ZENÉS VÍGJÁTÉKOK IS LESZNEK A VIDOR-ON

Új bemutatók mellett már a VIDOR Fesztiválra készül a Móricz Zsigmond Színház, amelynek egyes előadásai a Rózsakert Szabadtéri Színpadon lesznek láthatóak. (Megjelent a Nyíregyházi Napló január 11-ei számában)

– Vannak teátrumunk repertoárján darabok, amelyek iránt olyan nagy az érdeklõdés, hogy ha bérletszünetben játsszuk, napok alatt elkelnek a jegyek – nyilatkozta lapunknak Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezetõ igazgatója.

Nagy sikerrel mutattuk be decemberben Göttinger Pál és Simon Kornél rendezésében a Balfácánt vacsorára!, illetve az Oscar címû darabokat. Mindkettõ könnyed, szórakoztató, s kiváló játéklehetõséget nyújt Horváth László Attilának, Rák Zoltánnak és Puskás Tivadarnak. A Szente Vajk rendezte Meseautó a Rózsakert Szabadtéri Színpad után a kõszínházban is nagy sikert aratott. Harmadik éve hirdetjük meg karácsony elõtt a Vidám bérletet, amelyiknek az elõzõek mellett a negyedik elõadása az április végén közönség elé kerülõ Bob herceg lesz. Mind a négy mûnek a filmes verzióját is látták sokan, de a visszajelzéseink szerint az eddig bemutatott darabok szintén remek szórakozást nyújtanak.

Színészeink több pénzhez jutottak

Az elõzõ évadban a két ünnep között vendégelõadásokat láthatott a Móricz Zsigmond Színház közönsége. Ebben az évben saját könnyed, népszerû produkcióikat játszották. Mint kérdésemre válaszolva Kirják Róbert elmondta, ennek részben anyagi okai voltak, másrészt úgy érezték, a saját elõadásaik nagyon népszerûek, nem tudták elégszer játszani azokat. Több mint ezerötszáz jegy talált gazdára pillanatok alatt erre az idõszakra. Úgy gondolja, így ráadásul lehetõség nyílik arra, hogy a mi színészeink is egy kis extra pénzhez jussanak. Míg a korábbi vezetés alatt a két ünnep között pihenhettek, most január elsõ hetében kaptak pihenõnapokat. Az ügyvezetõ igazgató elmondta továbbá, hogy az augusztusi megnyitást követõen a Bencs Villa rendezvényei vonzzák a látogatókat. Keddenként telt ház fogadja a jobbnál jobb programokat, amelyek között van zenés, irodalmi, beszélgetõs egyaránt, de kiállítások is láthatók, vagyis folyamatosan élettel töltik meg a gyönyörû épületet.

Premierrõl premierre

– Februárban, a MÛvész Stúdióban A kék bolygót, a nagyszínpadon a Hamupipõkét mutatjuk be, március elején pedig ugyanott Szikszai Rémusz rendezésében a Kalucsni következik – folytatta Kirják Róbert.

Õt ismerhetik a nézõk a 2017-es VIDOR Fesztiválról is, amelynek fõdíját az általa színpadra állított Kutyaharapás kapta. Több kollégám önálló esten mutatja meg tehetségét a közönségnek, amelyek megvalósítását mindig szívesen támogatom. Legutóbb Martinkovics Máté és Kónya Merlin Renáta produkcióját láthattuk, január 25-én pedig Jenei Judit mutatkozik be a MÛvész Stúdióban A boldogság (h)arcai címû mûsorával. Közben már készülünk a következõ VIDOR Fesztiválra. Újításként vezettük be, hogy a Rózsakert Szabadtéri Színpadon is láthatóak lesznek VIDOR fesztiválos elõadások, amelyeket a zsûri tagjai értékelnek majd. Ezek zenés vígjátékok lesznek, amilyeneket eddig nem láthattak a nézõk a seregszemle 17 éve alatt. December végéig jelölhettek az ország különbözõ teátrumai produkciókat. Olyanok is akadnak köztük, amelyeknek még nem volt meg a premierje, ezért február végén kezdõdhet igazán a meghívandó elõadások kiválasztása. 


(Szerző: Sz. Kántor Éva)