$type=ticker$label=0$cols=3$va=0$count=99

"FELROBBAN EGY EGYSÉG" - TÁRSULATI TAGOKTÓL VÁLIK MEG A MAGYAR SZÍNHÁZ

Nem mindenki maradhat társulati tag a Magyar Színháznál.
A törvény értelmében a színházaknak március 1-ig közölniük kell dolgozóikkal, ha szerződést bontanak, március 31-ig pedig az alkalmazottak kötelesek beadni esetleges felmondásukat.

Az új igazgató, Zalán János lefolytatta a tárgyalásokat azokkal a társulati tagokkal, akikkel nem kíván együtt dolgozni. A Színház.hu információi szerint a színészek közül Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Gula Péter, Losonczi Kata, Szalay Kriszta illetve Szemenyei János zenei vezető, Sipos Imre marketing menedzserigazgató szerződését biztosan nem hosszabbítja meg. Göttinger Pál főrendező januárban, Kmety-Molnár Györgyisajtófelelős, Lőrincz Viktória PR-munkatárs februárban már távozott a társulatból.

A volt igazgató egy szeptemberi társulati ülés alkalmával elmondta, a Magyar Színház tagja kíván maradni, de az, hogy a későbbiekben milyen szerepet vállal, az új vezetésen is múlik. Őze Áron a Színház.hu-nak most arról számolt be, amíg repertoáron tartják azokat az előadásokat, amelyekben játszik, tovább viszi szerepeit, de az évad végével távozik a színház kötelékéből. "A jövőben nem látom a helyem a Magyar Színházban. Nincs biztosítéka annak, hogy egészéges módon, normális mentalitással tudjam folytatni a munkát. Vannak terveim, és ha minden jól alakul izgalmas feladatok várnak rám. Bár az utóbbi időben kinyílt a szakmai életem, a párommal, Auksz Évávaltovábbra is keressük a helyünket. Mivel szeretünk csapathoz tartozni, szeretjük az állandóságot, azt reméljük, hogy megtalálnak minket azok a feladatok, amelyek lehetővé teszik, hogy biztonságot teremtsünk az életünkben" - fogalmazott Őze Áron.

“Áron volt az első, aki arra buzdított bennünket, hogy nyitottan fogadjuk az új igazgatót és reméljük, hogy pozitív változásokat hoz a váltás. Várakozással tekintettünk az új időszak elé, nem ellenséget láttunk Zalán Jánosban, ezért is volt nehéz az elmúlt időszak, hiszen alig kommunikált velünk. Velem már tudatta, hogy tagként nem számít rám és azt is hozzátette, hogy visszahív játszani, ha lesz rá alkalma” – tájékoztatott Losonczi Kata, aki elmondta, továbbra is szívesen vállal szerepet a Magyar Színházban, ugyanakkor teljesen nyitott az új lehetőségekre. “Csak a csapatért fáj a szívem. Azt hiszem, hogy mi egy ritka összetartó társulat vagyunk, úgy kapaszkodunk egymásba, mint barátok. Pár napig nem is tudtuk letenni a telefont, miután kiderült, hogy többeket elküldenek a színháztól. Ez felemelő volt. Hálával tölt el, hogy olyan társakat kaptam magam mellé és olyan bizalmat szavaztak nekem az elmúlt öt évben, ami nem mindenkinek adatik meg. Kár, hogy felrobban egy egység” – részletezte a színésznő.

Gula Péter, arról számolt be, fennáll a veszélye annak, hogy családjába az évad végétől nem érkezik bevétel. “A párom, Koblicska Lőte Bodó Viktor társulatának színésznője, a Szputnyik viszont a fennmaradásért folytatott hosszas küzdelem után megszűnik, így mindketten munkát keresünk” – vallotta a színész.

Az új igazgató a művészeti munkatársak szerződését is újragondolja, köztük Szemenyei Jánosét, aki második évada a Magyar Színház zenei vezetője. “Zalán János nem kívánta meghosszabbítani a szerződésem, ami jogilag pontot tesz erre az időszakra. Mégis lezáratlan a helyzetem, mert jelezte, hogy a későbbiekben is együttműködhetnénk. Ez sok-mindentől függ. Mindenekelőtt attól, hogy egyezhetnek-e az elképzeléseink. Viszont ilyenkor már kialakulóban az évadom, itthon is, külföldön is. Szívesen dolgoztam együtt a társulattal, de pillanatnyilag semmi biztosíték nincs arra, hogy a jövőben is fogok” – fejtette ki Szemenyei János.

"Zalán János felém azt jelezte, hogy sem színészként, sem vezetőként nem számít rám a következő évadtól és búcsúzzunk el egymástól. Elfogadom és meg is értem az álláspontját hiszen nem az ő embere vagyok” – árulta elSipos Imre, aki nemcsak színészként, hanem a teátrum marketing menedzserigazgatójaként is dolgozik. “A törzsgárda több mint 15 éve, az idősebb kollégák közt akad, aki már 50 éve kötődik a színházhoz. Én 17 évből ötöt felsővezetőként, egy másik bizalmi kör tagjaként töltöttem. A kinevezésem évad végéig szól, így a hátralévő időszak lehetőséget biztosít arra, hogy a feladataimat átadjam a János által kijelölt kollégának" – közölte Sipos Imre.

Arról is beszélt, nincs benne harag, csak bizonytalanság. “Eddig minden energiámat abba fektettem, hogy felkészüljek a Budapest Bábszínházért zajló vezetői pályázatra, mert bábrendezőként, egykori bábszínészként szívügyem a bábszínház és kihívás lett volna az igazgatás. Sajnos nem nyertem, úgyhogy most próbálom kitalálni, miként tudnám újra felépíteni az életem. Még soha nem kerültem hasonló helyzetbe, de a korábbi változások jobbá tették az életem, úgyhogy optimista maradok és reménykedem, hogy nem koppintanak az orromra az égiek” – tette hozzá.

A kérdésre, milyen hangulat uralkodik a színházban, úgy válaszolt, a legtöbben várakozó állásponton vannak. “Még nem ismerjük János ízlését, vezetési módszereit, művészeti koncepcióját és ez fokozza a bizonytalanságot. Sokat fog változtatni, ha az új vezetés meghirdeti az új évadot” – magyarázta Sipos Imre.

“Bennem is várakozás van. Az elmaradt bemutatók csak növelték a várakozásomat” – nyilatkozta Takács Géza. 

“Még én sem ültem le tárgyalni az új igazgatóval, nem tudom, hogy mit tervez velem. Azt, hogy én mit tervezek magammal még nem volt módom megosztani vele. Meg akartam várni, hogy nyilatkozzon arról, milyen művészeti koncepcióban gondolkodik, kikkel képzeli el a jövőt, de eddig erről nem kaptunk információt. Egyelőre az derült ki, hogy a jelenlegi repertoárt leépíti, az öt tervezett bemutatóból három elmarad, ugyanakkor érkezik Sopronból és Zalaegerszegről egy-egy vendégjáték” – számolt be a Színház.hu-nak Lovas Rozi.

“János azt mondta, hogy mindenkit megkeres, de nem jelezte, hogy március elseje előtt vagy után. Mivel elmúlt a határidő, többen arra következtetünk, hogy meghosszabbítják a szerződésünket” - nyilatkozta Ágoston Péter.

Szerkesztőségünk elérte Zalán Jánost, aki ismertette, hogy a távozók közül szinte mindenkinek kínált produkciós szerződést. “Továbbra is társulatban gondolkodunk, többek esetében csak a foglalkoztatási forma változik azzal, hogy a jövőben nem közalkalmazottként dolgozik velünk tovább. Van, akinél a szerződéses jogviszony a színház számára gazdaságosabb” – állította az új igazgató.

A társulat tagjaival egyidőben Zalán Jánost is kérdeztük a jelenlegi helyzetről. A vele készült villáminterjút, amelyben pályázatáról, támogatóiról és a pályázata végén olvasható Antoine de Saint-Exupéry idézetről is faggattuk


Kérdezett:

Tóth Berta / Színház.hu
Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. A cikkek forrását az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

/fa-tags/ TÁRGYMUTATÓ.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt b32 baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál címlap club70 cosí fan tutte cover cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falstaff fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mesterjátszma mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színlapok szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed
Név

600 kilométer 100 guinness,4,a csemegepultos naplója,246,a gyáva,1,a gyermek és a varázslat,3,a haramiák,32,a hülyéje,21,a kék hajú lány,2,a kéz,48,a kis kéményseprő,2,a köpeny,34,a közös többszörös,35,alapítvány a magyar színházakért,3,alba regia szimfonikus zenekar,7,aldi női futógála,1,állj bele,1,aNNa,29,anyám éhesnek tűnik,3,aradi kamaraszínház,3,aranytíz,4,archívum,3,arden,1,az elvarázsolt disznó,12,az ember tragédiája,1,az öreghíd alatt,60,b32,8,baal,2,babel sound,1,baja,1,balatonboglár,2,balatonfüred,2,balfácánt vacsorára,27,bálna,2,bárka,268,bátorságpróba,6,bencs villa,1,beszélő levelek,4,bisb,1,bivaly-szuflé,54,bob herceg,37,bogáncsvirág,35,bohémélet,64,borral oltó fesztivál,1,börtönrádió,3,bsi,1,budaörs,5,budapest improv show,10,budapest music center,1,budapesti kamaraszínház,1,budapesti vonósok,11,budoár kiállítás,1,busz-színház,11,CAFe Budapest,8,caminus,72,castel felice,43,castel felice vizsga,5,centrál,3,címlap,8,club70,1,cosí fan tutte,47,cover,6,cupido és a halál,30,cv,1,családi játszmák,59,családi ünnep,3,cseh tamás,4,csíkszerda,65,csoportterápia,17,csukás-díj,10,dankó rádió,1,danubia zenekar,6,debrecen,11,debreceni tavaszi fesztivál,1,delila,2,deszka fesztivál,19,dido és aeneas,52,díjak elismerések,1,don juan,3,dráma kortárs színházi találkozó,6,drámaíró verseny,1,due,1,duett,2,dunapart,6,dunaújváros,2,e-színház,32,egri tavaszi fesztivál,1,egy csók és más semmi,1,egy kiállítás rémei,1,éhség,8,élnek mint a disznók,13,előadásszámok,1,email,1,ének a három hollóhoz,2,english,25,erkel színház,65,ernani,4,érzékenyítő fesztivál,1,esztergom,3,eucharisztikus kongresszus,7,europa cantat,7,ezek mennek,17,falstaff,1,fekete-fehér,41,fellegek,14,fesz segélyalap,9,fiatal írók,1,fidelio színházi est,3,finito,16,firkin,264,fishing on orfű,1,fogság,1,francia sanzonest,2,friss hús,2,furnitur,49,füge,124,független előadóművészeti szövetség,9,gianni schicchi,30,gödöllő,1,grecsó,1,grisnik petra,9,gusztinak megjött az esze,1,gyerekstúdió,2,gyilkosok,1,gyógyír északi szélre,85,győr,5,győri tavaszi fesztivál,3,gyulai várszínház,5,hajmeresztő,27,halál hotel,24,halastó,116,hangoló,1,hárman a padon,69,harminchárom változat haydn-koponyára,94,háromszögek,25,hatok csoport,1,hatszín teátrum,76,hazug,1,hét domb fesztivál,2,hetedik alabárdos,1,hetedik mennyország,15,hírek,3,hírszerzők,1,hogy szeret a másik,76,hol,4,hoppart,1,hrabal-vurstli,14,humorfesztivál,6,így tanultam meg vezetni,1,imprójam,1,imprómaraton,3,in medias brass,1,in memoriam cseh tamás,4,interjú,93,irodalom éjszakája,7,jak,2,jászberény,6,jegyek,1,jó kérdés,13,junior príma,4,jurányi,59,k2 színház,3,kalandra fül fesztivál,2,kaposvár,142,katona,76,képek,330,kibelátó,13,kicsi szívem kávéba pottyant,1,kis suttogás,5,kisfaludy színházi fesztivál,2,kisvárda,8,kmtg,1,kolozsvár,33,koma,38,komárom,5,komédium,1,koronavírus,136,kortárs drámafesztivál,15,kórusok éjszakája,63,kőszeg,195,köszönet estéje-estélye,1,kritika,459,kritikusdíj-átadó,15,kuk,3,kultkikötő,10,kultúrfürdő,26,kurátorok,9,lakott sziget,17,láthatatlan állomás,4,latinovits diákszínpad,1,leenane szépe,30,leonardo,1,lev&te,2,limerick-bajnokság,7,líra és epika,38,london,1,love and money,73,love and money vizsga,9,macskadémon,33,madách színház,4,madame poe,7,magdafeszt,6,mágnás miska,13,magvető,4,magyar rádió,17,magyar színház,140,magyar színházi társaság,9,magyar zene háza,2,manhattan short,5,manna,110,manőver,38,margó irodalmi fesztivál,7,más olvasnivaló,3,menház színpad,27,merlin,5,mesterjátszma,1,mikor,3,mindenütt jó,34,mindenütt nő,1,mintaapák,1,miskolc,1,miszépmiszépmiszép,54,mojo,51,momentán,134,monodráma fesztivál,9,móra kiadó,1,most fesztivál,6,motto,3,mozart-kommandó,2,mozgófénykép,44,mozsár műhely,4,mu,5,múzeumok éjszakája,1,művészetek palotája,17,művészetek völgye,31,nagykanizsa,1,naptár,1,nefelé,2,négyhangú opera,50,nemzeti filharmonikusok,7,nemzeti színház,11,nézőművészeti kft,46,nézőpont színház,9,nofilter,4,nyílt nap,4,nyinyernya,30,nyíregyháza,372,nyolc nő,26,óbudai társaskör,28,ómama,2,online fordítónapok,1,operabeavató,238,operaház,80,operajátszóház,21,operamacera,7,operavita,12,operettszínház,35,orlai,610,othello gyulaházán,42,ők,2,ördögkatlan,317,örkény,1,örkény vurstli,5,örömimpró,3,pájinkás jános,1,pannonhalma,2,papp jános,1,párkák,44,patália,2,páternoszter,1,patreon,2,pécs,42,pécsi egyetem,2,pesthidegkúti művészeti fesztivál,1,pesti barokk,84,pesti magyar színiakadémia,16,petőfi irodalmi múzeum,4,pim dia hangoskönyvek,3,pinceszínház,8,placcc,30,pokol,10,portré,1,postart,1,poszt,63,poznan,1,pozsonyi piknik,4,rádió,1,rádiójátékosok,3,radnóti,45,remény,10,rendezők viadala,4,rév fülöp,34,rögvest,24,russian indie film fesztival,1,sakknovella,2,shots festival,1,sinaia,1,sly,55,snowman,6,soharóza,82,sokszemközt,1,somló cirqsz,7,song-óra,1,sopron,1,sorozat a vidéki operajátszásról,4,stockholm,2,susotázs,126,szabadesés,39,szeged,225,székely-könyv,4,szemes fesztivál,2,szénakutyák,1,szent imre,1,szentendrei teátrum,15,szép heléna,21,szerzői munkák,4,szfe,18,színház a város,1,színház tv,62,színházak éjszakája,29,színházi törvény,1,színlapok,67,szívem szeret,4,szkéné,29,szombathely,28,szöveg,4,szputnyik hajózási társaság,25,táblázat,1,tárgymutató,1,tartalom,2,tatabánya,46,telefondoktor,176,temesvár,46,tengeren 2008,104,tengeren 2019,71,térkép,1,terminál workhouse,4,teszt,16,thália,75,the irish coffee,46,thealter,15,tilos rádió,3,tivoli,3,tóbiás és az angyal,30,törőcsik-emlékest,11,trefort színjátszó fesztivál,1,váci dunakanyar színház,4,vágánybenéző,11,van egy határ,28,városmajor,11,vaskakas,5,veled kerek,1,vera,102,vidéki színházak fesztiválja,13,vidor fesztivál,83,vigadó,2,visszaszámláló,1,volt egyszer egy ndk,3,vonalhúzás,34,zalaegerszegi kvártélyház,16,zeneakadémia,1,zichy major,1,zsolnay negyed,3,
ltr
item
GÖTTINGER PÁL: "FELROBBAN EGY EGYSÉG" - TÁRSULATI TAGOKTÓL VÁLIK MEG A MAGYAR SZÍNHÁZ
"FELROBBAN EGY EGYSÉG" - TÁRSULATI TAGOKTÓL VÁLIK MEG A MAGYAR SZÍNHÁZ
GÖTTINGER PÁL
https://www.gottingerpal.com/2015/03/felrobban-egy-egyseg-tarsulati-tagoktol.html
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/2015/03/felrobban-egy-egyseg-tarsulati-tagoktol.html
true
457243742996709958
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap PAGES CIKK Lásd mindet LÁSD MÉG A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS MINDEN CIKK. Nem találtunk semmit erre a keresésre Címlap Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content