Egyik herceg után jön a másik

A Diótörő hercege után a Bob herceg koreográfiáját készíti Gulyás Anna a Móricz Zsigmond Színházban. Ez lesz a negyedik premierje városunkban.

A 2015-ben elkészült Taurin trauma nem okozott traumát a művész számára, amit bizonyít, hogy őt kérték fel teátrumunkban az Ájlávjú, majd az ugyancsak Olt Tamás által rendezett Diótörő herceg koreográfusának. Ezekben a napokban nagy erőkkel folynak a próbái Huszka Jenő Bob herceg című nagyoperettjének, amelyet Göttinger Pál visz színre. Az előadás mozgásvilága ugyancsak a remek táncos-koreográfus elképzeléseit tükrözi majd.

– Hercegi munkák várnak engem újabban Nyíregyházán – nyilatkozta derűsen lapunknak. – Az elmúlt évben már dolgoztunk együtt Göttinger Pállal a Budapesti Operettszínházban A Macskadémon című albérleti revüben, amelyet szintén ő rendezett. Akkor is remek volt a közös munka. Szeretem ezt a várost, amely a kedvencemhez, Szegedhez hasonló ékszerdoboz. A társulatról is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Mindig olyan szeretettel fogadnak, mintha én is tag lennék itt. Örülök, hogy a Táncfarsangon az elmúlt évben és az idén is szerepeltünk a Móricz Zsigmond Színházban a C.iC projekttársulattal, amelyet én hoztam létre alkotó táncművész kollégáimmal. A Makrancosnak és a Fekete kutyának szintén én készítettem a koreográfiáját. Remek az itteni színészek munkamorálja. Generációnként és iskolánként eltérő az előképzettségük, de a kreativitásuk határtalan. Vannak, akik már szinte fizikai színházi képzést kaptak. Őket tulajdonképpen lehetetlen a mozgás terén túlterhelni. Nekem inkább arra kell ügyelnem, nehogy az előadásban „túlmozgassuk” a művészeket, ami esetleg a hangi elvárások rovására menne – mondta Gulyás Anna.

A teljesség igénye nélkül szólt Kónya Merlin Renáta fantasztikus mozgásáról, a Nagyidai Gergő és Horváth Viktor sajátságos mozdulataiban rejlő humorról. Kiemelte, hogy Kosik Anita és Nyomtató Enikő műfajilag eltérő mozgásokban egyaránt otthonosan tud mozogni. Gyuris Tibor is fantasztikus dolgokra képes a színpadon, s megemlítette, hogy Horváth Margitnak nem csak a hangja volt bámulatos a Taurin traumában. A Bob herceg esetében a rendezővel együtt az a fő céljuk, hogy a közönség egy igazi nagyoperettel találkozzon, annak minden elvárásával együtt: hatalmas tablókkal, tágas térmozgatással, humoros és filigrán táncbetétekkel. Az operett nagyon kötött műfaj, de azon belül igyekszik az összes lehetőséget kiaknázni. A nagy képek dominálnak az előadásban, amelyben kórus lesz a színpadon, emiatt nem lehet „túltáncolni” a dolgokat, azonban egy-két szám erejéig minden színésznek a tánctudását is lehetősége lesz megmutatni.


Gulyás Anna (Fotó: Ania Jopp)


Forrás: Sz. Kántor Éva lokal.hu / http://www.moriczszinhaz.hu