A III. Hét Domb Filmfesztivál nyertesei

Nagy meglepetésre egy animációs film vitte el a III. Hét Domb Filmfesztivál 1 millió forintos fődíját. Az M. Tóth Géza által rendezett Matches című animáció kapta az idei zsűritől a legmagasabb pontszámot.

Hét kategóriában, hat felnőtt és egy diák kategóriában osztották ki szombaton a díjakat az alkotóknak a Komlói Színház- és Hangversenyteremben tartott gálán. Az Ismeretterjesztő- és természetfilm, az Animáció, a Dokumentumfilm, a Kisjátékfilm, a Nagyjátékfilm és az Egyéb felnőtt kategóriákban az első helyezett 300 ezer forint, a második 200 ezer forint, míg a harmadik 100 ezer forint nyeremény mellett egy oklevelet és a fesztivál szobrocskáját kapta meg.

A Diák kategória nyertesei ugyanolyan értékben (az első 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer forint) tárgynyereményben részesültek a szobor és az oklevél mellett.

A felnőtt kategória alkotásait Ternovszky Béla Balázs Béla – díjas érdemes művész zsűrielnök vezetésével Reviczky Gábor Kossuth – és Jászai Mari – díjas színművész és Thuróczy Szabolcs Magyar Filmdíjas színész értékelte.

A Diák kategória filmjeit Dr. Gyenes Zsolt – egyetemi docens, médiaművész vezetésével Kis-Marics Tamás – médiapedagógus és Odrobina Tamás – pedagógus, zenész, fotóművész pontozta.


A III. Hét Domb Filmfesztivál nyerteseinek teljes listája:

Diák kategória

I. Székely Éva megmenekülése, rendező: Bartúcz Anna
II. Házsongárdi séta, rendező: Kolozsvár Filmműhely (Csibi László szakmai vezető)
III. Majdnem eltoltam, rendező: Lendvai Kristóf

Ismeretterjesztő - és természetfilm kategória

I. Vad Balaton, rendező: Mosonyi Szabolcs
II. Szabó Magda világsikere, rendező: Papp Gábor Zsigmond
III. A fehér szarvas, rendező: Török Zoltán, társrendező: Hargittai László

Rajz -és animációs film kategória

I. Kippkopp a hóban, rendezők: Fabók Szilvia, Tama Mikori
II. Az utolsó vacsora, rendező: Rófusz Ferenc
III. Bela, rendező: Tóth Roland

Dokumentumfilm kategória

I. Könnyű leckék, rendező: Zurbó Dorottya
II. A mi Kodályunk, rendező: Petrovics Eszter
III. Piedone nyomában, rendező: Király Levente

Kisjátékfilm kategória

I. Susotázs, rendező: Tóth Baranabás
II. Szokásjog, rendező: Füzes Dániel
III. Szerepzavar: rendező: Szirmai Márton

Nagyjátékfilm kategória

I. CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot, rendező: Topolánszky Tamás Yvan
II. Örök tél, rendező: Szász Attila
III. Virágvölgy, rendező: Csuja László

Egyéb kategória

I. 2018 BRB Nature and Hunting Films promóciós videó, rendező: Budavári Roland Barnabás
II. FightinGravity, rendező: Ferencz Péter
III. Arany Timi - Tökéletes verzió videóklip, rendező: Gundy Kristóf

A III. Hét Domb Filmfesztivál fődíja

MATCHES (animáció kategória), rendező: M. Tóth Géza