Fidelio Színházi Est: A csemegepultos naplója

Gerlóczy Márton 2009-ben megjelent regénye Ötvös András THEALTER-díjjal jutalmazott alakításában kel életre a Jurányi Inkubátorházban. Játsszon a Fidelióval és legyen ott az Orlai Produkciós Iroda előadásán december 16-án!

A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: egyedülálló lesz és felcsap csemegepultosnak, hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest és a Vásárcsarnok sűrűjébe, és egy darabig minden jól is alakul, ám hamarosan fordul a kocka.

A szerző, Gerlóczy Márton saját tapasztalatait írta meg. A helyszín kiválasztása kapcsán elmondta: "Egy barátommal arra jártam, bementünk egy ismerőséhez húsokért. Ott született az ötlet, megkérdeztem a tulajdonost, dolgozhatnék-e nála fél évet. Kiszabadultam az íróasztal mögül, gyűjtöttem az anyagot, egész nap jegyzetfüzet volt a zsebemben. Addig dolgoztam ott, amíg összeállt egy regényre való anyag. És közben jól éreztem magam" - jegyzi meg a szerző. A teljes interjú itt olvasható.

"Elsősorban szórakoztató a színdarab. Nagyon kevés olyan bravúros színészünk van, akit másfél órán át tudunk figyelni önmagában. Rengeteget lehet majd nevetni. Ugyanakkor Gerlóczy Márton és Ötvös András emberismerete mélységeket is hordoz. A főszereplő a sok cinikus szövege alatt valójában szeretettel szemléli a vizsgálata tárgyait, a csarnok vásárlóit - az embereket. Vannak gyönyörű, szívbemarkoló részek a szövegben. Például egy nyugdíjas esete, akinek elgurul ötven forintja, amit ha más vesz fel, a napi élelme vész el" - meséli a művet színpadra állító Göttinger Pál, akinek rendezését különleges mellékszereplők: kolbászok, májasok és kolozsvárik teszik teljessé.

A december 16-ai előadást követően közönségtalálkozót tartanak a Fidelio szervezésében. A beszélgetésen a közönség is felteheti kérdéseit a főszereplőnek, Ötvös Andrásnak, valamint a rendezőnek, Göttinger Pálnak. Moderál: Csicsely Zoltán.

Amennyiben december 12-én 12 óráig helyesen válaszul alábbi kérdésünkre, lehetősége lesz partnerével részt venni A csemegepultos naplója december 16-án 19 órakor kezdődő előadásán a Jurányi Inkubátorházban.