Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

ŐSBEMUTATÓ SZIKSZAI RÉMUSZ RENDEZÉSÉBEN

Dragomán György Kalucsni című művének rendezésével debütál a Móricz Zsigmond Színházban a színészként is ismert Szikszai Rémusz március 2-án a nagyszínpadon. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2019.02.22-i számában).

A nyíregyházi színházkedvelők vendégelőadásokban többször találkoztak már munkáival, hiszen a 2017-es VIDOR Fesztiválon a Kutyaharapás című darab rendezéséért megkapta a Capitano-díjat, az előadást pedig a zsűri a legjobbnak ítélte. Az elmúlt évi seregszemlén sokunk egyes számú favoritja volt az általa színre vitt Ádám almái a Radnóti Színház előadásában, de láthattuk Orlai Produkcióban az ugyancsak remek Az oroszlán télent avagy a Családi játszmákat. Hogy került a Kalucsni az asztalra? – kérdeztem tőle.

– Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház főrendezője ajánlotta ezt a művet, amit elolvastam, és beleszerettem – nyilatkozta a Nyíregyházi Naplónak. – Ismertem már az íróját, Dragomán Györgyöt, akinek egy monológját, az Adrenalint 2014-ben előadtam a Szépművészeti Múzeumban, s több művét, így A fehér király című regényét is nagyra tartom. Mindkettőnknek vannak személyes élményeink a Ceausescu-korszak Romániájáról, hiszen õ 1988-ig, én 1997-ig éltem ott. Különösen a rendszerváltás előtti tíz év volt nagyon nyomasztó, amit remekül ad vissza az író ebben a darabjában. Egy Romániából kitelepülni akaró családról szól, amelyik ezért összeütközésbe kerül a hatalommal. Bonyolítja a helyzetet, hogy az apának korábban volt egy szeretője, aki a helyi securitaté főnökének a lánya. Egyrészt tehát egy családi bosszútörténet ez, másrészt az elnyomás mechanizmusát is láthatjuk, milyen az például, amikor az ember attól is fél, ha becsengetnek hozzá. Elhangzik a darabban: „Nem az a kérdés, mit keresnek, hanem az, mit találnak.” Nekem is volt olyan barátom, akinél nem találtak semmi büntetendőt, mert eltüntettem a lakásából, mielőtt megjött a szeku, viszont egy kis üvegben ráleltek utazásból megmaradt minimális összegű forintra, márkára és svéd koronára, ezért letartóztatták illegális valutatartásért.

Örömmel nézze a közönség!

Mint Szikszai Rémusz elmondta, az alapötlet Euripidész: Iphigénia Auliszban című drámájából származik, amelyik szerint ahhoz, hogy a görögök eljussanak Trójába, áldozatra van szükség, ez pedig a fővezér, Agamemnon lányának az élete. Dragomán művében a kislány lesz az, de hogy milyen módon történik ez meg, az maradjon titok az előadásig! A darab első fele tragikomikus, ahogyan véleménye szerint az életünk is többnyire ilyen, de aztán jön egy pont, amelytől kezdve már nyoma sem lesz a humornak. A művet a Kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre elsőként, Budapesten pedig színművészetisek vizsgaelőadása volt iskolai körülmények között. Nem bánja, hogy a darabot Magyarországon először ők mutatják be kőszínházban, mert így nem hasonlítják majd korábbi előadásokhoz az ittenit. Nagyon fontosnak tartja, hogy minden szereplőnek meglegyen a maga igazsága, még ha úgymond: negatív szereplőként ítéljük is meg az illetőt, hiszen igazságok ütközése az egész életünk. Olyan szép kivitelű előadást szeretne látni majd, amelyikben a színészek jól érzik magukat, az első perctől az utolsóig tudják, hogy mit miért csinálnak, s amelyet örömmel néz a közönség.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)