182 éve nyitotta meg kapuit a főváros első állandó magyar színháza

1838. augusztus 22-én nyitotta meg kaput a Pesti Magyar Színház (1840-től Magyar Színház), az első pesti állandó magyar színház. Az évtizedek alatt számos épületben működött, működése mindig viharos volt. Ismerd meg a teljes történetét!

A Pesti Magyar Színház (röviden: Magyar Színház, 1840–2000 között Nemzeti Színház) állami fenntartású közintézmény, ami 1966 óta a Hevesi Sándor tér 4. szám alatt működik. 1837. augusztus22-én nyílt meg a mai Astoriánál, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán, majd amikor az intézmény Pest vármegyétől az állam tulajdonába került, a társulat neve Nemzeti Színházra változott. 1840. augusztus 8-án már így nyitotta meg kapuit és mutatta be Erkel Ferenc első operáját. Negyven évvel később az opera ágazat külön épületbe, az Operaházba költözött. Működését hosszú időn keresztül számos vihar kísérte.

2000. szeptember 1-én nevezték át újra, az új Nemzeti Színház építésekor. Ekkortól az intézmény Pesti Magyar, vagy röviden Magyar Színház néven működik tovább az alapító okirat módosításával, változatlanul a – több költözés után, akkor már 34 éve ideiglenesen kapott – Hevesi Sándor téri épületben és bár társulata továbbra is a régi Nemzeti Színház hagyományain nevelkedő és azt őrző színészekből állt, művészi feladatainak megfogalmazása pedig nem változott, helyzete sok küzdelemre, vitára adott okot. Jól tükrözi ezt az is, hogy a 2012-ben kialakított minősítési rendszerben a státusa az egyetlen minisztériumi fenntartású „nem nemzeti” színház lett.

A 2010-es években előbb az ifjúsági és családi irányba nyitott, a 2015/2016-os évadtól kezdődően pedig a színház fontos eleme a számos, társadalmi felelősségvállalást segítő, az arra figyelmet felhívó program. A pályázatban foglalt művészi koncepciót azonban – elsősorban anyagi okok miatt – felül kellett bírálnia – igazgatótársaival, Sipos Imre menedzserigazgatóval és az ezért lemondott Guelmino Sándor művészeti igazgatóval –, így útkeresésre kényszerültek. Ekkor kezdődött egy újabb korszak a társulat életében. 2013-tól olyan színházi élményt adó közösségi teret valósítottak meg, ahol együtt van a család, azaz ifjúsági-családi színházzá alakultak Göttinger Pál főrendező segítségével. A nagyszínpadon elsősorban több generációs színdaradok, míg a vasfüggöny mögötti (400 férőhelyes) téren a „már bátrabb megfogalmazású” előadások kerültek bemutatásra, a Sinkovits Imre Színpad pedig továbbra is megtartotta az addigi nyitott műhely jellegét, helyet adva a kísérletezéseknek is. Ezekkel összhangban, színházpedagógusokkal elindítottak egy színház-pedagógiai programot. 2014 augusztusában bejelentették, hogy októberben meghirdetnek egy meghívásos pályázatot gyerekeknek szóló előadásokra, melynek nyertese évről évre egyike lesz a nagyszínpados gyerekdarab bemutatóknak és egyben elnyeri a Csukás István-díj elismerést, amit Őze Áron alapított. Kuratóriumának elnökségét maga a névadó író, Csukás István vállalta, ezzel is megerősítve azt az elköteleződést, amivel a színház irányítása a gyermekelőadások alapjául szolgáló új magyar írások megrendelésére, megjelenésére, népszerűsítésére és erősítésére tett erőfeszítéseket, azonban ezt később az új vezetés már nem vállalta, így a kezdeményezés önálló életre kelt.
hirdetes

2015. január 1-től Zalán János került kinevezésre pályázat útján az intézmény igazgatói teendőinek ellátására, aki vállalt feladataként az újrapozicionálást, egy szélesebb spektrumú repertoár-portfólió, folyamatosan változó társulat kialakítását és a nemzetközi színházi vérkeringésbe való bekapcsolódást határozta meg. A Pesti Magyar Színház az Európai Színházi Konvenció (European Theatre Convention – ETC) elnevezésű nemzetközi szervezet 2015. április 17-i temesvári konferenciáján egyhangú szavazással teljes jogú tagságot szerzett, mely által magas színvonalú, kreatív és innovatív színházi projektekben vehet részt, illetve előadásaik – nemzetközi támogatással – eljuthatnak Európa elismert színházaiba is. 2015 novemberétől a színház a könnyed, zenés műfaj felé nyitott.
hirdetes

A 2015/2016-os évadtól kezdődően Magyarországon elsőként vezetett be a színház egy olyan speciális mobilapplikációt, amely audionarráció segítségével látássérülteknek teszi lehetővé színházi előadások teljes körű élvezetét úgy, hogy a narrációt nem igénylő nézőt ne zavarja. A program megvalósítója Tóth Cecília audionarrátor, az Akadálymentes Kultúra Csoport (AKKU) munkatársa és a Sennheiser magyarországi képviselője, az Audio Partner Kft., a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködésben. Az előadásokat a látássérültek számára egy díszletbejárás előzi meg, hiszen annak teljes ismertetésére a színjáték alatt már nincs elég idő. A társadalmi felelősségvállalás fontosságát más megmozdulásokban is középpontba helyezte a színház. 2016-ban Zalán János igazgató Szűcs Sándor ötlete alapján útjára indította a Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta programot. 2018 tavaszán a Magyar Színház-barátok indították el a Hadd Üljek Melletted (HÜM) segítő programot, ami keretében nézők, meghatározott előadásokra sajátjuk mellé féláron vásárolhatnak további jegyeket a Magyar Színházzal együttműködésben álló különböző okokból hátrányos helyzetűekkel foglalkozó iskolák, nevelő-, anyaotthonok és más szervezetek rászorulóinak.

A Miskolcon működő Erőmű Kortárs Művészeti Egyesülettel a Pesti Magyar Színház, a Magyar Írószövetség, a Skandináv Ház Alapítvány és a Theatrum Scholae Közhasznú Alapítvány partnerségi együttműködésben 2016-ban elnyerte az EGT Alap támogatását Jon Fosse: Alvás című drámája magyarországi ősbemutatójának megvalósítására. Ez egy korszerű oktatási anyag, mely televíziós technikával rögzíti a színházi előadás létrehozásának minden egyes kivitelezési fázisát ismeretterjesztési formában, a díszlet- és jelmez tervezéstől kezdődően a kivitelezésén keresztül a próbákon át, egészen a bemutatóig.