Az ígéret beváltása

Több tucatnyi Ötvös András van a színpadon, mert lenyűgöző tudathasadással megsokszorozza önmagát A csemegepultos naplója előadásában, a Jurányi Inkubátorházban. Elvileg monodrámát játszik, de gyakorlatilag mégsem. Partnerévé avatja a körülötte lévő tárgyakat. Megmozdít mindent, ami csak környezetében található. Teremtővé válik, mert életet lehel a holt anyagba. És valamennyi tárgyba beleleheli önmagát is. 

Azt játssza, hogy egy író megunja a fennkölt szférákat, tán kicsit a mesterségét is, meg azt a közeget, amiben él, és tapasztalatszerzésből, kalandból, figura les miatt, egy időre elmegy vásárcsarnoki csemegepultosnak, hogy valami egészen mást tapasztaljon, mint eddig, hogy kicsit önmagából is kilépjen. És ezzel akár önmaga előtt, önmagának is szerepet játsszon. Annak idején Gerlóczy Márton, aki a valóságban is író, szintén megtette ezt, és regényt jelentetett meg az élményeiből. Orlai Tibor producer pedig színpadi változatot akart belőle, eredetileg több szereplővel. Szólt Göttinger Pál rendezőnek, aki viszont már régóta szeretett volna Ötvössel dolgozni, ismerte fölöttébb játékos természetét, és karizmatikus színészetét. Hogy Schneider Jankó kiváló bábszínészt, bábrendezőt ki ismerte, azt nem tudom, én amióta szanaszét röhögtem magam társával, Nagy Viktóriával közösen játszott és rendezett, A három kismalac és a farkasok előadásukon, igencsak számon tartam. Nyilvánvaló, hogy oroszlánrésze van ebben a produkcióban is, sokat adott át Ötvösnek abból a tudásából, hogy szinte bármilyen tárgyba bele lehet látni valamilyen karaktert, és ennek megfelelően megmozdítva, életre is lehet kelteni azt. Majd persze az adott figurához meg kell keresni a hozzá passzoló hangot, hogy teljessé váljon a teremtés isteni folyamata.

Ötvös civilben ugyancsak szeret szerepeket játszani, egészen különböző karakternek mutatkozni. Ehhez eléggé szabálytalan alkata van, ami nem ritkán zavarba hozza a rendezőket, nem feltétlenül tudják, hogy mit is kellene ráosztani. Kölykös, már-már kisfiús fejhez, rendszerint izmos, kigyúrt test társul. Azért mondom, hogy rendszerint, mert néha meghízik, most sem éppen nádszál vékony, de hát egy hentesárukkal kereskedő emberhez ez nem is lenne illő. Ha akarja, képes kigömbölyödni, de rövid idő alatt tíz kilót le is adni, meg is tette például, amikor a Maya című operettben kellett fellépnie, hogy kellően táncos, és a műfaj igényeinek megfelelően elegánsan fess lehessen. Szeret játszani a frizurájával, akár előre, oldalra, hátra fésüli, vagy éppen macsósan lenyalja, netán fésületlenül kamaszosra veszi. Az is előfordult, hogy szerepéhez viselt szemüvegben flangált az utcán, és ezzel a szerepből is kivitt valamennyit. A szertelen játékosság mindig sajátja. Ettől is annyira eleven a színészete.

A csemegepultos naplója esetében erre különösen szükség van. Olyan mohó belefelejtkezéssel játszik, mint a kisgyerekek. Miközben civilben, felnőtt voltában is jelen van, nem véletlen, hogy érdemben nem visel jelmezt, csak egy pólót, vászonnadrággal, bármelyik fiatal hordhatna ilyet. Vagyis Ötvöst magát is látjuk, meg az „időleges” csemegepultost, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerül. Szalámik, kolbászok, szalonnák, konzervek, rongydarabok válnak férfiakká és nőkké, öregekké vagy ifjakká, szimpatikussá, és akár elviselhetetlenül otrombává. A szemszög általában szarkasztikus, időnként egyenesen pikírt, ennek a fickónak azért jócskán elege van sok mindenből, magából is. És a nőkkel sem úgy jönnek össze neki a dolgok, ahogy elképzelné. Bosszúból kicsit lenézi a szebbik nemet. Van benne egy tekintélyes adag hímsovinizmus.

Ötvös egyik hangulatról a másikra, vagy egyik megelevenített tárgyról a másikra, akár a pillanat tört része alatt képes váltani. Van ebben némi show jelleg, de nem erőszakoltan, nem arról van szó, hogy virtuozitását akarja fitogtatni, miközben kétségtelenül virtuóz, és fenemód szórakoztató, gyakran szinte fetrengünk a nevetéstől. A lényeg viszont az, hogy megfogalmaz egy jellegzetes életérzést, hogy nehezen találjuk a helyünket a világban, téblábolva nem tudunk mit kezdeni magunkkal, vagy éppen mások nem tudnak mit kezdeni velünk. Keresünk valami megfoghatatlant, amiről esetleg mi se tudjuk, hogy mit, kergetjük a boldogság kék madarát, de az állandóan tovaröppen.

A történet odáig tart, hogy az író hirtelen felmond, mint csemegepultos, ebből is elege volt. Persze ez így fura, lekerekítetlen vég, csak kellene tudni, mi lesz vele, használja-e a vásárcsarnokos tapasztalatait, nézünk is furcsán rá, amikor elindul kifelé. Ő visszafordul, lefelé biggyeszti a száját, széttárja karjait, és flegma kiábrándultsággal mindössze annyit mond, hogy „ennyi.” És tényleg ennyi, nincs boldog vég, de tulajdonképpen szomorú sem, megmutatott nekünk valamit, temérdek hangulatot eljátszott, kezdjünk vele, amit akarunk, tudunk. Vagy konstatáljuk, hogy ritka jól szórakoztunk.

Az biztos, hogy zúg a vastaps, többen állva, ujjongva ünneplik a színészt, aki nem győz elégszer meghajolni. És aki ezzel a produkcióval lényegében összefoglalja mindazt, amit eddig a pályáról tud. Az pedig igazán nem kevés.

Eredetileg, leginkább pedig tűzoltó akart lenni. Amikor éppen nem ment jól valami, egy ideig mondogatta is, hogy tűzoltónak még mindig elmehet. Valamelyik figyelmesen leleményes rendező legalább egy tűzoltószerepet ráoszthatna. De hát akart ő pilótává válni, dolgozott kórházban és hajléktalanszállón, megfordult olyan helyeken, amelyeken roppant fontos a hivatástudat. Játszott és játszik is alternatív együttesben, képviseltette magát a Krétakörben, alapító tagja volt, a KoMa csapatának, Garaczi László Plazma című darabjával, rögtön friss, nyers, elementáris, a nézőket is az előadás részeseivé tévő, vagányul, de játékosan provokáló produkcióval jelentkeztek.

Nem volt oda a kőszínházakért, de Csizmadia Tibor igazgatása alatt néhány évig Egerben jól érezte magát. Erőteljesen tragikus volt A velencei kalmár címszereplőjeként, tüneményes, groteszk mesefigura, ügyeskedően rafinált Fehér Nyúl az Alizban. És nekiszabadultan, az őrültségig menően komédiázott a Csörgess meg! című, a mobiltelefonok tébolyát élvezettel kifigurázó produkcióban. Ezt egykori szeretett osztályfőnöke, Máté Gábor rendezte, aki azóta a Katona József Színházban a direktora. A Katonában szakmai otthonra talált, igazán nem állítható, hogy ül a babérjain, csak a saját színházában hét produkcióban szerepel.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón néhány esztendővel ezelőtt már megválasztották a legjobb harminc év alatti színésznek, és akkoriban a színikritikusok is a legígéretesebb pályakezdőnek tartották. Most, hogy harminc éves múlt, A csemegepultos naplója már az ígéret beváltása. Tűzoltókat megszégyenítő elhivatottsággal halad előre a pályáján.

Bóta Gábor

Megosztás: