Sűrű és kísérletező évet tudhat maga mögött a tavaly alig négy hónapig játszó Szegedi Nemzeti Színház

Nyolc hónap kihagyás után nehezen, de annál nagyobb lelkesedéssel indult szeptemberben a kőszínházi évad a Szegedi Nemzeti Színházban. Rekordot döntöttek a premierek, akad olyan hónap, amikor minden hétvégén új darabot mutattak be. A társulat rohamtempóban igyekezett pótolni a járvány miatt korábban elmaradt premiereket, amiből soha ennyi nem volt az évadtervben: május végéig összesen tizennyolc új darabot mutatnak be a két játszóhelyen.

Tavaly májusban, miután feloldották a zárlatot és több mint fél évi kényszerszünet után kinyithatott a színház, egy Szeged napi gálával köszöntötték a nézőiket, majd a szimfonikusok is több estén adtak koncertet, miközben a színház vezetése már a hamarosan induló szabadtéri játékok szervezésére összpontosított.

– Öt nagy- és öt kisszínházi bemutatón már túl vagyunk eddig, van közöttük prózai előadás, zenés darab, musical, balett és monodráma is. Kettő pedig magyarországi bemutató: A nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog és az Élet-ritmusra című előadásainkat csak nálunk láthatják a nézők.

Tavaly szeptember és december között 36 ezer néző látta az előadásokat, ez a nagyszínházban hetvenöt, a kicsiben nyolcvankét százalékos átlagos nézettséget hozott.

– Négy hónap alatt több mint száz előadást tartottunk. Ez azt jelenti, szinte nem is akadt olyan este, hogy a szegediek ne tudtak volna színházba menni. Volt mit pótolnunk, a fenntartóval, a szegedi önkormányzattal való együttműködési szerződés tíz bemutatót ír elő egy évadban. Mivel már 2020-ban sem tudtunk a járvány miatt ennek maradéktalanul megfelelni, igencsak sűrű lett a tavalyi év második fele.

Az évad slágerdarabjai Orwell 1984-e és a legnépszerűbb magyar musical, A padlás voltak, a Kisszínházban pedig nagy siker volt Martin McDonagh fekete komédiája, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog magyarországi bemutatója Alföldi Róbert főszereplésével és az Élet-ritmusra, Medveczky Balázs monodrámája. A Szegedi Kortárs Balett novemberi premierje és az operatársulat bemutatói is sokakat vonzottak a színházban.

– Lassan térnek csak vissza járvány után a nézők a színházba. 2018-ben, amikor átvettem a színház irányítását, rövid idő alatt jelentősen megugrott a nézőszám. Egyetlen év alatt 23 ezerrel többen jöttek be a két játszóhelyünkre, összesen több mint 124 ezren látták az előadásainkat. Ezt a felfelé ívelő folyamatot akasztotta meg a járvány. Annak, hogy most kicsit lassúnak tűnik a javulás, több oka is van. Egyrészt teljesen meg kellett változtatnunk a bérleteinket. Míg korábban tízezer gyermekbérletet adtunk el, ebben az évadban ennek a korosztálynak a járvány miatt ezt nem tudtuk megtenni. Megváltoztak a közösségbe járási szokások és ez a színházra is rányomja a bélyegét, ha úgy tetszik, még ma is sokan félnek tömegbe menni, hiszen továbbra is itt a járvány a nyakunkon. De az is sokat számít, hogy bár színesebb a kínálatunk, de ezekből csak kevesebb előadást tudunk tartani, mert a megszaporodott próbák és főpróbaidőszakok lefoglalnak bennünket. De azt érzékeljük, hogy a Szegedi Nemzeti Színház presztízse nem gyengült meg, ma is az ország szinte minden részéből érkeznek hozzánk nézők – mondta a főigazgató.

A vidéki színházak közül a szegedinek van a legnagyobb és legerősebb operatársulata. Nyolc énekessel, saját tánckarral, kórussal csaknem hetven tagot számlál a tagozat.

– Ráadásul folyamatosan erősödik a tagozat, új, fiatal operaénekeseket szerződtettünk, így a vidéki társulatok közül a legnagyobb operarepertoárt mi tudhatjuk magunkénak. Tavaly már három operabemutatót tartottunk, idén februárban pedig jön Donizetti Maria Stuarda operájának koncertszerű feldolgozása, amely Magyarországon először nálunk lesz hallható, és tavasszal lesz egy Don Giovanni bemutatónk is.

Barnák László azt is elmondta, azzal, hogy az Operaház vezetése februártól megszünteti az úgynevezett kikérők rendszerét, szinte teljesen ellehetetleníti a vidéki operajátszást, mert a legtöbb városban nincs önálló operatársulat és Szegeden sem tudnának saját erőből bármilyen operát kiállítani.

– Sajnos, ez ügyben eddig nem történt előrelépés. Az Operaház az általa korábban bejelentett műsort is megváltoztatta, pedig nekünk ehhez kellett volna igazodni. Így egyetlen út maradt, olyan operákat kell választanunk, amelyet nagyjából a saját társulatunk tagjaiból is ki tudunk állítani, miközben egyre nehezebb anyagi helyzetben kell működnie a színháznak is. A kulturális szféra dolgozóinak beígért kormányzati béremelésre például csak erre az évre látszik fedezet, senki sem tudja, mi lesz azután.

– Jellemző az itt dolgozók bérszínvonalára, hogy a garantált bérminimum megemelése több mint száz embert érint. Ez azt jelenti, hogy eddig a dolgozóink egy negyede nem keresett bruttó 260 ezer forintot. Mi pedig próbálunk mindenhol spórolni, igyekszünk például a díszleteket, jelmezeket újra hasznosítani, de a harmincöt éve felújított épületre is egyre többet kellene költenünk. Nagyon időszerű lenne egy állapotfelmérés: most a liftjeinket újítjuk fel, nemrégiben egy csővezeték tört el és eláztatta az épület egy részét.

Májusban olvadt össze a Szegedi Nemzeti Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal és a REÖK-kel. A főigazgató szerint, bár az egyesülés feszített ütemben, mégis zökkenőmentesen és sikeresen lezajlott. Ezt igazolják a tavalyi, kilencvenedik évad látogatottságának adatai is. Június 24-étől augusztus 22-éig huszonnyolc előadásnapon a két játszóhelyen több mint 66 ezer néző fordult meg, miközben az állam – hosszú évek óta először – egyetlen fillérrel sem támogatta a komoly turizmust is generáló szabadtéri produkciókat a többlettámogatási keretből.

– A nyári játékok idei évadának Dóm téri programja már november eleje óta elérhető, az újszegedi szabadtéri színpad repertoárját pedig napokon belül meghirdetjük. Újdonság, hogy a ligetben a színházi előadások mellett nagykoncerteket is tervezünk az idei nyárra.

A kőszínházban pedig szeretnének visszatérni az utolsó „békeévben”, 2019-ben kialakított előadás- és bérletstruktúrához. Azaz nagyjából az új évadban is tizennégy bemutatóra számíthatnak majd a színházbarátok, amelyek között ezután is lesz próza, opera, operett, musical és balett, valamint kortárs magyar bemutatót is terveznek.

– Igyekszünk a jövőben sokkal jobban a társulatra szabni a bemutatóinkat és visszük magukkal ősztől azokat a sikerdarabokat is, amelyekre igényt tartanak a nézőink – mondta el a főigazgató.