Versenyét is. A világzene sem szorul természetesen háttérbe az idei programban, a nagyszínpadon Luca Bassanese (Olaszország), Mokoomba (Zimbabwe), Mahala Rai Banda (Románia), a Kossuth tér Kisszínpadán pedig a nemzetközi zenei szcéna szereplői közül a Monsieur Doumani (Ciprus), Duo Montanaro (Franciaország), Nadara (Románia), La Peche (USA) látogat el hozzánk. A hazai zenei élet képviseletében vendégünk lesz többek között: a Gipsy Fusion Band, Zoord, Cimbalom Brothers, Canarro, Tibi a hegyről. További újdonság, hogy idén bemutatkoznak színészzenekarok is: az Ed Is On, a Harmadik Figyelmeztetés, a Bekvart, valamint a Pink Mojos. A Jazz Játszótér pedig a családok és gyerekek interaktív zenés közösségi tere lesz. A szervezők a felsoroltakon túl olyan előadókat is Nyíregyházára csábítottak, akik év közben ritkán fordulnak meg városunkban, noha a magyar könnyűzene feltörekvő tehetségei között az elmúlt években egyre nagyobb elismerést vívtak ki maguknak.

Továbbra is nagyon népszerűek a színházi programok

Az idei versenyprogram kiemelkedően színvonalas előadásainak köszönhetően alig két héttel a jegyek értékesítésének megkezdése után a belépők 90 százaléka már elfogyott. Igaz, a színházjegyek már csak néhány előadásra és korlátozott számban kaphatóak, a Jiddis lélek című komolyzenei koncertre a Zsinagógában, és a Dumaszínház előadásaira viszont még nagyobb számban akadnak helyek, melyek megvásárolhatók a Színház szervező- és jegyirodájában, valamint az online felületeken, a www.moriczszinhaz.hu, www.vidor.eu oldalakon, és a VIDOR applikációban is. 
A VIDOR zsűri 5. helye is gazdára talált, így a Móricz Zsigmond Színház kezdeményezésével indított jótékonysági árverés nyertese 100 000 Ft felajánlásával támogatja a Bohócdoktorok tevékenységét. A VIDOR színházi versenyprogram díjait Kirják Róbert színházigazgató idén is házhoz viszi, vagyis a díjazott társulatok és művészek az első „otthoni” előadásuk után, „saját közönségük” előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot.



forrás: http://www.moriczszinhaz.hu/

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed