A jeleket követve jutott el a színházhoz

Lovas Rozi: „Mindenkinek megvan a saját útja, amin végig kell mennie”

Tehetséges, fiatal és gyönyörű. Figyelemreméltó művész, aki immár másodszorra vehette át a POSZT-on a legjobb harminc év alatti színésznőnek járó elismerést. Idén Bródy Sándor: A tanítónő című színművében Tóth Flóra alakításáért kapta meg a Fidelio díjat, miközben a Színikritikusok díjátadóján is méltatták. 

– A telefonban említetted, hogy próbáról érkezel. Min dolgoztok? 
– Jeney Zoltán: Rév Fülöp című regényének színpadi adaptációját fogjuk színre vinni, Göttinger Pál rendezésében. Ez egy igazán mesés darab, szerintem a gyerkek szeretni fogják majd. Ezt követően Molnár-Keresztyén Gabriellával kezdjük el próbálni Puskin sodró, szerteágazó történetélt az Anyegint. Úgy tűnik, hogy az évad végén Szálinger Balázs: Köztársaság című előadásában is benne leszek, amit Keresztes Attila visz színre. De Miskolcra is visszatérek, ott is lesz egy bemutatóm.
– Látom, nem unatkozol… 
– Szeretem, ha le vagyok terhelve. Jó érzéssel tölt el, ha bíznak bennem, ha építenek rám. Lassan egy éve vagyok a Magyar Színházban, ahol egy nagyon jó, inspiráló, melegszívű társulatra találtam. Óriási szeretettel fogadtak, és elképesztő nyitottsággal közeledtek felém. Emellett persze örömmel tölt el, hogy ebben az évben, ha csak egy előadás erejéig is, de részese lehetek a Kiss Csaba által vezetett miskolci társulatnak. Rögtön a főiskola után tőlük kaptam az első megkeresést, és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Jó időben, jókor jó helyre kerültem, ahol nagyon jóféle művészi energiák találkoztak.
– Ráadásul Miskolcon elképesztő feladatokat bíztak rád, eljátszhattad Stellát A vágy villamosából, Mását a Sirályból, Tóth Flórát A tanítónőből. Bírtad a terhelést? 
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el, de közben ez a fajta kimerültség rettentően inspirált. Arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Az évadot Móricz Zsigmond: Úri murijával kezdtünk, amit Keszég László rendezett. A darabban Rozika szerepét kaptam, aztán Stellát a Vágy Villamosában, majd a Hamletben Opheliát. Itt megpróbáltam a szerepre ragadt korábbi sztereotípiákat lefejteni, és egy személyes figurát megmutatni. Ezt követte Bródy Sándor: A tanítónő című előadása, amiben életem első címszerepét, Tóth Flórát játszottam. Nagyon felemelő volt ez a munka, a karakterrel iszonyatosan összenőttünk. Igazi egymásra találás volt ez, a szó legnemesebb értelmében. A kiváló kollégáknak és a rendezőnek, Rusznyák Gábornak köszönhetően nagyon erős lett a darab. Az 1900-as évek elején játszódó történetet sikerült, szinte észrevehetetlenül, finoman aktualizálni.
– Rögtön utána a Sirályban játszottál. Mása szerepével mennyire tudtál azonosulni?
–Valójában nagyon távol éreztem magam a karaktertől. Aztán képletesen tettem egy lépést hátrafelé és messziről próbáltam megvizsgálni a figurát. Igyekeztem a saját életemből táplálkozva felépíteni őt. Nekem is volt olyan periódusom, amikor kilátástalannak láttam mindent. Tisztában voltam azzal, milyen az mikor a belső feszültségtől elkezdi magát marcangolni az ember. Tudtam mire építeni.
– Világ életedben arról álmodtál, hogy egyszer színpadon állva különböző figurák bőrébe búja nyűgözöd le a közönséget? 
– Azt gondolom, hogy születésünktől fogva a lelkünk legmélyebb bugyraiba el van ültetve, miért is érkeztünk erre a földre. Ugyanis semmi nem ok nélkül történik. Már önmagában az is nagy feladat, hogy rátaláljunk a saját utunkra, arra, hogy mit kell elvégeznünk az életünk során. Nyilván van, akinek hosszabb, van, akinek rövidebb ideig tart ez az útkeresés. A középiskolás éveim alatt nem éreztem túl jól magam a bőrömben, nem találtam saját magam. Sokat jártam színházba, és emlékszem ott fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt szeretném csinálni. Belülről pedig folyamatosan egy megmagyarázhatatlan vágy hajtott a színpad felé. Az érzéseimet nem igazán mertem másokkal megosztani, így egyedül indultam el ezen az úton. Miközben féltem, harcoltam, civakodtam magammal. Nem voltam biztos magamban.
– Aminek az lett a vége, hogy inkább jelentkeztél az ELTE-re.
– Önbizalom nélkül, felkészületlenül futottam neki a Színműnek, ahol már az első rostán kiestem. Amikor második alkalommal is kudarcot vallottam, akkor úgy éreztem, ennél világosabb jelet nem kaphatok az égiektől, hogy nekem nem ez az út van kijelölve. Így hát jobb híján két évig jártam az ELTE filmelmélet–olasz szakára, ahova rögtön érettségi után felvettek. A nyelvet szerettem, a film is érdekelt, hát elhitettem magammal, hogy ez jó irány lesz. Egy idő után viszont gyanússá vált, hogy az a belső vágy, szerelem, ami a színház felé hajtott, valahogy nem akar elmúlni. Azt gondoltam, talán ez se véletlen, talán ezt a nem múló érzést is égi jelként kell felfognom. Jelentkeztem a Keleti István Művészeti Iskolába, ahova felvettek. Ez volt az első sikerélményem. Innentől kezdve olyan tiszta és egyértelmű volt számomra minden. A következő évben pedig felvettek Kaposvárra.

A cikk folytatása a Pepita Magazin 2014. novemberi számában olvasható.
Megosztás: