Ezerrel pörög a Szputnyik Hajózási Társaság


2009. október 19.
A napokban debütáltak Kölnben Tasnádi István Tranzitjával, itthon több premiert is terveznek, etűdöket forgatnak és kiállítást szerveznek. Közben Bodó Viktort ismét jelölték Nestroy-díjra.
A grazi koprodukció után a Szputnyik csapata (kiegészülve Láng Annamáriával, Pető Katával, Anger Zsolttal, Czukor Balázzsal és Vinnai Andrással) ismét német nyelvterülten, a kölni Halle Kalkban mutatta be október elején Tasnádi István Tranzit című darabját. Tasnádi a sok-nemzetiségű közegből érkező színészekhez alakította és új jelenetekkel gazdagította az eredeti szöveget. A magyar színészek mellett vendégként vett részt a nagy kritikai sikert aratott munkában Pascal Raich, aki Bodó mindhárom grazi produkciójának díszlettervező-munkatársa volt, és a szintén a grazi előadásokban zeneszerzőként és zenészként közreműködő, ugyancsak német Klaus von Heydenaber.

A kölni bemutató után a Szputnyik csapata itthon folytatja a munkát. Első bemutatójukat Luke Rhinehart A kockavető című regénye alapján Vinnai András és Bodó Viktor írja s utóbbi rendezi is egyben. A bemutató 2010. január 10-én lesz. A következő premier Edward Bond Szűk ösvény a messzi éjszakra Göttinger Pál rendezésében, majd az évad végén párhuzamosan készül két produkció is. Abszurd-szürreális-groteszk "törmeléket" mutatnak be, amelynek a rendezői csapata még egyeztetés alatt áll, majd a sort Kovács Dániel rendezése zárja.

Az évad során a színházi munkák mellett Liftkezelő címmel etűdöket forgat a társulat Kárpáti Péter és az általa kiválasztott írók munkái alapján, valamint kiállítást szerveznek Bujtás Mónika képző- és Varga Imre fotóművészünknek.

Továbbra is műsoron marad a Bérháztörténetek 0.1, amely november 14-én Budapesten a Szputnyik Műhelyben, november 25-én pedig a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon lesz látható, amelyben már a társulat új tagjai, Téby Zita és Molnár Gusztáv is láthatók, valamint a HOPPart Társulat A kis vakond, akinek a fejére csináltak című előadása. A társulat további új tagjai Róbert Júlia dramaturg és Székely Rozi színész, aki már korábban is játszott a Bérháztörténetekben és a Terecskében.

A Szputnyikkal kapcsolatos további hír, hogy a közelmúltban osztották ki Bécsben a legtekintélyesebb osztrák színházi elismeréseket, a Nestroy-díjakat. Tíz kategóriában talált gazdára az elismerés; Bodó Viktort a grazi színházban rendezett Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című előadásért - amelyet a grazi társulattal és saját csapatával, a Szputnyik Hajózási Társaság magyar színészeivel állított színpadra - a legjobb rendező díjára jelölték. A három jelölt - Bodó mellett Christoph Schlingensief (színházi és filmrendező, performer, a német nyelvű színház egyik legkülönlegesebb alkotója) és Martin Kusej (színházi és operarendező, évekig a salzburgi Ünnepi Játékok színházi programjának vezetője) - közül végül Martin Kusej kapta a díjat jelképező szobrocskát.

Bodó Viktor tavaly már elnyerte a Nestroy-díjat, akkor a - szintén Grazban rendezett - Alice című előadás látványáért.