15 PÁLYAKEZDŐ SZÍNÉSZT SZERZŐDTETETT A NYÍREGYHÁZI SZÍNHÁZ

Új és „nagy visszatérő” rendezők, ismert és fiatal vendégművészek, különleges repertoár, valamint változatlan jegy- és bérletárak – ezeket kínálja az induló évadban közönségének a nyíregyházi színház.

A Móricz Zsigmond Színház közleménye:

Idén a Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a VIDOR Fesztivál zárása után két nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését. A hivatalos rendezvény előtt a társulat kiránduláson vett részt Tiszadobon, ahol egy közös ebédet költöttek el, majd az Andrássy-kastélyt és gyönyörű kertjét tekintették meg. Az új évad izgalmasnak ígérkezik: hét nagyszínpadi (öt felnőtt és két gyermek), négy kamara, és kettő Művész stúdiós bemutató várja majd a nézőket. A társulati ülés zárásaként hivatalosan is felavatták a Krúdy Kamara teljesen átalakított és megszépült nézőtéri előcsarnokát.

„Az egyenletesen emelkedő színvonal, a folyamatos fejlődés igénye és lendülete kötelez, a Móricz Zsigmond Színház vezetése az új évadban is izgalmas produkciókkal, sok újdonsággal, olyan előadásokkal készül, melyek nemcsak a repertoárt frissítik fel, de ismét nagy közönségkedvencek is lehetnek. Az elmúlt évhez hasonlóan bemutatóval kezdjük az évadot, a Krúdy Kamarában a Nyíregyházára hosszú évek után visszatérő Verebes István rendezi a Színházi bestiák című, az európai színpad első színésznőiről szóló darabot. Visszatérő vendégként fogadhatunk két olyan alkotót is, akik korábban már sikerrel dolgoztak nálunk, A balekkel igazi progresszív szórakoztató előadást létrehozó Fehér Balázs Benőt, illetve az Idősutazást és a Chicagót színpadra állító Szőcs Arturt. Most mindketten egy-egy komoly, de ugyanakkor izgalmas feladatot kaptak, a klasszikus világ- illetve magyar drámairodalom egy-egy remekművét: a Mesél a bécsi erdőt, és Móricz Zsigmond Úri muri című drámáját. Ez utóbbi produkcióval színházunk a száznegyven évvel ezelőtt született író, intézményünk névadója előtt is tiszteleg” – indította az évadnyitót Kirják Róbert ügyvezető igazgató.

Szintén rutinos visszatérőnek számít a többszörös díjnyertes Illatszertár rendezője: Mohácsi János, valamint Szente Vajk, aki a Meseautó kirobbanó közönségsikere után idén is nagy dobásra készül, mégpedig egy ősbemutatóval, a 9-től 5-ig című musicalt viszi színre. A visszatérők csapatát erősíti Simon Kornél is, aki az Oscar virtuóz komédiázása után Karinthy Frigyes örökzöldjét, mindnyájunk kedvenc kamaszkori élményét, a Tanár úr kéremet rendezi a Krúdy Kamarában, zenés változatban. A „hazai csapatból” természetesen nem maradhat ki Göttinger Pál sem, aki a tavalyi Bob herceg után a Krúdy Kamarában rendez egy sajátos világú, egyszerre költői, kegyetlen és pokolian mulatságos ír darabot, Conor McPherson Tengeren című alkotását. Tavaszi bemutatóink rendezői először dolgoznak színházunkban, de mindketten a szakmában komoly szakmai tapasztalattal bíró, értő és érzékeny alkotók: a nagyszínpadon Horváth Péter állítja színpadra a Sógornők című kortárs kanadai vígjátékot, a Krúdy Kamarában pedig Mészáros Tibor jegyzi a filmen és színházban egyaránt nagy sikert aratott krimi-klasszikust, a Várj, míg sötét leszt.

Színházunk továbbra is fontosnak tartja, hogy lehetőséget adjon fiatal alkotóknak a bemutatkozásra, termékeny és sokrétű kölcsönhatást létrehozva ezzel a társulat és az új energiákkal érkező, gyakran új látásmódot, izgalmas formavilágot képviselő fiatalok között. Idén az ifjúsági és gyermekelőadások rendezői egy kivételével először dolgoznak nálunk, bízunk benne, hogy ez egy hosszabb távú, gyümölcsöző kapcsolat első állomása lehet. A nagyszínpadon Szilágyi Bálint készít újfajta, korszerű adaptációt Farkas vs Piroska címmel, ezt követi Papp Dániel a maga szintén eredeti, a színház számára írt Ezeregyéjszaka feldolgozásával. Az itthon és külföldön egyaránt sikerrel dolgozó, több díjat nyert Valcz Péter a Művész Stúdióban az Állati színjáték előadással korunk virtuális világában keresi az emberi természet határait. Varga Péter, a másik stúdiós gyermekprodukció rendezője már többször dolgozott nálunk, mindig a legkisebbek és az idősebbek örömére egyaránt – az idei évadban a Púpos lovacska című mesét állítja színpadra.

Számos vendégjátékon szerepeltünk a nyáron, a Szarvasi Vízi Színház fesztiválján pedig az Oscar elnyerte a Legjobb díszlet díjat. Idén is köszönthet majd vendégművészeket a színház, egyrészt olyan ismert színészek neveivel találkozhat a közönség, mint Gubik Petra, Gulyás Attila, Kálid Artúr, Kulcsár Viktória, Mertz Tibor. A pályakezdő színészek közül érkezik hozzánk Józsa Bettina, Szalay Bence, Fodor Boglárka, Georgita Máté Dezső, Hajdú Péter, Jenővári Miklós, Litauszky Lilla, Osváth Judit, Zakariás Máté, és a névsor még kiegészül az előző években már bemutatkozott, szintén pályájuk elején járó fiatalokkal. 3 színészhallgató pedig gyakorlatát tölti majd Nyíregyházán: Kerék Benjamin, Kováts Vera, Staub Viktória.

Nyíregyháza város önkormányzatának, valamint az előző évad eredményeinek köszönhetően idén is jelentős anyagi ráfordítások történtek a műemlék épület belső modernizációjára. Teljesen átalakították a Krúdy Kamara nézőtéri előcsarnokát, és modernizálták a berendezését. Emellett számos technikai és esztétikai felújítást végeztek el a nyáron.

„A 2019/2020-as évad bérleteinek értékesítése folyamatban van, de már másfél hónappal a kamara bérletek értékesítésének zárása előtt 10 százalékkal emelkedett a kamarabérlet tulajdonosok száma”– mondta el Kirják Róbert, aki a társulat nevében ismét megköszönte a bérletesek töretlen bizalmát, majd hozzátette: „mivel idén október 13-ig tart a bérletezési időszak, aki még nem vásárolt bérletet, természetesen még megteheti.”

A debütáló Zenés VIDOR Nyár, a Rózsakert Szabadtéri és a VIDOR Fesztivál színházi előadásaira is óriási volt az érdeklődés. A nyári Rózsakert Szabadtéri és az összművészeti VIDOR programsorozatot szervező színház ügyvezetője elmondta, a Rózsakert Szabadtéri Színpad 12 előadására több, mint 10 ezer néző volt kíváncsi, a 2017-es adatokhoz képest így több, mint duplájára nőtt a jegybevétel. 8 szabadtéri kultfilm vetítésére a szeszélyes időjárás ellenére – összesen közel 1500 néző volt kíváncsi.

A korábbi évekhez hasonlóan a VIDOR hagyományos versenyprogramjára idén is rendkívüli volt az érdeklődés, az előadások majd mindegyike teltházzal mutatkozott be. A 32 előadás mintegy 7000 néző előtt, az előző évivel összehasonlítva 44 százalékos bevétel-növekedést produkált, mely a VIDOR új helyszíneként is igen jól debütált Rózsakert Szabadtéri Színpad megnövekedett férőhelyeinek is nagy mértékben köszönhető.