Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméltük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





ELINDULT A NYINYERNYA AZ OPERABEAVATÓ KVÍZMŰSORA

Elkezdődött a Nyinyernya című szórakoztató műsor, amely a Delta Produkció hatalmas sikerrel futó Operabeavató műsorának online változata, Göttinger Pál műsorvezető és Dinyés Dániel kvízmester szervezésében.

A műsort a Produkció közösségi oldalán követhetik nyomon az érdeklődők, minden harmadik napon. Olyan művészek vesznek részt az online műsorban, mint Kolonits Klára friss Kossuth-díjas operaénekesnő valamint, Bordás Barbara, Bucsi Annamária, Erdős Attila és Kiss András.

A Delta Produkció egyik hatalmas sikernek örvendő kezdeményezése az Operabeavató előadás. Göttinger Pál rendezőnek és Dinyés Dániel zenei vezetőnek az a célja a kezdeményezéssel, hogy az operát mint műfajt közelebb hozzák az emberekhez. Így egy szórakoztató és szerethető előadássorozat született.

„Először az az ötlet jött, hogy társasozzunk távolról – egész egyszerűen azért, mert hiányzunk egymásnak, de közben szeretnénk fegyelmezettek is lenni a karantén miatt. Utána merült fel, hogy ha már összejövünk társasozni, akkor hamisítsunk egy saját műfajt, fejet hajtva generációk komolyzenei “beavatója”, a Ki nyer ma? előtt – és tegyünk nyilvánossá egyszersmind, bevonva ezzel az otthoni társasozás közösségébe az Operabeavató nézőit is. A többi meg adta magát – videókonferencia, és annak a felvétele. A Ki nyer ma? azért is jó választás, mert mindig minden játékos nyert (a kérdés csak az volt, hogy KI nyer ma?!), azaz van benne valami ironikus és nosztalgikus is. Mind nyerünk vele” – mesélt Göttinger Pál a műsor létrejöttéről. 

Az első adásban résztvevő művészek Bordás Barbara, Bucsi Annamária, Erdős Attila, Kiss András és Kolonits Klára komoly feladat előtt álltak, hiszen öt alkalommal két opera cím közül kellett eldönteni, melyik nem létező mű.

Az első játékot a friss Kossuth-díjas Kolonits Klára nyerte.


Megosztás: