FÉLEZER PROGRAM VÁR AZ IDEI ÖRDÖGKATLANON

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál, amely minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart – hangsúlyozták a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a főszervezők. Kiss Mónika és Bérczes László bejelentették: az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának 10. évfordulójáról is.

Minden évben komoly túljelentkezés mutatkozik az Ördögkatlanon szereplő színházi produkciókra – jegyezte meg Kiss Mónika, hozzátéve: idén a nagyharsányi Fidelio Színpad bekapcsolódásával kilencre bővül a színházi játszóhelyek száma, másrészt több produkcióból három-négy előadást is hirdetnek. Hamvas Béla Karneváljából a k2 Színház készít hat-nyolcórás, “vándorlós” előadást, a Sztalker Csoport Shakespeare Vízkeresztjét dolgozza fel, Kodály Háry Jánosa pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusa közreműködésével lesz hallható.

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója elmondta, programjaik jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép majd fel mások mellett Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band.

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója elmondta, programjaik jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép majd fel mások mellett Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band.

Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója hangsúlyozta, hogy a könyves műhely fő feladatának a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatását tartja. Ennek jegyében hirdetik meg fesztiválprogramjukat is: verseket visz Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Boldizsár Ildikó meseterápiát tart; Tompa Andrea Omerta című regényéből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei készülnek felolvasószínházi előadással. 

Reisz Gábor filmrendező elmondása szerint először élheti át, hogy díszvendég legyen valahol, ennek örömére fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt Veiszer Alindával, de levetítik mindhárom eddigi filmjét is (Nekem Budapest, VAN valami., Rossz versek).

Ismét Nagyharsányban ad koncertet Péterfy Bori, Háy János író Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti kötete kapcsán idézi meg több magyar író és költő alakját, míg Göttinger Pál rendező a kisharsányi Kovács Udvarház programjáért lesz a felelős: itt reggel nyolctól hajnali háromig koncertek, színház, versenyek, workshopok várják a fesztiválozókat.

Nagyszabású produkcióra készül Kovács Gerzson Péter. Mint a koreográfus elárulta, Pina BauschSzegfűk című darabjának egyik világhírű jelenetét, az Évszakok vándorlását dolgozza majd fel a közönség közreműködésével. Nem csupán művészeti programokkal készül azonban az Ördögkatlan: Romsics László, a villányi Csányi Pincészet vezérigazgatója például arról számolt be, hogy a pince két napra megnyitja kapuit, és a látogatók elkészíthetik majd saját borházasításukat is.

A rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programja a www.ordogkatlan.hu honlapon érhető el.

Forrás: MTI, Színház.org



600 kilométer 100 guinness (4) a csemegepultos naplója (211) a gyáva (1) a gyermek és a varázslat (3) a haramiák (32) a hülyéje (19) a kék hajú lány (2) a kéz (48) a kis kéményseprő (2) a köpeny (29) alapítvány a magyar színházakért (3) alba regia szimfonikus zenekar (7) aldi női futógála (1) aNNa (28) anyám éhesnek tűnik (3) aradi kamaraszínház (3) aranytíz (4) archívum (2) arden (1) az elvarázsolt disznó (12) az ember tragédiája (1) baal (1) babel sound (1) baja (1) balatonboglár (2) balatonfüred (2) balfácánt vacsorára (25) bálna (2) bárka (258) bencs villa (1) bisb (1) bivaly-szuflé (54) bob herceg (34) börtönrádió (2) bsi (1) budaörs (5) budapest improv show (9) budapesti kamaraszínház (1) budapesti vonósok (10) budoár kiállítás (1) busz-színház (11) caminus (70) castel felice (34) castel felice vizsga (5) centrál (3) club70 (1) cosí fan tutte (45) cupido és a halál (30) cv (1) családi játszmák (59) családi ünnep (3) cseh tamás (4) csíkszerda (55) csoportterápia (17) csukás-díj (10) dankó rádió (1) danubia zenekar (1) debreceni tavaszi fesztivál (1) delila (2) deszka fesztivál (19) díjak elismerések (1) don juan (3) dráma kortárs színházi találkozó (6) drámaíró verseny (1) due (1) dunapart (6) dunaújváros (1) egri tavaszi fesztivál (1) egy kiállítás rémei (1) éhség (8) élnek mint a disznók (13) előadásszámok (1) email (1) english (20) erkel (2) erkel színház (62) ernani (4) érzékenyítő fesztivál (1) esztergom (1) europa cantat (7) ezek mennek (43) fellegek (14) fiatal írók (1) fidelio színházi est (3) finito (16) firkin (237) fogság (1) francia sanzonest (2) friss hús (2) furnitur (49) füge (121) gianni schicchi (26) gödöllő (1) grisnik petra (2) gusztinak megjött az esze (1) gyerekstúdió (1) gyilkosok (1) gyógyír északi szélre (84) győr (5) gyulai várszínház (5) hajmeresztő (27) halál hotel (24) halastó (116) hangoló (1) harminchárom változat haydn-koponyára (92) háromszögek (25) hatok csoport (1) hatszín teátrum (31) hazug (1) hét domb fesztivál (2) hetedik alabárdos (1) hetedik mennyország (15) hírek (3) hírszerzők (1) hogy szeret a másik (3) hol (4) hoppart (1) hrabal-vurstli (14) humorfesztivál (6) így tanultam meg vezetni (1) imprójam (1) imprómaraton (3) in medias brass (1) in memoriam cseh tamás (4) interjú (70) jak (2) jászberény (6) jegyek (1) jó kérdés (8) junior príma (4) jurányi (52) kaposvár (135) katona (73) képek (275) kibelátó (13) kicsi szívem kávéba pottyant (1) kisfaludy színházi fesztivál (1) kisvárda (8) kmtg (1) kolozsvár (32) koma (38) komárom (5) komédium (1) kortárs drámafesztivál (15) kórusok éjszakája (50) kőszeg (51) kritika (422) kritikusdíj-átadó (15) kuk (3) kultkikötő (4) kultúrfürdő (26) kurátorok (9) láthatatlan állomás (4) leenane szépe (29) leonardo (1) lev&te (2) limerick-bajnokság (7) líra és epika (38) london (1) love and money (73) love and money vizsga (9) macskadémon (32) madách színház (4) madame poe (7) mágnás miska (13) magyar rádió (14) magyar színház (137) magyar színházi társaság (3) manhattan short (5) manna (101) margó irodalmi fesztivál (7) más olvasnivaló (3) menház színpad (27) merlin (4) mikor (3) mindenütt jó (34) mindenütt nő (1) miskolc (1) mojo (51) momentán (109) monodráma fesztivál (9) most fesztivál (6) mozart-kommandó (2) mozgófénykép (43) mu (5) múzeumok éjszakája (1) művészetek palotája (13) művészetek völgye (21) nagykanizsa (1) naptár (1) nefelé (2) nemzeti filharmonikusok (7) nézőművészeti kft (46) nézőpont színház (9) nofilter (3) nyílt nap (4) nyíregyháza (302) nyolc nő (25) óbudai társaskör (28) operabeavató (104) operaház (71) operajátszóház (10) operamacera (7) operettszínház (33) orlai (437) othello gyulaházán (41) ők (2) ördögkatlan (230) örkény (1) örkény vurstli (5) pájinkás jános (1) pannonhalma (2) papp jános (1) párkák (43) patália (2) pécs (9) pécsi egyetem (2) pesti barokk (84) pesti magyar színiakadémia (16) petőfi irodalmi múzeum (1) placcc (30) pokol (10) portré (1) postart (1) poszt (63) poznan (1) pozsonyi piknik (4) projekter (1) rádió (1) radnóti (44) remény (10) rendezők viadala (2) rév fülöp (34) rögvest (20) russian indie film fesztival (1) shots festival (1) sinaia (1) sly (52) snowman (6) soharóza (82) sokszemközt (1) somló cirqsz (7) song-óra (1) sopron (1) stockholm (2) susotázs (115) szabadesés (37) szeged (87) székely-könyv (2) szemes fesztivál (2) szent imre (1) szentendrei teátrum (3) szép heléna (21) szfe (10) színházak éjszakája (28) színházi törvény (1) szívem szeret (4) szkéné (29) szombathely (27) szöveg (4) szputnyik hajózási társaság (25) táblázat (1) tárgymutató (1) tartalom (2) tatabánya (43) telefondoktor (156) temesvár (46) tengeren 2008 (101) tengeren 2019 (43) térkép (1) terminál workhouse (3) teszt (16) thália (52) the irish coffee (39) thealter (15) tilos rádió (3) tivoli (3) tóbiás és az angyal (30) trefort színjátszó fesztivál (1) váci dunakanyar színház (1) vágánybenéző (11) van egy határ (27) városmajor (6) vaskakas (1) vera (1) vidéki színházak fesztiválja (12) vidor fesztivál (79) vigadó (2) visszaszámláló (1) volt egyszer egy ndk (3) vonalhúzás (34) zalaegerszegi kvártélyház (16) zeneakadémia (1) zichy major (1) zsolnay negyed (3)