Indul az előbérletezés az Ördögkatlanra!

Az Örkény Színház a 8. Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége!

Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend és a Vylyan Terasz 8. éve ad helyszínt a különleges hangulatú összművészeti fesztiválnak. A katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén
át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatására, kiállításokra és kézműves vásárokra. Mindezt a csodaszép Villányi-hegység közepén, békében, nyugalomban öt napon át. 2015-ben augusztus 4-8 között is forr majd a katlan.


A szervezők büszkén jelentik be, hogy a jövő évi fesztivál egyik díszvendége az Örkény Színház lesz. A budapesti teátrum teljes társulatával vendégeskedik a Katlanban, ahová több előadást és remélhetőleg egy-két koncertet is hoznak. Az idei Hrabal Vurstlit pedig Örkény Vurstli követi majd. Évek óta jelen van a kaposvári Csiky Gergely Színház és a legjobb függetlenek – így lesz ez 2015-ben is. Díszvendégként találkozhatunk a Katlanban a nagyszerű zenésszel, Dresch Mihállyal is, aki több formációban fellép.


Igazi zenei és színházi csemege lesz a beremendi Megbékélés Kápolna előtt a Dinyés Dániel zenei felügyelete alatt elhangzó Debussy-Bartók nagykoncert! Az elhangzó művekhez – Egy faun délutánja, Concerto - Horváth Csaba és a Forte Társulat mozgásszínházi előadása kapcsolódik, melyet a 8. Ördögkatlanra készít a társulat.

A fesztiválra az előbérletezés 2014. december 1-én indul, a bérletek ára természetesen nem változik.