Fehér Elephánt a Tóbiásról

A tárgymutatóban: , ,
Jonathan Dove már az Elvarázsolt disznó c. művével bizonyította a "közösségi opera" létjogosultságát. A Halastó után most a Csíkszerda Kórus veselkedett neki az újabb, bibliai témájú meseopera színre állításának. Grandiózus munka! Először is a teljes szereplőgárda fordítja le a szövegkönyvet, feláll a 100, igen, száz/!!!/-tagú kórus, na meg a majdnem ugyanakkora gyerekkar. Megszerkesztik a kottákat, összeverbuválódik a zenekar, betanulják a szólamokat. Az eredetiben operaénekesek játszották a szerepeket, itt most a kórusból kerülnek ki az énekesek is. 
A színpadkép egyből elvarázsol, színes ruhák lógnak a falakon, a padlót is tonnányi tarka ruhacsomó borítja. Várakozva üldögélünk, közöttünk jár fel s alá a fantasztikus göncökbe öltözött társulat . Mindenkinek egyénített, saját jelmeze van, mérhetetlen fantáziával alkotott hippis csodák, a látvány a tíztagú díszlet-jelmez design csapat tobzódó mesterműve.
Tóth Árpád vezényletével hatásosan szól a zenekar, a kórusok meg egyenesen lehengerlőek. A szenvedő nép, piaci sokadalom hangja, kisebb csoportok pedig a verebek, halak megszemélyesítői. Göttinger Pál rendezőművészete zászlókkal, leplekkel jeleníti meg az erdő rengetegét, a folyót, a hegyet, a természet hangjai elementárisan zúgnak, a mozgások stilizált eszközökkel éltetik a cselekményt. 
Lényegtelen, ki énekel jól és jobban, Tóbit és Raguel: Turchányi Márton és Dániel, az ördögi Ashmodeus, Bartha Attila és a hét háztáji őrző-védő ember meggyőző lelkesedéssel hozza figuráját, a címszereplő Botlik Tibor Tóbiásának, Annaként Szabó Eszter-nek oroszlánrésze van a sikerben. A két feleség, Pribay Veronika és Nagy Ida igen árnyalt, szép énekléssel tűnik ki, Rafael, az angyali sugárzású Joós Andrea színpadi létezése maga a mitikus mennyei ajándék.
Elragadóan lendületes a játék, a mese fordulatai a zene hullámzásában hatványozódnak. Az akasztott vőlegények, véres tetemek, a víz alatti harc és a vakság tragédiája után kitisztul az ég, meghalljuk az erdő és a hegy hangjait, újra látjuk a boldogság fényeit. A teljes társulat énekli a finálét, ez valóban a közösség operája, mi nézők is aktív résztvevőkké válunk, ahogy a kórus meg végig nézőként figyeli a történéseket. Több száz ember önkéntes munkája, szervezetten összehangolt akarata mutatja az összefogás győzhetetlen erejét. 
A műsorfüzet kiállítása, grafikája is nagyszerű, ahogy a helyszín kialakítása, az előadás lebonyolítása is. Világosítóra ugyan nem telik, de a rendező Göttinger Pál Lux Eterna-ként sugárkévékkel bombázza a színpadot. Aki játssza, aki énekli, aki nézi: mindannyian áradó örömmel éljük át ezt a gyönyörűséges előadást.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks