Interjú Nagy Dániel Viktor színművésszel
<b> Nagy Dániel Viktor a fiatal színészgeneráció egyik legsokoldalúbb alakja. Szabadúszóként nagyon változatos produkciókban és szerepekben láthatja őt a közönség.…
<b> Nagy Dániel Viktor a fiatal színészgeneráció egyik legsokoldalúbb alakja. Szabadúszóként nagyon változatos produkciókban és szerepekben láthatja őt a közönség.…
Jez Butterworth: Mojo – Orlai Produkció <b><b> Nem úgy értem ezt, lehet-e újat mondani vele, hiszen nyilvánvalóan nem a „mondanivaló” kedvéért vesznek elő egy ilyen s…
<b> A Magyar Rádió gyerekstúdiójától Kőszegig</b> A Kőszegi Várszínház idei saját produkciója Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka, melynek Göttinger …
Völgy: a szó jelentése is egy természet által határolt és némileg elzárt régióra utal, amely menedékként szolgálhat. Száműzetés valami jó helyre, ahol a számű…
A rendező az Ördögkatlanról, oldottságról, személyességről és egy vakmerő beugrásáról is mesélt a Deszkavíziónak. Göttinger Pál idén tavasszal színpadra állít…
Különutasság – így nevezi Kolonits Klára opera-énekesnő azt, amit férjével, Dinyés Dániel zeneszerzővel képviselnek. A művész házaspár szinte a kezdetektől sz…
<b> A Bérczes László rendező-dramaturg és párja, Kiss Mónika szervezte összművészeti fesztiválról Törőcsik Mari mint védnök azt mondta, ez egy olyan hely, ahol öss…
A videó itt látható: https://www.mediaklikk.hu/video/2018/07/28/ordogkatlan-fesztival/
<b> Július utolsó napján indul a 11. Ördögkatlan számtalan programmal, kis ízelítőt tartottak a fesztivál szervezői Pécsen pénteken a kínálatból.</b> Péntek délelőtt t…
<b> Kritika a Kőszegi Várszínház Hajmeresztő című előadásáról</b> A HAJMERESZTŐBEN AZ AZ IGAZÁN HAJMERESZTŐ, HOGY MINDENT FELFORGAT, AMIT A SZÍNHÁZBAN JÁTSZOTT KRIMIKR…
Az elismert színész-zeneszerző az idei POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplő díját érdemelte ki, és beválogatták A kultúra 50 arca című kiadványba is. Szeme…