106 ezer néző egy év alatt


A tavalyi nézettséget és jegybevételt is sikerült túlszárnyalnia a Móricz Zsigmond Színháznak


Sikeresen zárja ezt az évet is a Teátrum, a tavalyi évhez képest több, mint 500 darabbal emelkedett idén a nagyszínpadi és 116-tal a kamara bérlettulajdonosok száma. Közben elkezdték a Vidám bérletek értékesítését is, melyből az első hetekben 264 már el is fogyott, tovább növelve a bérletesek táborát. A nettó jegybevétel közel 20 százalékkal emelkedett a tavalyi 30 százalékos növekedés után. A karácsony előtti, valamint a két ünnep közti saját előadásaikra szinte már hetekkel ezelőtt elkapkodták a belépőket, de a januári bérletszünetes produkciókra is már csak néhány jegy kapható. Az új évben is folyamatosan színes és izgalmas darabokkal várja a Móricz Zsigmond Színház a nézőket.

„Nagy öröm számunkra, hogy 2018-ban tovább növekedett nagyszínpadi és kamara felnőtt bérleteseink száma, a tavalyi évhez képest 622-vel több felnőtt bérlet talált gazdára. Emelkedett az ifjúsági és a középiskolai bérletesek száma is, előzőek 27 százalékkal, utóbbiak 15 százalékkal. Színházunkban az előadásokra közel 106 ezer néző váltott jegyet, mely az előző évhez képest 4 százalékkal növekedett.”– mondta el Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a már hagyományos év végi sajtótájékoztatón. „A nettó jegybevétel 2016-hoz képest közel 55 százalékkal emelkedett. Ez a nagy siker annak is köszönhető, hogy ismét az ország legjobb rendezőit szerződtettük: többek között Szikszai Rémuszt és Simon Kornélt, akik először rendeznek nálunk, és közel 30 év után tért vissza Zsótér Sándor Kossuth-díjas rendező.”– tette hozzá a direktor.

Szakmailag is kiemelkedő év volt

„A nézők elégedettsége mellet idén sok szakmai elismerést, és több meghívást is kaptunk, ami azt mutatja, hogy jól haladunk az elgondolt úton. A Sárkányölő Krisztián című előadást az ASSITEJ Fesztiválra hívták Kaposvárra. A grandiózus díszlettel színpadra állított komédia, az Illatszertár a POSZT-on a közönségzsűri különdíját nyerte el, a legjobb férfi alakításért járó színészzsűri különdíját pedig Horváth László Attila vehette át. A Mohácsi János rendező nevével fémjelzett “békebeli” romantikus vígjáték a Városmajori Színházi Szemlén a legjobb előadás díját is megkapta. A Maszmók Afrikában az Ördögkatlan Fesztiválon, az Arany-Metszés a Kaleidoszkóp Versfesztiválon vendégszerepelt sikerrel, utóbbi különdíjban is részesült. A név: CARMEN a MOST Fesztiválra, és a Vidéki Színházak Fesztiváljára szintén meghívást kapott, ahol a kiváló színházi műhelymunkáért járó díjat hozta el. A meghívások és díjak is azt mutatják, joggal lehetünk büszkék művészeinkre, akik kimagasló színvonalú színészi munkájukkal fűszerezik meg a nyíregyházi közönség estéit. Ezt jelzik az idén kapott egyéni elismerések is: Szabó Márta Jászai Mari-díjat, Gulácsi Tamás Nyíregyháza MJV Önkormányzatának Nívó-díját, Rák Zoltán pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagozati ösztöndíját nyerte el.”– mondta az ügyvezető.

Karácsonyi és újévi meglepetések

Nagyon népszerű és rohamosan fogy idén is Vidám bérletünk, melybe ezúttal a Meseautó, a Balfácánt vacsorára!, az Oscar és a Bob herceg produkciókat válogattuk össze a könnyedebb szórakozás kedvelőinek. Aki nagyon siet, még kaphat jó helyeket, és meglepheti karácsonyra igazi élménnyel szeretteit. A tavalyihoz képest annyiban változott a két ünnep közti előadások kiválasztása, hogy idén nem vendégelőadásokat fogadunk, hanem közkívánatra a saját előadásainkkal töltjük meg a nézőteret. Így a többszörös díjnyertes Illatszertárt, a Meseautót, a Balfácánt vacsorára! című produkciót és az Oscart is műsorra tűztük az év végi ünnepi időszakban. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy saját előadásainkra a jegyeket szintén rekord idő alatt kapkodták el a színház szerelmesei. A Meseautóra - a Rózsakert Szabadtéri Színpad két előadásával együtt – ebben az évben már összesen 13 és fél ezer néző volt kíváncsi. Nagy közönségsiker idén a Macbeth a Krúdy Kamarában, melyet középiskolás és felnőtt bérletben is játszunk nagyon pozitív visszajelzésekkel. A Balfácánt vacsorára!, és az Oscar is nagy sikert aratott: jobbnál jobb vígjátékokban láthatja újra a közönség főszereplőként Horváth László Attilát és Puskás Tivadart. Januárban kezdi próbáit a Kalucsni - Szikszai Rémusz rendezésében a nagyszínpadon -, a gyerekdarabok közül a Hamupipőke és a Kék bolygó is. Februárban pedig újra indul a Táncfarsang programsorozata.

„A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is igyekeztünk a beteg gyerekek gyógyulását a magunk módján, karácsonyi élménnyel és ajándékokkal segíteni, ezért idén ismét ellátogattak a Teátrum művészei ünnepi produkciójukkal a Jósa András Oktatókórházba.”– mondta el az ügyvezető.

VIDOR újdonságok, Bencs Villa programok

„Közben szervezzük a Rózsakert Szabadtéri Színpad programját és a VIDOR Fesztivált is: nyilvánosságra hoztuk a versenyfelhívást a színházak között, már érkeznek is a jelölések. A fesztivál a következő évtől a nyári hónapokra is kiterjed majd. Eddig csak prózai vígjátékok szerepeltek a VIDOR versenyprogramjában, idén zenés vígjátékoknak is teret adunk a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, melyek ugyanúgy versenyen mérettetnek meg.

A Bencs Villa régi fényében ragyogva a kultúra és a művészet színhelye, ahol történelmi kávézót, kiállítóteret és rendezvényhelyszínt alakítottak ki. Nagy megtiszteltetés, hogy a gyönyörű villát a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetheti. A célunk nem is lehet más, mint ami a szintén felújított Rózsakert Szabadtéri Színpad esetében: a legmagasabb minőséget nyújtani az ide érkezőknek. A Villában minden héten irodalmi és zenés esteket, időszaki kiállításokat szervezünk.” – folytatta Kirják Róbert.

A Meseautó után a BMW is hozzátesz a színház sikeréhez

A sajtótájékoztató végén a Színház és a Magisz Kft. képviselői a sajtó képviselői előtt ünnepélyesen írták alá támogatói szerződésüket, melynek keretében közösen kialakított koncepció mentén együttműködnek városunk pezsgő kulturális életéért. A Magisz Kft. és a BMW minőségpolitikája megegyezik azzal a lendületes iránnyal, amelyet a Móricz Zsigmond Színház képvisel. A BMW elkötelezett támogatója a kultúrának. Számos partnerük állandó látogatója az előadásoknak, így kézenfekvő volt az együttműködésük, melyet hosszú távra terveznek.

Ezután bemutatták a sajtó képviselőinek a Móricz Zsigmond Színház karácsonyi köszöntő videóját, mely ide kattintva elérhető.

forrás: moriczszinhaz.hu