A Frappa magazin az Othellóról

Mi történik akkor, ha új rendező érkezik egy társulathoz? Mi lesz, ha ő változtatást akar, minden áron. Ha mindenek felett ragaszkodik az elveihez? Ha pletykálkodás kezdődik, és már nem a bemutató a lényeg, hanem hogy egy férfi megfojtja-e a feleségét?

A kaposvári Csiky Gergely Színház darabjában kis hazánk egyik vidéki színháza a helyszín, ahol éppen a Csárdáskirálynő esti előadásába csöppenünk. Van itt ének, tánckar, bohóckodás, minden, ami egy Kálmán Imre operettbe illik. Tetszik is a népnek! Csak a frissen érkezett főrendezőnek nem, aki ennek hangot is ad: a szemünk láttára egyszerűen kisétál az előadásról. Másnap szavakba is önti ellenvetéseit, és hiába győzködik a színház tagjai, nem tágít: Shakespeare Othelloja lesz a követkő premier. Az igazgató, a gazdasági vezető, a neves színészek hiába bizonygatják, hogy az itteniek csak operettre hajlandóak pénzt adni, ezért is van most éppen a Csárdáskirálynő a soron. Az újonnan érkezett mégsem változtat az elhatározásán.

A szó elhangzott, a döntés megszületett: Othello lesz és kész!

A szófogadatlan, fiatal főrendező, Debrődy ezután újra szembe fordul az íratlan szabályokkal: nem a megszokott, előre ismert személynek adja a női főszerepet, hanem a fiatal szendének, Pálmai Violának. Ezzel pedig nemcsak a színház ünnepelt női sztárjának, Szusits Mártának az ellenszenvét és a pletykálkodását sikerül elnyernie, hanem puskaporos hordóvá változtatja a társulatot. Legfőképpen pedig feltüzeli Viola férjét, Barnaki Lászlót, a legfőbb férfi színészt.

Egy idő után pedig már nem az lesz a kérdés, hogy végig tudja-e vinni az elképzeléseit az új rendező, nem is a telt ház, hanem az, hogy az egyre féltékenyebb Barnaki megfojtja-e a feleségét az előadás alatt, vagy sem.

Gádor Béla és Tasnádi István fanyarhumorú írása Göttinger Pál rendezésében kerül színpadra Kaposváron. A hálás alapszituáció, amikor a színész színészt játszik el, könnyeddé teszi a darabot. Csapó Virág csuklóból hozza a primadonnát, Szusits Mártát: nagyszerűen hízeleg, intrikái kifogástalanok. Magának nem meri bevallani, amivel a társulat már régóta tisztában van: eljárt felette az idő, ideje átadni a helyét a fiatalabbnak.

A félreismerhetetlenül jellegzetes orgánumú Sarkadi Kiss János alakítja Barnaki Lászlót, a többre hivatott színészt, aki csak úgy képes elviselni magát, a körülötte levőket és az életet, hogy már reggel részeg. Az előadásra azonban csodával határos módon mindig kijózanodik. Elég pár jól elejtett szó, néhány szurkálódó megjegyzés, és a féltékenység egyre jobban eluralkodik rajta.

Takács Géza jól muzsikál a fiatal főrendező, Debrődy bőrében. Ugyan határozott véleménye van mindenről, az elképzeléseit mégis nagy nehézségek árán tudja megvalósítani. Mégsem torpan meg. Neki itt és most teljesíteni kell, mindegy hány sebesült, áldozat lesz a végén. Bár a darab végére kiderül, legalábbis úgy tűnik, tudja, mit miért tesz. A rendezésben újítani akar, szembemenni a hagyományokkal, hiszen már „az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak!”(Részlet a darabból.)

Kelemen József a nehéz helyzetben levő színházigazgató, Vermes. Eleget kell tennie a nézői igényeknek, meg kell felelnie a felsőbb vezetés elvárásainak, kordában kell tartania az idetett főrendezőt, nehogy helyrehozhatatlan károkat okozzon a színháznak és a nézőknek, a színészekről nem is beszélve.

Grisnik Petra Pálmai Viola, a drámai szende. Ő a sokadik felesége Barnaki Lászlónak, az ünnepelt színésznek. Bizalomhiányban szenved, arra vár, hogy valaki felfedezze a benne szunnyadó tehetséget, hogy kitörhessen férje és a saját árnyékából. Hogy ne csak pár szavas szerepei legyenek. Szereti Barnakit, de egyre nehezebben viseli annak állandó ivászatát, illetve Szusits Márta szurkálódásait.

A teljes megigézett társulatról elmondható, hogy tehetséges emberek, akik megragadtak, itt ragadtak. Akik azt csinálják évek óta, amiben jók. Nem feltétlenül csak lusták, hanem a megbízhatóra mennek, a szokások rabjai. Akik azzal áltatják magukat, hogy a nézők még mindig élvezik az unalomig játszott operettet. Talán nem is történhetne velük annál jobb, mint hogy ideérkezik hozzájuk valaki, aki merőben más, mint ők. Akiben még megvan az erő, hogy merjen, akarjon változtatni. Aki kihívásokra vágyik, és aki unja, hogy több századszorra hangzanak fel a Csárdáskirálynő ismerős dallamai. Aki olyan terepre mer lépni, ami számára is ismeretlen.

A társulat minden egyes tagjának megvan a véleménye a frissen érkezettről. Van, aki merő kíváncsiságból követi, van, aki a lehetőséget látja benne a változásra, a változtatásra, van, akinek mindegy, hogy melyik darabban játssza a főszerepet, van, aki pedig csak sodródik az árral.

És ami a legmeglepőbb: végül teltház lesz. Vajon a nézők is kíváncsiak, vagy csak a botrány vonzza őket a bemutatóra?

A díszlet állandóan változik: hol a Csárdáskirálynő színpadját látjuk, hol pedig a színfalak mögött vagyunk. Ezenkívül a társulat megbeszéléseire, a próbákra és a büfébe is sokszor eljutunk. Állandó pörgés van, nincs megállás. Egyik színben még a Csárdáskirálynő előadását látjuk hátulról, egy másikban pedig már a próbán vagyunk. Az elején kicsit zavaró lehet az állandó mozgás és a forgószínpad, de hamar megszokjuk.

A pikáns helyzet, a jól elhelyezett megjegyzések, a színészek sziporkázása, a rendezés és az írók munkája remek alapanyag. Vicces, és elgondolkodtató darabról van szó. Elgondolkodtató, hiszen mindenkinek magának kell leszűrnie a mű mondanivalóját. Gondolkodásra fel!

Színházat látunk a színházban. Vidéki színházat. Olyat, ahol a színészek jól ismerik egymást, több éve, évtizede vannak „összezárva” egymással, ahol minden apró rezdülésből tudják, mit gondol a másik, egy apró mozdulatból, hogy mit kér inni. Itt nincsenek titkok. Az állóvizet egy kintről érkező tudja csak megmozgatni. Ez persze nem azt jelenti, hogy unalmas az élet, sőt ellenkezőleg. Ugyanúgy vannak itt is pletykák, rossz szándékú emberek, barátok, és nemes lelkűek, mint máshol. A tehetség is jelen van, de néha segítséget kell kapnia, hogy felszínre juthasson. Ha ez nem adatik meg, illetve nem tud vele élni, akkor akár élete végéig mellékszereplő marad.

Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán
Rendező: Göttinger Pál

Megosztás: