Szinte nem volt olyan jelentős fesztivál az országban, ahová ne kapott volna meghívást színházunk a szerdán hivatalosan is bezárt évadban – az Illatszertár például most utazik a POSZT-ra. A szakma mellett a nézők is elismerték a színházat érdeklődésükkel.


Kirják Róbert, a teátrum ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az elmúlt évadban mintegy 97 636 nézőt fogadott a színház. Egyben megköszönte a 21 991 bérletes látogató bizalmát és hűségét, számuk a tavalyi évhez képest is további 2564-gyel nőtt. Az évad a 23 százalékos teljes bevételnövekedésen túl országos elismeréseket is hozott a társulatnak.

LEGVÁLTOZATOSABB REPERTOÁR


– Célkitűzéseink így nem változnak: a lehető legváltozatosabb repertoárt szeretnénk játszani, lubickolva abban, hogy a nyíregyházi közönség igazi ínyenc, örül a hagyományosnak és közben mégis kíváncsi az újdonságra – tette hozzá az igazgató. – Folytatjuk szeptembertől a magyarországi
színházi szakma élvonalába tartozó rendezők felvonultatását Nyíregyházán. Lesznek köztük régmúltból visszatérők (Verebes István, Zsótér Sándor) és közelmúltból visszatérők (Keresztes Attila, Tasnádi Csaba, Szente Vajk, Bal József, Halasi Dániel), az először érkezők között pedig lesznek tapasztaltabbak (Simon Kornél, Szikszai Rémusz) és rendezőpályájuk elején járók (Horváth Illés) is. A vendégek mellett természetesen a színház művészeti vezetésében dolgozó alkotók, Göttinger Pál fõrendező (aki ragyogó beszédet mondott az évadzárón) és Sediánszky Nóra is készítenek egy-egy előadást. A bemutatókat most is úgy válogatták össze, hogy az ismerős címek között felbukkanjon
egy-egy váratlan újdonság. A megkerülhetetlen klasszikusok (Shakespeare, Csehov) mellett ismert történetek új, számunkra készülő adaptációit (Hamupipőke, Bob herceg, A kis hableány) készítették elő, de krimit (Agatha Christie) és vígjátékot (Oscar, Balfácánt vacsorára!), ritkán játszott szerzőt (Jean Cocteau) és új magyar írást (Dragomán György: Kalucsni) is műsorra tűznek.
Mellettük legfiatalabb nézőinknek friss gyerekirodalmat és régről ismert magyar népmesét egyaránt játszanak majd .

ELISMERÉSEKET IS ÁTADTAK

Nyíregyháza Város Nívódíját Gulácsi Tamás színművész vehette át dr. Kovács Ferenc polgármestertől. A Kelet színésze Puskás Tivadar lett. Arany Kalapács-díjat kapott Turcsán József színpadmester és Aranyceruza-díjat Ling Andrea, a teátrum könyvelője. Idén megosztva két Lipót díjat adtak át, melyet Puskás Tivadar és Rák Zoltán kaptak.
Idén először a Színházért-díjat is kiosztották a teátrumért önzetlenül, legtöbbet tevő művészek részére, melyet első alkalommal Pregitzer Fruzsina, Illyés Ákos és Rák Zoltán vehetett át. A Hátsó Színpad Alapítvány díját, melyet a kiszolgáló személyzet egy tagjának szavaznak meg ezentúl évről évre, Nagyidai Gergő alapító a színház díszítőjének, Joó Tibornak adta át. A Magyar Művészeti
Akadémia tagozati ösztöndíját Rák Zoltán nyerte. Az évad nézője dr. Kresák Ilona lett.
Dr. Kovács Ferenc polgármester az ünnepségen bejelentette, ezentúl a „Rózsakert” Szabadtéri Színpad nevet viseli a megújult kulturális intézmény, mely augusztus 18-án és 19-én Szente Vajk rendezésében a Meseautó című zenés vígjátékkal nyitja meg kapuit. Hozzátette: egy 700 milliós beruházás keretében megújul a szomszédos volt Helyőrségi Művelődési Otthon épülete is, mely a következő utáni évadra készülhet el.

Szerző: Matyasovszki Edit
Forrás: Nyíregyházi Napló / moriczszinhaz.hu